Chapter 2 ~ 4 years ago (Part II)

Hello!
Meghoztam a visszaemlékezés 2.részét.Ez igazából csak egy - úgymond - kiegészítése az előzőnek! ;) xx

~NŐVÉR~

Számos embert szállítottak ma a kórházunkba, egy szörnyű repülőtragédia áldozatai lettek.A sérültek többségét sikerült a New York-i kórházakban elhelyezni, de sokan hozzánk is kerültek, főleg kisgyerekek.Rettenetes érzés volt látni, ahogy ezek az ártatlan csöppségek átélnek egy ilyen balesetet...és még többen nem is élik túl.A gyerekosztályon vagyok nővér, nem is olyan régóta dolgozom itt.Éppen az egyik kórteremben álldogáltam, amikor tekintetem megakadt egy kislányon.Nem tudom hány éves lehetett pontosan, de egy biztos: már most  meseszép volt.Hosszú, barna haja kócos volt, sebek rengetege tarkította kifejezetten aranyos arcát.A következő pillanatban elkezdett mocorogni.Kinyitotta szemeit és óvatosan körülnézett.Láttam tekintetében az ijedtséget.Apró, lassú léptekkel elindultam felé, és leültem az ágya mellett elhelyezett, puha székre.

-Szervusz, édesem. - mosolyogtam rá bátorítóan.Nem válaszolt, csak kétségbeesetten nézett rám, nem igazán tudta hova rakni a helyzetet. - Hogy hívnak?

-Annie.Annie Payne. - válaszolt halkan, majd hozzátette. - És téged?

-Eliza. - válaszoltam meghatottan.Meglepett hirtelen megnyílása. - Eliza Ross.

-Szép név. - bólintott. - Nem tudod hol van a családom?Szüleim, a nővérem...

Erre összeszorult a szívem.Mit mondjak erre?Hogy fogalmam sincs?Hogy azt sem tudom, túlélték-e a balesetet?Nem, ezt nem tehetem meg vele.

-Nem tudom, kincsem. - ráztam meg a fejem, majd megpróbáltam témát váltani. - Emlékszel rájuk?

-Igen. - bólogatott. - Van egy nővérem, és egy bátyám is otthon...

Itt elgondolkodtam.Ha a bátyja nem jött vele, akkor valószínűleg tudna segíteni neki.Eljönne érte, ő biztosan épségben van.

-Hogy hívják a bátyádat? - fordultam felé.

-Liam. - válaszolta. - Liam James Payne.

-Értem. - biccentettem, igyekeztem memorizálni a nevet. - Várj pár percet, jövök vissza!

-Jó. - felelte.

Kisiettem az irodába és megszólítottam az egyik orvost.

-Doktor úr, nem tudja véletlenül, hogy van-e a repülős sérültek között Payne vezetéknevű?

-Nem, nincsen. - rázta meg a fejét.

-Másik kórházakban sem? - próbálkoztam.

-Várjon Eliza, azonnal megkérem Mary-t, hogy telefonáljon körbe. - ígérte meg.

-Köszönöm. - hálálkodtam.Negyed órát várhattam az irodában, amikor Mary visszajött.Izgatottam fürkésztem arcát, reméltem hozott valami jó hírt.

-Sajnálom. - húzta el a száját. - Nincsen Payne nevezetű beteg.

De én még ekkor sem adtam fel teljesen.

-Rendben, akkor telefonálok én is egyet. - szóltam, és visszasiettem a kórterembe.

-Annie, tudod a bátyád telefonszámát? - ültem az ágya szélére.A kislány egy darabig töprengett, majd megszólalt:

-Nem. - közölte, mire kezdtem úgy érezni, minden reményünk elszállt.És akkor újra megszólalt. - De egy telefonszámot tudok.A nővérem barátnőjéét, Nancy-ét.

-Rendben van, de én ezen a bizonyos Nancy-n keresztül elérem a bátyádat is? - rágtam a szám szélét.

-Gondolom. - vágta rá.Hát, jó.

Tárcsáztam.

-Hallo? - szólt bele egy kedves hang.

~NANCY~

Ránéztem az órám számlapjára és idegesen konstatáltam, hogy ismét késésben vagyok.Még egy utolsó pillantást vettem a tükörre, majd felkaptam a táskám az ágyról és leszaladtam a lépcsőn.Egyenesen a bejárati ajtó felé vettem az irányt, de pechemre anya kiszúrt engem.

-Hová ilyen sietősen? - érdeklődött.

-Heatherrel forrócsokizni. - válaszoltam, és igyekeztem kerülni a tekintetét.

-Megígérted apádnak, hogy elkíséred vásárolni. - emlékeztetett.Mintha nem ez járt volna folyton az eszemben.Apa fergeteges szilveszteri bulit szeretne tartani, elhívta már minden munkatársát, ismerősöket, stb., és ragaszkodik hozzá, hogy ott legyek amikor megveszi a dekorációkat, kellékeket.Ami mondjuk érthető is, tekintettel arra, hogy apa nem túl "korszerű".Elég ha annyit mondok, hogy máig nem lenne mobilom, ha nem spóroltam volna eleget.Na, mindegy.

-Sietek. - szűrtem a fogaim között.

-Rendben. - mosolyodott el anya, és már utamra is engedett.

Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a a hideg szél.Ez az amit kevésbé szeretek a télben.A hideget.Viszont ahogy körülnézek, máris elszállnak ezek a gondolatok. Wolverhampton egyszerűen gyönyörű télen.Ezek a tények körül forogtak a gondolataim, amikor eszembe jutott, hogy késésben vagyok.Sőt, nemhogy csak késésben vagyok, már el is késtem.Gyorsítottam a lépteimen és 10 perccel később már a megbeszélt kávézó előtt találtam magam.Belöktem az ajtót és kétségbeesetten körülnéztem.Legnagyobb megkönnyebbülésemre kiszúrtam Heather szőkésbarna hajkoronáját, sebesen átkacskaringóztam az asztalok között és egy hatalmas sóhaj kíséretében huppantam le a székbe.

-Bocs, anya feltartott. - szabadkoztam.

-Semmi. - vonta meg a vállát mosolyogva, ami kissé meglepett.Ennyi?Egy vállrándítással elintézi az ügyet?Pont ő az aki hamarabb felhúzza magát ilyenen, főleg, hogy nem először késem találkáról.Véleményemnek pedig hangot is adtam.

-Ennyi?Semmi harag?Felelősségre vonás? - kérdezgettem.

-Áhh, jókedvem van. - vigyorgott.

-Örülök neki. - bólintottam nevetve. - Na és mitől van ilyen jókedved, ha szabad tudnom?

Kár volt.Ugyanis erre regélni kezdett mindenféléről, hogy talált valami 'tökjó' számot a neten, meg ilyesmik.Szóval abszolút lényegtelen dolgok, de ha ezt megemlíteném neki, kikérné magának, hogy neki igenis lényegesek.Még egy darabig próbáltam érdeklődést színlelni (nehezen ment) , amikor megcsörrent a telefonom.Ennek először leírhatatlanul megörültem, de később határozottan megváltozott a véleményem ezzel kapcsolatban.

-Bocs, fél perc. - intettem Heathernek, aki még mindig csak beszélt és beszélt, majd a mobilom kijelzőjére pillantottam.Ismeretlen szám.  - Hallo?

-Üdvözlöm, egy bizonyos Nancyvel beszélek?

-Igen. 

-Én Brooklyn város főkórházából beszélek, Eliza Ross a nevem.

-Örvendek, Eliza.Az én nevem Nancy King. Megkérdezhetem miért keresnek engem egy kórházból?

-Ez a következő információ.Ismer ön egy Annie Payne nevű kislányt?

-Hogyne.Ő egy közeli barátnőm kishúga.

-Értem.Repülőbalesetet szenvedett, a családjával együtt és a mi kórházunkba szállították őt...

-Jézusom, és jól van, igaz? - vágtam közbe idegesen.

-Persze, kisebb emlékezetkiesése van, de azonkívül minden a legnagyobb rendben.

-Huh, akkor jó. - eresztettem ki a gőzt. - És mi van a családjával?

-Ez a szomorúbb része a dolognak. - kezdte, én pedig rögtön rosszat sejtettem. - A szüleiről és a nővérérről sem tudunk semmit, egyetlen érintett kórházban sincsenek.

-És akkor hol vannak? - kérdeztem értetlenül.

-Tudja, sokan nem élték túl a balesetet, valakiket még a helyszínen elvesztettünk.Valószínűleg közéjük tartoznak ők is.Sajnálom.

Nem akartam elhinni. Melanie meghalt?Te jó ég!Ez nem lehet igaz.Emésztettem volna még magam, de Eliza közbeszólt.

-Itt van még, hölgyem? 

-Igen. - válaszoltam elhaló hangon.

-Ismeri ön Liam James Payne-t?

-Igen, ismerem.

-És ő a kislány bátyja?

-Igen, ő az.

-Akkor megkérhetném, hogy értesítse őt a történtekről?

-Persze, persze. - ígértem meg.

-Köszönöm.

-Igazán nincs mit. - feleltem. - Esetleg tudok valamit segíteni?

-Ami azt illeti, Mr.Payne-nek el kéne jönnie a kis Anniért.

-Értem, továbbítom. Viszonthallásra. - köszöntem el, és már nyomtam is volna ki a telefont, amikor a nővér mégegyszer megszólított.

-Köszönöm szépen.És Miss King...Őszinte részvétem.

Ennél a ponttál, már nem bírtam tovább magamban tartani a fájdalmat.A telefonom kicsúszott erőtlen kezemből és hangos csattanással ért földet, majd hullott darabjaira.Itt mindenki felém kapta a fejét, de nem érdekelt.Izmaim teljesen felmondták a szolgálatot, minden maradék erőmmel a falnak dőltem és lassan csúsztam lefelé, miközben megállás nélkül folytak a könnyek az arcomon.Mikor "földet értem" kezeimmel átkaroltam felhúzott térdeim és ráhajtottam a fejem, közben teljes testem rázkódott a zokogástól.

-Jesszusom, Nancy, mi a baj? - guggolt elém ijedten Heather. Lassan felemeltem a fejem (nem kis erőmbe telt) és csak megtippelni tudtam, hol lehet barátnőm, mert milliónyi könnyemtől nem láttam semmit.

-Me-Melanie. - dadogtam, és folyamatosan levegő után kapkodtam, olyan érzés volt, mintha valaki fojtogatna.

-Mi van vele? - sürgetett Heather.

-Meghalt. - suttogtam, és újra elkapott egy erős sírógörcs.Fájt kimondani ezt a szót.Mindennél jobban.

Éreztem, hogy barátnőm mellém kuporodik, és tudtam, hogy sír, de nem hallottam, mivel elnyomta őt az én fuldoklásom.Ott ültünk ketten, egy kávézó padlóján és csak zokogtunk.Magunkon éreztük az emberek kérdő, netán lenéző pillantásait, de nem jelentett akkor semmit.Hiszen éppen elveszítettünk egy barátot.Egy igazán jó barátot.

~LIAM~

A Nando's-ban ültünk a fiúkkal.Ma stúdióban voltunk, de lesz 2 szabadnapunk, így hát feldobtam az ötletet, miszerint ugorjunk át hozzánk, a család úgyis New York-ban van.Ez így oké, de Niall ragaszkodott hozzá, hogy előtte együnk egyet.Éppen hozták a pizzákat, amikor a mobilom megrezgett a zsebemben.

-Mindjárt jövök, 2 perc. - szóltam oda Louisnak, aki csak bólintott.

Miközben a kijárat felé vettem az irányt, előhalásztam a zsebem mélyéről a rezgő készüléket.Legnagyobb döbbenetemre Nancy neve villogott rajta.Ez már csak azért is meglepő, mert szinte sosem beszéltünk egymással, csak számot cseréltünk még régebben, és kész.Érdekes.

-Szia! - szóltam bele.

-Szia, Liam!Hol vagy most?

-Londonban.Miért?

-Uhh...mikor tudnánk legközelebb találkozni?

-Hát, ma megyek haza...

-Oké.Esetleg tudnánk majd beszélni?

-Persze.

-Jó.Akkor majd előttetek.Mikorra menjek? - kérdezte.Gyorsan ránéztem az órámra, és fejben kalkuláltam.

-Kábé 7-re.

-Oké, szia!

-Szia!

Azzal letettem és visszaindultam.Amikor beléptem, akkor éreztem igazán, milyen hideg is volt kint.Eltettem a telefont, és lehuppantam Zayn mellé.

-Kivel beszéltél? - kérdezte rögtön Louis.

-Nancyvel. - válaszoltam és elvettem egy szelet pizzát.

-Azt hittem minden oké Daniellel... - nézett rám Harry.

-Igen, az.Mert? - kérdeztem értetlenül.

-Ki az a Nancy? - szegezte nekem a kérdést Louis.

-Mel egyik barátnője.

-Ja, azt hittük beújítottál valami csajt. - röhögött fel Niall.

-Dehogyis. - ráztam meg a fejem.

Lassan befejeztük a kaját, és elindultunk hazafelé.3 órával később le is parkoltunk a házunk előtt.Kiszálltam a kocsiból és odaléptem egy kapucnis alakhoz, aki feltehetőleg Nancy volt és aki már teljesen szétázott a zuhogó esőben.

-Szia!Bocs, hogy megvárattunk, csak ebben az időben haladni kész őrület... - magyarázkodtam.

-Nem történt semmi. - vonta meg a vállát.

Mikor beértünk az ajtón, Nancy kibújt a dzsekijéből, és már a kapucni sem volt a fején, így láthattam az arcát.Kisírt, vörös szemek, holtsápadt arc.

-Te jó ég, mi a baj? - bukott ki belőlem.

-Mindjárt mondom.Beszélhetünk négyszemközt? - kérdezte halkan.

-Persze. - bólintottam, mire elindult felfelé a lépcsőn.

-Hova mentek? - ordított utánunk Niall.

-Mindjárt jövünk! - szóltam vissza.

Nancy belépett a húgom szobájába és megvárta amíg én is bemegyek, majd becsukta az ajtót.

-Szóval..mi a baj? - fürkésztem az arcát.

-Ma felhívtak Brooklynból. - kezdte.

-És? - ráncoltam a szemöldököm.Nem igazán akart összeállni a kép.

-Egy nővér volt, a kórházból. - folytatta.

-Miért?Történt valami?

-Annie náluk van. - bökte ki.

-Mi?Mi történt vele? - faggattam idegesen.

-Lezuhant a gépük. - mondta óvatosan, majd hozzátette. - De ő jól van.

-És a többiek?Anyuék és Melanie? - kérdezgettem tovább.

-Ők... - tördelte a kezeit, majd hirtelen elhadarta. - Nem élték túl.

Nyeltem egy nagyot.Hirtelen jött az egész.Mint derült égből villámcsapás.Nem akartam elhinni, ez nem lehet!Lerogytam húgom ágyára és arcom a kezeimbe temettem.Rám tört a sírás és nem akart abbamaradni.Miattam van.Miattam van ez az egész.Az X-Faktor óta alig voltam itthon, és hiába próbálta palástolni, én láttam rajta, hogy szomorú.Rosszul esett neki.Amikor pedig segíteni akarok, így sül el.Miért?Körülbelül 20 percet ültem így, többnyire magamat okoltam, és próbáltam ennek az egésznek a miértjét keresni.Mikor nagyjából összeszedtem magam, felemeltem a fejem. Nancy még mindig ott állt, lehajtott fejjel.

-Nem muszáj elmenned. - szólaltam meg rekedt, meggyötört hangon. - Itt maradhatsz.A srácok is itt vannak, ebben a szobában meg tudsz aludni.

-Áhh, inkább hazamegyek. - rázta meg a fejét. - De azért köszi.

-Akkor legalább hadd vigyelek haza.Szakad az eső, így is megáztál már. - próbálkoztam.

-Azt megköszönném. - bólintott hálásan, majd lassan odasétált az ágyhoz és leült mellém. - El kéne menned Anniért. Elküldöm majd SMS-ben a számot, és hívd fel őket.

-Oké. - biccentettem. - Na, akkor menjünk.

Felkászálódtunk és lesétáltunk a lépcsőn.

-Mi a baj, haver? - nézett rám Harry.

-Majd mondom, mindjárt jövök. - akasztottam le a kabátom a fogasról.Beszálltunk a kocsiba és Nancy próbált navigálni, hogy merre lakik.

-Köszi a fuvart. - mosolyodott el halványan.

-Ez a legkevesebb. - válaszoltam és egy apró mosolyt erőltettem az arcomra.

-Szia! - köszönt el, és becsapta a kocsiajtót.Én csak intettem egyet és elindultam hazafelé.