Chapter 8 ~ Supersis

Hello! :))
Itt van a 8.fejezet, remélem tetszik, komikat kérek ;)) 5 "Tetszik" után jön a következő! xx alice. ~

~MELANIE~

-Srácok, 5 perc múlva kezdődik a próba! - kiáltotta egy férfi tisztes távolságból, és csak remélhette, hogy a fiúk - a csukott ajtón keresztül - meghallják figyelmeztetését. - Hahó!
-Majd én szólok nekik - fordultam felé, ugyanis láttam rajta, hogy sietne.
-Köszönöm - erőltetett az arcára egy gyors mosolyt, majd megfordult, és sebes léptekkel otthagyott minket.Nancy-t, Heather-t, és engem.
-Mindjárt jövök - szóltam oda a lányoknak, és az öltöző felé vettem az irányt.Kettőt kopogtattam az ajtón, és vártam.
-Gyere! - szűrődött ki valamelyikük hangja, mire megilletődve ugyan, de lenyomtam a kilincset, és beléptem a kis helységbe.Nem mondhatom, hogy halaszthatatlanul fontos dolgokkal voltak elfoglalva; Niall szokásához híven evett, a többiek pedig vagy mobiloztak, vagy pakolásztak, esetleg az ablakban lógtak (?).
-Louis, mit művelsz? - néztem rá értetlenül.
-Nem nyílik. - magyarázta.
-Ó, vagy úgy. - ráncoltam a szemöldököm.Nem, nem próbálom megérteni, hogy miért nem egy biztonsági őrnek szólt, vagy valami.Nála ez elvileg természetes. - 3 perc múlva kezdődik a próbátok.
-Basszus, még be kell hangolnom a gitárom! - kapott észbe Niall, gyorsan félretette a kezében tartott pizzaszeletet, és mit sem törődve azzal, hogy a keze konkrétan úszik a zsírban és olajban, a hangszer után nyúlt. - Mennyi időnk van még?
-Hallod, lesz még időd behangolni a próba után, de ne most állj neki, mert sosem végzünk! - kérte Zayn.
-És akkor szerinted mikor?Fél óránk lesz a koncertig. - méltatlankodott.
-Ha hanyagolod az evést arra az időre, akkor bőven bele fog férni - nyugtatta meg Hazza.Na, a szöszi ekkor esett gondolkozóba.Úgy tűnik, a kajával sikerült őt kellőképpen elbizonytalanítani.
-Neem, inkább behangolom most - rázta a fejét némi töprengés után, és visszahuppant a székbe.
-Ember, ne szórakozz már, gyere! - szólt rá Louis, aki addigra sikeresen kinyitotta az ablakot.
Niall kelletlenül feltápászkodott, és dünnyögve követte a fiúkat.Eredetileg én is velük tartottam volna, de eszembe jutott valami.

~NIALL~

-And let me kiss you - énekelte Hazza a dal legutolsó sorát.
-Éés, ennyi! - állt fel elégedetten William, aki ma végigkísérte a hangpróbánkat. - Nagyszerű!Ha ez így fog menni a koncerten is, garantált lesz a siker!Komolyan, egyszerűen...
-Jó, oké, tudjuk. - szólt közbe Zayn fáradtan. - Megoldható, hogy odatekerünk ahhoz a részhez, ahol elengedsz minket?
-Menjetek - legyintett Will. - 20 perc múlva itt találkozunk!
Szótlanul baktattunk az öltözőnk felé, és mindennél jobban vágytunk egy kis pihenésre.Hiszen leénekeltük majdnem az egész TMH albumot.A koncert pedig még csak ezután jön.
Ahogy azonban a kezembe vettem a gitárom, azonnal feltűnt valami.Határozottan máshogy szólt, mint a próba ezelőtt.Most vagy ennyire rövid a memóriám, vagy egy titokzatos valaki besegített nekem.
-Ki volt utoljára itt? - emeltem fel a fejem.
-Mel jött ki utánunk, nem? - kérdezett vissza Liam.
-És ő tud gitározni?
-Nem hiszem.Mert? - tűnődött.
-Mert be van hangolva. - közöltem.
-2 hónapja, hogy újra találkoztunk vele, csak elmondta volna. - rántotta meg a vállát Louis.
-Melanie-vel kapcsolatban én már semmin sem csodálkoznék. - felelte Harry, és mivel mindannyian értetlenül bámultunk rá, folytatta. - Most komolyan!4 évig azt sem tudtuk, hogy él.Ti fennakadnátok a gitártudásán?
-Van benne valami. - értett egyet Zayn.
-Nekem van egy ötletem, hogyan deríthetjük ki... - töprengtem.

~NANCY~

-Ne oda!Meglátja! - szörnyülködtem, ugyanis a srácok a szennyestartók közé tervezték elrejteni a Melanie-nek vásárolt gitárt, mondván "ott úgysem keresné senki".Arról azonban csúnyán megfeledkeztek, hogy ebben a házban jóformán csak ő takarít.
-Akkor hova? - értetlenkedett Niall, ami már csak azért is érdekes, mert az ő házában voltunk.Igen, amióta Melanie "meglett", a szöszi vett egy házat itt, New Yorkban, ahol együtt laknak most.Hatan.Nos, ez az oka annak, hogy Mel olyan gyakran meglátogat minket, az albérletben.
-Az mindegy, de valami olyan helyre, aminek semmi köze a takarításhoz - tanácsolta Heather.
-De most miért? - kérdezte Louis. - Ez mindig beválik.
-Nálatok lehet, Mel-nél nem valószínű. - bizonygattam.
-És ez az amit annyira nem értek - csóválta meg a fejét Harry. - Mindig, mielőtt elmegy, közli, hogy egy kis kultúráltságra vágyik.Itt nincs elég?
Ez még így hihető is lett volna, ha nem esik le 2 másodperccel később, a szekrény tetejéről egy halom ruha, amik..khm.. nem igazán voltak virágillatúak.
-Szerintem ezt a témát most le is zárhatjuk - jelentettem ki.

                                                                      ********

-BOLDOG SZÜLINAPOT! - kántáltuk kórusban, amikor Mel fáradtan lebotorkált a lépcsőn, reggel.
-Köszönöm - mosolyodott el hitetlenül, majd mindegyikünket sorban megölelt.
-Van egy meglepetésünk - lépett elé titokzatosan Liam.
-Igen? - kérdezte Melanie, megállás nélkül vigyorogva.
Most én voltam az, aki elésétáltam, kezemben a hangszerrel.
-Boldog szülinapot, Mel! - nyújtottam át neki az ajándékot.
-Istenem! - kapta a szája elé a kezét. - Honnan tudtátok?
-Nem annyira elszigetelt az öltöző fala - mosolygott Heath.
Barátnőnk, úgy tűnt képtelen feldolgozni a történteket.
-Na, gyerünk! - nógatta Liam. - Játssz valamit!
Melanie kissé szégyenlősen ugyan, de belekezdett a dalba.

-Basszus, haver, le sem tagadhatnád. - fordult Niall Liam felé.

-Ami azt illeti, még én sem hallottam énekelni, sem gitározni. - felelte Liam. - Ki tanított meg?

-Az egyik gyakornok a leányotthonban.Sarah - vonogatta a vállát zavartan.

-Ez valami eszméletlen volt - biccentett elismerően Zayn.

Nos, így értük el, hogy Mel-nek egy tökéletes 20.születésnapot szerezzünk.

Chapter 7 ~ You're my everything

Hello!
Meghoztam a 7.fejezetet, komikat kérek ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! Jó olvasást!  :) xx

~NIALL~

A stúdióból mentünk hazafelé, amikor Liam elkezdett valamit keresgélni a zsebében.Ez még így oké, csak hát ő vezetett.Még Hazza is figyelmeztette.
-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni.
-Nyugi, vigyázok. - ígérte meg Liam.
Nem sokkal később megtalálta a keresett mobilt és felvette.Ahogy kivettük, Nancyvel beszélt.Nem tűnt gyanúsnak, semmi konfliktust nem hallottunk.Egyszer azonban barátunk teljesen váratlanul félrerántotta a kormányt, és pillanatokon belül az árokban találtuk magunkat.Harry tudott valamit.
-Liam!Normális vagy?! - kiabálta remegő hangon a mellettem ülő Louis.Csakhogy hiába vártunk válaszra, az nem igazán kívánkozott jönni. - Liam!
Nagyot nyeltem és előrehajoltam a sofőrünkhöz.
-Basszus. - szólaltam meg. - Elájult.Illetve...remélem, hogy csak elájult.
-Mi van? - mászott mellém Zayn, aki eredetileg a másik oldalamon foglalt helyet. - Liam! - szólongatta, majd elfordította a fejét. - Ne, ne, ne, ne!Harry!
Göndör barátunk sem volt eszméleténél.
-Na jó, én hívom a mentőket. - kapta elő a telefonját Louis.És tárcsázott.Hamar lebonyolította a hívást, megadta a pontos helyszínt, és az esetet. - Jönnek, amilyen gyorsan csak tudnak.
Addig is nem nagyon volt más lehetőségünk, vártunk.Louis nem viccelt, a mentők 8 percen belül ott voltak.Liamet és Harryt rögtön a hordágyakkal együtt a mentőautókba tolták.
-Egyik kollégánk azonnal értesíti az autómentőket, amint ideérnek, önök hívjanak egy taxit és jöjjenek a kórházba. - lépett mellénk az egyik mentős. - Egy nevet kérnék!
-Louis Tomlinson. - szólalt meg azonnal Lou.
-A sérültek neve?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Köszönöm. - biccentett és magunkra hagyott minket, beszállt az autóba és elhajtottak.
-Most akkor...? - érdeklődött Zayn.
-Először is felhívom Nancyt. - vázolta a "tervet" Louis. - Aztán várjuk az autómentőket, ha ideérnek akkor meg hívunk egy taxit.Ennyi.
Amíg ő félrevonult telefonálni, Zaynnel kettesben maradtunk, és mindketten elmerültünk gondolatainkban.
-Szerinted miről beszélhetett Liam és Nancy? - fordult felém barátom egy idő után.
-Fogalmam sincs, de Liam nem nagyon örülhetett neki. - csóváltam a fejem.
-Az biztos.
-Úristen, ezt nem hiszem el! - ugrott mellénk hirtelen Lou, mire mindketten kérdőn meredtünk rá. - Melanie él!
-Mivan'? - nyögtem ki az első dolgot ami eszembe jutott.
-Melanie.Életben.Van. - tagolta és közben vadul gesztikulált.
-Jó, jó, nem hülye vagyok, csak.. - szabadkoztam. - azt hogy?
-Mittudomén', csak él. - magyarázta.
-Most akkor mi lesz? - kérdezte Zayn.
-Idejönnek. - vonta meg a vállát Louis.
-Mármint iderepülnek New Yorkból?
-Ja. - bólintott Lou.
Nem volt több időnk beszélgetni, ugyanis megérkezett az autómentő.
-Louis Tomlinson itt van? - szállt ki a kocsiból egy fickó.
-Én vagyok az. - emelte meg a kezét az említett barátunk.
-Rendben.Ne aggódjanak, mindent elintézünk. - ígérte meg a férfi. - Csak egy telefonszámot kérek, hogy azonnal szólhassak, ha van valami hír róla.
Míg Lou lediktálta a számát, addig Zayn intézte a taxit.
-10 percen belül itt van. - közölte, mire bólintottam.
Fél órával később már láttuk a kórházat a taxiból.A kocsi leparkolt, mi pedig kipattantunk.
-Köszönjük. - hajolt be az ablakon Louis és fizetett.
-Nyomás! - szólaltam meg, és mint az őrültek, úgy rohantunk be az épületbe.Bent egy kis segítséggel (meg kellett állnunk a portánál) odataláltunk a megfelelő kórteremhez.Már rontottunk is volna be az ajtón, amikor a nővér elénk lépett.
-Uraim, hova ilyen sietősen? - érdeklődött.
-Két barátunk is bent fekszik. - világosítottam fel.
-Kik a betegek?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Sajnálom, de még nem lehet bemenni, megfigyelés alatt vannak. - tanulmányozta a papírjait. -Szíveskedjenek várni egy keveset!
Dühösen elálltunk az ajtóból és leültünk a folyosón elhelyezett székekre.

~HEATHER~

Remegő kezemmel próbáltam beletalálni a zárba, de sosem sikerült.Már harmadjára csúszott ki ujjaim közül a vaskos, nehéz kulcscsomó, és zuhant a kemény járólapra.Magamban szitkozódva lehajoltam és felemeltem, majd ismét megpróbálkoztam.
-Heath, igyekezz légyszi! - toporgott mögöttem Nancy.
Én csak elengedtem a fülem mellet a megjegyzését, aztán végre valahára bejutottunk.
-10 perc! - szóltam oda barátnőmnek, aki képes lenne órákig ruhákat válogatni.
Mivel nem válaszolt, csak megtippelni tudtam, hogy hallotta amit mondtam.De nem volt időm ezen tépelődni, ugyanis Mel már lehet, hogy készen van, és ott ácsorog a leányotthon bejáratában.
Némi erőfeszítéssel előráncigáltam a bőröndöm a szekrény aljából, és sebesen behajigáltam pár szükséges cuccot.Éppen az előbb említett tároló tetején ültem, és próbáltam összehúzni a cipzárt, amikor egy hangos puffanást hallottam ( és éreztem) a szomszéd szobából.
Összeráncolt szemöldökkel tápászkodtam fel és battyogtam át másik helyiségbe.Benyitottam; kissé meglepett a látvány.Barátnőm a padlón terült el, utazótáskája takarta az arcát.
-Öhm...Nancy. - köszörültem meg a torkom. - Szabad tudnom, mit csinálsz pontosan?
Ő erre leemelte fejéről a táskát és prüszkölve próbálta a haját eltávolítani a szeméből, és feltehetőleg a szájából is.
-Szerinted?Bújócskázok. - válaszolt enyhén ironikusan.
-Na, gyere. - léptem oda mellé, és felhúztam a földről.
-Köszi. - söpörte le magát.
-Szóval, mit műveltél?
-Le akartam venni a táskám... - vonta meg a vállát.
-A forgószékről? - szaladt fel a szemöldököm.
-Nem volt jobb ötletem. - tárta szét a karját.Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, és miközben kifelé tartottam, még utoljára figyelmeztettem.
-Siess!Lekéssük a gépet.
-Nyugi, 10 perc. - szabadkozott.

                                                               ********

-Na, végre. - állt fel Melanie a lépcsőről, mikor a leányotthon elé értünk.
-Bocsi. - sóhajtott Nancy.
-Semmi. - rántott egyet a vállán. - Mehetünk?
30 perccel később már a gépen voltunk, egy-egy kényelmes ülésen foglalva helyet.Én az ablak mellett találtam magamnak üres ülést, velem szemben Mel ült, mellette pedig Nancy.Ahogy Melanie arcát fürkésztem, ijedtséget, szorongást tudtam kiolvasni tekintetéből.
-Mel. - szólítottam meg halkan, mire felém fordította fejét. - Ne izgulj!Nincs semmi baj.
Erre arcán egy halvány mosoly suhant át.Vicces, hogy 1 héttel ezelőtt még Nancy mondta nekem ugyanezt.
Miután meggyőződtem róla, hogy barátnőmbe sikerült úgy-ahogy lelket öntenem, sóhajtva hátradőltem a "bőrfotelben" és lehunytam a szemem, minek következtében pár percen belül elnyomott az álom.


                                                                ********

-Heather! - rázta meg valaki finoman a vállam.Lassan kinyitottam a szemem, és ásítva körbenéztem.
-Hol vagyunk? - pislogtam álmosan Nancyre.
-Londonban. - mosolygott rám. - Gyere, leszállunk!
Barátnőm kijelentésére kelletlenül feltápászkodtam, és megragadtam a kis kézitáskám.Mindhárman lekászálódtunk a gépről, és összeszedtük a csomagjainkat.
Mivel a srácok kocsija jelenleg használhatatlan, tömegközlekedéssel kellett eljutnunk a kórházig.Egy élmény volt, komolyan.A bőröndökkel és táskákkal le a lépcsőn, fel a lépcsőn, aztán be metróba, ki a metróból.Mire a kórházhoz értünk, már a hajunkat téptük.
A portán megérdeklődtük a kórterem számát, és elindultunk felfelé.Ahogy felértünk, rögtön kiszúrtuk Zaynt, aki összefont karokkal dőlt a falnak.Érkezésünkre azonban megindult felénk, erre pedig Louis és Niall is - akik nekünk háttal ültek - kapcsoltak, és követték barátjukat.
-Mennyire gáz a helyzet? - szegezte nekik a kérdést rögtön Nancy.
-Nem tudjuk, nem mehettünk még be. - vonta meg a vállát Zayn, de ahogy felemelte a fejét, hogy ránk nézzen, megakadt a szeme valakin.

~MELANIE~

Lehajtott fejjel ácsorogtam, miközben a lányok Zaynékkel beszélgettek.Fogalmam sem volt, mit gondolnak a fiúk most rólam.Talán, hogy én vagyok a bajkeverő, minden lében kanál húg, aki miatt Liam évekig totál padlón volt, majd érkezett egy hívás, és most megint a kórházban fekszik.Igen, körülbelül ez vagyok én, az ő szemükkel.
-Melanie? - szólított meg óvatosan Zayn, mire a szám szélét rágva ránéztem.Arcát fürkésztem, de semmit sem tudtam kiolvasni tekintetéből.Szája lassan mosolyra húzódott és tárt karokkal felém lépett. - De jó újra látni.
Kissé meglepődtem reakcióján, de viszonoztam ölelését.Utána következett a másik két fiú is.
-Azt hiszem, tartozol egy rövid magyarázattal. - engedett el Louis.
-De nem most. - vágott közbe Niall, ugyanis egy nővér jött oda hozzánk.
-Be lehet menni hozzájuk, de egy kérésem van. - kezdte. - Egyszerre egy ember, ne zaklassák fel őket.
Erre Nancy megragadta a vállam, és egy apró lökéssel az ajtó felé küldött.Megálltam a kórterem előtt, vettem egy mély levegőt, és beléptem.
Körbepásztáztam a viszonylag kicsi szobát, tekintetem pedig azon nyomban megakadt egy ágyon.Bólintottam egyet, majd szépen lassan elindultam felé.Éppen az ablakon nézelődött kifelé, de ahogy mellé értem, kérdőn felemelte a fejét.Szemei elkerekedtek, és hitetlenül elmosolyodott.
-El sem hiszem, hogy látlak. - motyogta.
-Én sem. - válaszoltam halkan, mire fél kezét felém nyújtotta.Lehajoltam hozzá, és óvatosan átöleltem.Bár évekig nem is tudtam róla, ez alatt az 1 nap alatt is elérte, hogy rettenetesen hiányozzon. - Jól vagy? - egyenesedtem fel.
-Persze. - rántott egyet a vállán.
-Mi van a kezeddel? - érdeklődtem, ugyanis nem tudtam figyelmen kívül hagyni a gipszet.
-Eltört. - közölte egyszerűen. - De nyugi, azon kívül tényleg semmi bajom.
-Akkor jó. - biccentettem megkönnyebbülten, majd mivel képtelen voltam leküzdeni a lelkiismeret-furdalásom, muszáj volt bocsánatot kérnem. - Nagyon sajnálom.
-Mit? - ráncolta a szemöldökét.
-Ezt az egészet.Először a repülős baleset, most meg ez.Mindig veled szúrok ki. - ismertem be.
-Na, ezt most hagyd abba! - szólt rám idegesen. - Be ne meséld magadnak, hogy te vagy a hibás, mert jól tudod, hogy nem.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Abbahagytam.
-Azért. - bólintott Liam határozottan. - Ne legyél ennyire mártír!
-Na, mert te aztán jobb vagy, Mr.Mindenazénhibám. - kurjantotta valaki a szembelevő ágyból. - Többek között mi hallgattuk 4 éven keresztül a szenvedésed, úgyhogy te csak ne szólj semmit!Jól tudod, hogy Melanie tőled örökölte. - vigyorgott.
Liam sóhajtva, én pedig nevetve néztem a még mindig idegesítően mosolygó Harryre.Örülök, hogy végre minden a régi.Sőt, még jobb is.

Chapter 6 ~ Memories

Sziasztok!
Meghoztam a 6.fejezetet, remélem tetszik! ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! (Előreláthatólag 1 hét múlva) Ez is elég rövid lett szerintem, bocsi :( xx

~NANCY~

Korábban mentem be a suliba, "biztos ami biztos" alapon.Meg akartam keresni azt a lányt.Odasiettem a 102-es teremhez, és benyitottam.Legnagyobb szerencsémre ott ült az asztalánál.Egészen biztos vagyok benne, hogy ő az.Szürke, kötött sapka takarta hosszú haját, ami az arcába lógott.Valamivel el volt foglalva, érkezésemre viszont összerezzent, de fejét továbbra sem emelte fel.Óvatosan odaléptem elé, és megszólítottam.

-Szia!

-Szia! - köszönt vissza alig hallhatóan.

-Ez a tiéd? - tettem le elé a karkötőt, mire kissé felnézett, de nem rám.

-Igen, köszönöm. - nyúlt érte, és az asztalon maga felé húzta.Az a halknak mondható csörgés fülsiketítően hangosnak hatott ebben a csendben.

-Egyébként Nancy vagyok. - mutatkoztam be, hogy valamit beszéljünk is. - Téged hogy hívnak?

-Melanie. - válaszolta.Ebben a pillanatban belém hasított a felismerés.Mintha pofon vágtak volna, úgy ért ez az egész.Tudtam.Már emlékszem.Rajta láttam a karkötőt, utoljára 4 éve.De..ezt mégis hogy?Lassan lejjebb hajoltam, hogy meg tudjam nézni az arcát.És igen.Egy gyönyörű kék szempárral néztem farkasszemet.Szinte észre sem vettem, ahogy folynak a könnyek az arcomon, és megállás nélkül mosolygok.

-Minden rendben? - fürkészett.Válaszul csak odahajoltam hozzá és szorosan megöleltem, kis híján megfojtottam.

-Istenem, el sem hiszem. - törölgettem az arcom. - Mindjárt szólok Heathernek, és felhívom Liamet is.

-Tessék? - nézett rám furán. - Ki az a Heather?És Liam?Egyáltalán honnan ismerjük egymást?

-Nem emlékszel ránk? - kérdeztem elképedve.

-Nem. - rázta a fejét. - Kéne?

Abban a pillanatban megtört a varázs, örömkönnyeimet felváltották a csalódottság, fájdalom könnyei.De ez csak egyetlenegy másodperc töredékéig tartott, ugyanis ledöbbentem, hogy mégis mi a francot művelek?!Itt ül előttem a halottnak hitt barátnőm és én azon kesergek, hogy nem ismer fel?Most komolyan?

-Oké.. - töröltem meg a arcom. - Most bevezetlek téged az életedbe!

-Micsoda? - kérdezte félénken.

-Mit tudsz magadról? - kérdeztem, ügyet sem vetve kérdésére.

-Öhmm...Melanie Davis vagyok, 19 éves, leányotthonban élek.Ennyi. - magyarázta zavartan, mire totál elképedve néztem rá. - Minden oké?

-Te nem Melanie Davis vagy! - kiáltottam, és láttam rajta, hogy kissé megijedt.Szegény. - Bocs, nem akartam ezt, csak ideges vagyok.

-Miért?Mit csináltam? - nézett rám kétségbeesetten.Istenem.Annyira elszégyelltem magam.Azt sem tudja, ki ő, és én képes vagyok leordítani a fejét, mikor nem is tehet róla.

-Semmit, semmit. - próbáltam megnyugtatni. - Kíváncsi vagy mi történt veled igazából? - érdeklődtem, jól megnyomva a hangsúlyt az utolsó szón.

-Eléggé. - nyögte ki.

-Szóval... - vettem egy nagy levegőt. - Te Melanie Payne vagy.Nem tudom, hallottál-e a One Directionről, de az egyik tag húga vagy.Van egy kishúgod is, Annie.Wolverhamptonban laktál.Liam, a bátyád jelentkezett az X-Faktorba, és hatalmas sikereket értek el a bandával.Ebből kifolyólag nem tudott hozzátok valami gyakran hazalátogatni, neked pedig nagyon rosszulesett.4 évvel ezelőtt azonban szervezett neked, a húgodnak és a szüleidnek egy utazást ide, New Yorkba.Karácsonyi ajándékotok volt, ez volt a legnagyobb álmod.És ő ezt tudta.Viszont pár nappal később kaptam a hívást, hogy lezuhantatok.Brooklynból telefonáltak, hogy náluk van Annie, és szerencsére nem esett nagy baja.De téged és a szüleidet nem találtak egy kórházban sem, azt hittük meghaltál.Heather és én voltunk a legjobb barátnőid, most pedig idejöttünk fősulira.Most te jössz.Mi történt veled? - fejeztem be a monológom.

~MELANIE~

Kikerekedett szemekkel bámultam a lányra.Bocsánat, Nancyre.Hogy mi?Liam Payne a bátyám?Ismerem a bandát, de nem vagyok valami óriási rajongójuk.Illetve nem voltam.De Liam mindig is közelebb állt a szívemhez, mint a többi fiú.És nem, nem voltam szerelmes belé, nem tartottam a férjemnek, és semmi ilyesmiről szó sem volt.Máshogy éreztem közel magamhoz.Most már értem is, hogy miért.

-Én.. - dadogtam. - Emlékszem a balesetre, de nekem azt mondták, buszon történt.Felébredtem a kórházban, semmire sem emlékeztem.Az orvos mondta nekem ezeket.

-Mindegy, a lényeg, hogy jól vagy. - mosolygott rám Nancy.És igen!Ismerős volt a mosolya.Tudom, hogy láttam már.Te jó ég, emlékszem rá.

-Nancy... - szólaltam meg halkan, mire ő félrebillentett fejjel fürkészett. - Azt hiszem, emlékszem rád...

Szinte be sem tudtam fejezni, mert hevesen a nyakamba borult.

-Istenem, komolyan? - hüledezett vigyorogva.

-Igen.. - bólintottam, közben pedig folyamatosan kattogott az agyam.Nem csak rá emlékeszem.Látok magam előtt mindenkit.Liamet, Heathert, Annie, a szüleimet és a wolverhamptoni házunkat is. - Uramisten, mindenre emlékszem! - suttogtam könnyes szemmel.Soha nem voltam még ennyire boldog.

-Jajj, Mel! - szorította meg a kezem Nancy. - Úgy örülök, el sem tudod képzelni, mennyire magam alatt voltam, mikor azt mondták, hogy meghaltál.

-És szerinted én hogy éreztem magam? - kérdeztem. - Nem tudtam magamról semmit, nem volt aki ismert, senki sem beszélt nekem arról, hogy mi történt velem valójában.4 évig nem tudtam, ki vagyok.

-Nem baj, jól vagy, minden rendben, ez a fontos. - jegyezte meg.

A következő pillanatban megszólalt Cher Lloyd Want you back című dala.

-Bocsi. - motyogta Nancy, miközben előszedte a zsebéből a folyamatosan zenélő telefont.Ránézett a kijelzőre, és elvigyorodott. - Szia, Heather!Igen, 102-es.Aha, légyszi.Köszike, szia! - majd kinyomta a mobilt, és ismét felém fordult. - Heather idejön!

-Istenem, de jó.Annyira várom már, hogy újra lássam. - örvendeztem.Pár perc elteltével nyílt az ajtó, amin barátnőm lépett be.El sem hiszem, hogy láthatom.

-Legközelebb segíts már navigálni, hogy merre kell jönnöm, mert.. - magyarázta, de mondata ennél a részénél megfordult és elkerekedett szemekkel nézett rám. - Melanie? 

-Attól tartok. - mondtam visszafojtott mosollyal.

-Jesszus. - túrt bele a hajába. - Te...szóval.. - kereste a szavakat.

-Igen, élek. - segítettem.

-Köszi. - biccentett, majd hamar felhagyott ezzel a viszonylag komor viselkedéssel és hitetlenül megindult felém, hogy a nyakamba boruljon. - Úgy hiányoztál, el sem tudod képzelni min mentünk keresztül Nancyvel.

-El tudom, hidd el. - mosolyogtam.

-De mégis mi a franc történt veled? - tolt el magától.

-A mesedélutánt halasszuk későbbre, most inkább hívjuk fel Liamet. - szólt közbe Nancy izgatottan. - Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára.Kihangosítom.

És tárcsázott.

-Szia, Nancy.Mi a helyzet?

-Hello, Liam!Van egy elképesztően, hihetetlenül szuper hírem.

-Na?

-Először is ígérd meg, hogy hinni fogsz nekem!

-Miért ne hinnék neked?

-Még nem hallottad amit mondani akarok.

-Jól van, megígérem.

-Nagyszerű.Szóval...ezt nem telefonon akartam elmondani, de máshol nem tudom.

-Nancy, könyörgöm, mondd már!

-Tehát...Melanie életben van! - hatásszünet, majd egy orbitális csattanás, és búgás. - Hahó, Liam itt vagy? - Mivel bátyám nem válaszolt, barátnőm vállvonogatva kinyomta a telefont. - Megszakadt a vonal.Na, mindegy, legalább tud róla.

-Akkor most már elmesélheted, mi történt veled. - felelte izgatottan Heather.

~LIAM~

A srácokkal a stúdióból mentünk hazafelé.Pechünkre akkora forgalom volt, hogy alig tudtunk moccanni.Hát, igen.Hétköznap van.Már éppen sikerült magunkat kiszenvedni az autók tömegéből, és egy nyugisabb helyen haladtunk, amikor megrezzent a mobilom.Elkezdtem kutakodnia zsebemben, de közben a kormányt is tartanom kellett.

-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni. - szólt a mellettem ülő Harry.

-Nyugi, vigyázok. - válaszoltam.

Miután telefonkeresési műveletem sikeresnek bizonyult, rápillantott a kijelzőre.Nancy.

-Szia, Nancy.Mi a helyzet? - emeltem a fülemhez a készüléket.Tök jól elbeszélgettünk, egészen addig, amíg ki nem mondta azt a bizonyos mondatot.

-Tehát...Melanie életben van!

Abban a pillanatban leblokkoltam, és egy hirtelen mozdulattal félrerántottam a kormányt.Fogalmam sem volt, mit művelek.

-Liam! - ordított Louis hátulról. - Normális vagy?!

De nem tudtam válaszra nyitni a szám.Szédültem, és teljesen erőtlen voltam.A következő percben szemeim lassan lecsukódtak, és elsötétült előttem a világ.

Award

Hello! :))
Nagyon szépen köszönöm az első díjamat Heny ∞-nek *-*

Szabályok:

1.Írj magadról 11 dolgot!

2.Válaszolj 11 kérdésre!

3.Írj 11 kérdést!

4.Küldd tovább 11 embernek!

1.) Írj magadról 11 dolgot!

1.Ez az első olyan blogom, ami közel áll hozzám.

2.Lassan 1 éve vagyok Directioner.

3.Kedvenc számom az Up All Night albumról a Stole My Heart.

4.Kedvenc számom a Take Me Home albumról az I Would és a Magic.

5.Magyarországon élek.

6.Nagyon szeretem a Szent Johanna Gimit.

7.Tanulok gitározni.

8.Összesen 10 poszter van a 1D-ről a falamon.

9.Kedvenc színem a kék.

10.Nagy álmom, hogy kijussak Londonba, New Yorkba, Rio de Janeiroba és San Franciscoba.

11.Kedvenc tantárgyam az angol.

2.) Válaszolj 11 kérdésre!

1.Örülsz a díjnak? - Nagyon! <3

2.Mi ösztönöz a blogírásban? - Az, hogy vannak olyan emberek, akiktől pozitív visszajelzéseket kapok. :)

3.Melyik karaktered áll hozzád a legközelebb? - Melanie, mert egy kicsit hasonlít rám, belsőleg :)

4.Hogyan jött az alapsztori ötlete? - Nem tudom pontosan.Eszembe jutott a történet, és fejben elkezdtem továbbvinni, így jött létre ez a blog. 

5.Tudod jellemezni magad egy szóval? - csendes :)

6.Babonás vagy? - nem igazán

7.Szerinted negatívan, vagy pozitívan állsz a dolgokhoz? - Helyzettől függ. :)

8.Sorolj fel 5 olyan dalt, amit minden nap meghallgatsz! - Konkrétan nincs ilyen dal, csak max minden második nap...és ezek csak a mostani időre vonatkoznak. :) De azok: 

~ One Direction - Kiss You

~ Conor Maynard - Turn Around

~ Kelly Clarkson - My life would suck without you

~ Little Mix - Madhouse

~ Train - Hey Soul Sister

9.Szeretnél a jövőben az írással foglalkozni? - Maximum ilyesmi történeteket, blogban.Ha könyvírásra gondolsz, kizárt. :)

10.Melyik az a gyümölcs / zöldség, amit a pokol mélyére küldenél? - Nem nagyon van ilyen.

11.Van olyan tárgyad, ami szerencsét szokott hozni? - Nincsen.Csak vannak tárgyak, amikről én úgy gondolom, hogy szerencsét hoznak, nagy csodát még nem tapasztaltam :D De ez pl. a karkötőm :))

3.) Írj 11 kérdést!

1.Ez most hányadik díjad?

2.Mióta vagy Directioner?

3.Mióta írsz blogot?

4.Van kedvenc filmed?

5.Merítettél valahonnan ötletet a blogod alaptörténetéhez?

6.Milyen nyelveket beszélsz / tanulsz?

7.Milyen zenét hallgattál legutoljára?

8.Szeretnél még több blogot kezdeni?

9.Milyen történeteket olvasol legszívesebben?

10.Melyik a kedvenc 1D dalod?

11.Van kedvenc blogod?

4.) Küldd tovább 11 embernek!

1.Cassie

2.MeowNikii

3.Jesy
4.Vallie
5.Lány Csak Egy
6.Darcy
7.Dóra
8.••Macy Claudia Morrow♥••
9.Maya
10.Vicky *-*
11.Summer B.

Little Things :)

Sziasztok! :))
Mielőtt a 6.fejezetet hoznám, lenne pár apró hírem :)

1) Cserék
Bárkivel cserélek!Ha tetszik a blogom, írj a chatbe, és hamarosan kiraklak ;)
És ez vonatkozik a másik blogomra is, ott is kérjetek cserét :))

2) Határ
Mostantól bevezetem, hogy egy fejezet alatt minimum 5 "Tetszik"-nek kell összegyűlnie, ez a 6.részre már vonatkozni fog!Szerintem nem kérek sokat azzal, hogy nyomj meg egy gombot :) Természetesen, ha nem tetszik jöhetnek a kritikák és a "Nem tetszik"-ek is :))

3) Happy Birthday Zayn! <3

Ennyit szerettem volna, köszönöm :)) <3 alice. ~

Chapter 5 ~ Hello, New York!

Hello!
Itt van az 5.rész!Remélem tetszeni fog, kommenteljetek légyszíves :)) Jó olvasást! xx

~HEATHER~

Idegesen morzsolgattam az ujjaim.Soha nem repültem még, és őszintén szólva Melanie-ék balesete óta nem is igazán vonzott, hogy kipróbáljam.Folyamatosan vagy a lábammal doboltam, vagy a hajamat túrtam, vagy a táskámban pakolásztam, stb. Nancy rendes volt, nem szólt semmit, viszont fél óra után szerintem kezdett kissé idegesítő lenni.

-Heath... - simította meg a karom. - Nincs semmi baj, ne izgulj!

Erre csak aprókat bólogattam, képtelen voltam megszólalni.Egyrészt, mert irtóra féltem.Másrészt pedig, mert nem éreztem túl jól magam, félő volt, hogy viszontláthatom a reggelim, ami nem lenne túl jó élmény.

-Minden oké? - fürkészte az arcom Nancy. - Elég sápadt vagy.

-Persze. - préseltem ki magamból, a lehető legmeggyőzőbben.Ezután nagyjából elmúlt ez a rosszullét, de úgy 1 óra múlva ismét émelyegni kezdtem.Igyekeztem nagy levegőket venni, hátha vissza tudom tartani.Fogaimat összeszorítottam, de nem segített semmit.

-Heather, mi a baj? - kérdezte a barátnőm. - Be ne magyarázd nekem, hogy jól vagy, mert látom, hogy nem!

-Nem..érzem..jól..magam.. - válaszoltam tagoltam.

-Na, ne mondd! - ellenőrizte kezével a homlokom. - Szerintem nincs lázad.

-Nem, csak... - tettem a nyakamra a kezem, jelezve, hogy reggelim felfelé tart.Szerencsémre Nancy kapcsolt, és megragadta a kezem, majd rekordgyorsasággal a mosdó felé rángatott.Miután elintéztem a dolgom kiléptem a kis fülkéből.

-Jobban vagy? - érdeklődött aggódva.

-Igen. - bólintottam. - Határozottan jobban.

-Akkor jó. - mosolygott rám.

Ezt követően visszasétáltunk a helyünkre és tovább "élveztük" az utat.Egyedüli pozitívum, hogy onnantól kezdve nem volt semmi bajom, viszonylag nyugisan telt el a maradék idő.

-Nézd! - mutatott ki az ablakon Nancy. Követtem utasítását, és kis híján elájultam.Tökéletesen át lehetett látni a foltos felhőtakarón, és konkrétan egész New York terült elénk.

-Istenem. - motyogtam megbabonázva. - Ez gyönyörű.

-Ugye? - vigyorgott barátnőm.

Nem sokkal később már lentről csodálhattuk a várost.A csomagjainkkal a kezünkben ácsorogtunk a reptéren, miközben Nancy egy térképet böngészett.

-Okéé. - szólalt meg rövid hallgatás után. - 4 metróállomás és egy kis séta van az albérletig.

Nos, ezt az utat 20 perc alatt meg is tettük, és megálltunk az épület előtt.

-Esetleg bemegyünk vagy spórolunk egy kicsit, és az utcán maradunk? - érdeklődtem szórakozottan.

-Persze, menjünk. - indult meg Nancy, én pedig utána.

Rövidesen egy nagy bejárati ajtóval találtuk szemben magunkat.Barátnőm betette a kulcsot a zárba, és elfordította benne.Rám nézett, mire bólintottam, és együtt löktük be az ajtót.Te jó ég!Ez volt az első reakciónk.Ez a lakás inkább egy luxusvilla egy részletére hasonlított, mint egy átlagos albérletre.

-Stipp-stopp a nagyobb szoba! - rohantam előre, a csomagjaimat ledobva az út kellős közepére.

-Héé! - kapott észbe Nancy. - Várj, ez így nem ér. - ordított utánam.

Késő, én már le is foglaltam egy baromi jó szobát. ( Heather szobája ) Ahogy beléptem, tudtam, hogy ez lesz az enyém.Minden megvan, ami csak kell.Gyönyörű kilátás, tágas terep, stb. Egyszóval tökéletes.

-HEATHER! - hallottam Nancy hangját, mire átmentem a szomszéd szobába.Na, ez sem volt semmi.Hasonló, mint az enyém, igazából csak a bútorok másak. ( Nancy szobája )

Este 8-ra sikerült nagyjából minden olyat kipakolni, amire hirtelen szükségünk lehet.Amúgy ezt az albérletet Liam szerezte, örök hála neki.Be van bútorozva, szóval nem volt túl sok dolgunk.

Este az ágyamon terültünk el mindketten és felavattuk a TV-t, közben pedig a sulink által küldött papírokat olvasgattuk át.

-Jónak tűnik, kíváncsi vagyok. - nézett fel a lapokból Nancy.

-Ja, szerintem is. - bólintottam. - És elvileg a közösség is elég jó, ami nem utolsó szempont.

                                                              ********

A városban sétáltam.Egyszerűen gyönyörű.Régóta nagy álmom, hogy egyszer a Central Parkban ücsörögjek egy padon és gondolkozzak az "élet nagy dolgain".Hát, most itt állok a kapuban és éppen befelé tartok.Háttérzenének hallottam az egyik kedvenc számom, a One Directiontől a Live While We're Young-ot.Ennél szebb már nem is lehetne.Hatalmas mosollyal az arcomon néztem körül, mikor valaki erősen megrázta a vállam.Kipattantak a szemeim és egy kócos Nancyvel találtam magam szemben.Az éjjeliszekrényemen pedig üvöltött a telefonomból a LWWY.No comment.

-Leszel szíves végre lenyomni a telefont? - kérdezte erőltetett mosollyal a barátnőm.

-Hogyne. - hallgattattam el a fiúkat, kérésének eleget téve.

-Amúgy készülni kéne, el fogunk késni. - figyelmeztetett.Jaj, ne!Az első nap a fősulin.Teljesen kiment a fejemből, annyira beleéltem magam az álmomba.Na, mindegy.Rekordgyorsasággal készültem össze, sikerült egy egész jó szettet összeállítanom. ( Heather ruhája )

-Nancy! - kiabáltam a nappaliból.

-Megyek már! - szólalt meg barátnőm, majd 2 perccel később kilépett a szobájából.

-Csini. - vigyorogtam rá. ( Nancy ruhája )

-Köszi. - nézett végig magán, majd elindultunk.

20 perc alatt értünk a sulihoz, de sajnos nem nagyon volt időnk nézelődni, mert ahogy beléptünk az ajtón, máris csengettek.Na, igen.Eléggé elidőztünk otthon.

Az első óra viszonylag gyorsan eltelt.Mondjuk ez úgy összességében egy elég laza nap, mivel csak 4 osztályfőnökink van.

~NANCY~

Utolsó órán kaptuk meg a szekrénykulcsot, tehát  a szünetben ellenőriznünk kellett.

-Hol van a tiéd? - fordult felém Heather.

-A folyosó kellős közepén. - húztam el a számat.Soha nem fogok hozzáférni.

-Nekem a végén, úgyhogy mindjárt jövök. - indult el barátnőm.

Én is odaléptem az én szekrényemhez, a hátam mögül azonban vad füttyögést hallottam.Kérdőn fordultam meg.A fiúk majd' megszakadtak a nevetéstől, a mellettük álló két csajszi pedig gúnyosan méregetett engem.

-Hé, cica, van gazdád? - húzogatta a szemöldökét az egyik srác, mire a másik felröhögött.Szemforgatva újra a szekrényemre koncentráltam, semmi kedvem nem volt ehhez a hülyüléshez.Egészen addig, ameddig valaki meg nem szólalt a hátam mögött.

-Az lehet, hogy nincs, viszont egy gazdag apuci biztosan. 

-Tessék? - perdültem meg a tengelyem körül, és idegesen az egyik szöszi lányra meredtem.

-Pénzzel könnyű szépnek lenni. - magyarázta.Mi van?Ezt még ő mondja?

-Na, nehogy már te magyarázd ezt meg nekem! - hüledeztem. - Pont te!

-Mi az, hogy pont én? - háborodott fel. - Én nem vagyok egy elkényeztetett kis liba!

-Hát pedig te inkább tűnsz annak, mint én. - jegyeztem meg.

-Azt hiszed, hogy attól, hogy itt van a szekrényed, máris oltogathatsz? - kérdezte lenézően.

-Mi van? - kerekedtek el a szemeim. - Vedd már észre magad, könyörgöm!Te kötöttél belém, te...

Na, ennyi kellett.Ő, és a csini kis barátnője is leesett állal bámultak rám.

-Ezt még nagyon megbánod! - sziszegte.

-Miért is?Talán megsértettem a suli hercegnőjét? - húztam az idegeit.Nem, nem féltem.

-Ezt akár vehetem bóknak is, hiszen legalább nem vagyok olyan kis senki, mint te. - mosolygott erőltetetten.

-Vedd nyugodtan. - kacsintottam rá. - Ez valószínűleg rád vall, ugyanis a hozzám hasonló "kis senkik" nincsenek ennyire elájulva maguktól.Vagy ha igen, legalább van rá okuk.

A következő pillanatban több dolog is történt egyszerre.Először is Heather mellém lépett, és elkezdte magyarázni, hogy "nem volt jó a kulcsa és le kellett mennie a portára, és akkor blablabla..", majd rájött, hogy ez nem éppen a legmegfelelőbb alkalom, mert a másik dolog az volt, hogy a szőke csajszi határozottan elindult felém, és megragadta vállam, ennél fogva pedig nekilökött a szekrényemnek.Kezemből kiestek a könyvek és hangos puffanással értek földet.A lány mindkét kezemet nekiszorította a hideg vasnak, és magassarkújának hegyes orrával a lábszáramat rugdosta.Kétségbeesetten jeleztem Heathernek, hogy segítsen, mire megbökte a lány vállát, aki kérdőn felé fordult.Kihasználtam az alkalmat és meglendítettem a kezem.Öklöm lendületesen tántorította őt oldalra, a fejénél fogva.A csajszi lába megrogyott a cipőjében, de nem esett össze, hanem hirtelen felém dőlt és erőteljesen hasba vágott.Erre begörnyedtem, előrebicsaklott fejemmel pedig orbitálisan megfejeltem őt.Megfordult velem a világ, miközben erőtlenül a földre estem, szememmel Heathert kerestem.Nos, őt nem találtam, viszont az igazgatót igen.Huppsz.

-Lányok!Mindketten az irodámba. - dörrent ránk, majd körbenézett. - A bámészkodók pedig segítenek nekik.

Barátnőm rögtön mögém ugrott, és felsegített engem előző helyzetemből.

-Mit műveltél? - suttogta ijedten.

-Mindegy. - ráztam a fejem, közben pedig igyekezetem stabilan megállni a lábamon.

-Ha dőlsz, szólj! - nézett rám Heather.

-Oké. - bólintottam.Az igazgatói iroda előtt még egyszer megveregette a vállam, én pedig beléptem.Miután mindketten helyet foglaltunk egy-egy székben, az igazgató megszólalt.

-Szóval. - kezdte. - Nancy King és Lucille Parker, ha jól tudom.

Mi csak kelletlenül bólogattunk, ő pedig folytatta.
-Nem vagyok kíváncsi a dolog miértjére, sőt arra sem, hogy pontosan mi történt. - magyarázta. - De arra, igen, hogy ráérnek-e délután. - nézett fel ránk, mire értetlenül összenéztünk (különleges és egyszeri alkalom), majd bizonytalanul bólintottunk.
-Nagyszerű.Akkor Mrs.Tonkin tárt karokkal várja a két hölgyet a 102-es teremben a büntetésen.Távozhatnak. - fejezte be mondandóját, mi pedig elhagytuk a helyiséget.Büntetés.Szuper.
Két lány várakozott aggodalmasan a folyosón.Heath, és Lucille barátnője.Előbbi hozzám sietett oda, utóbbi pedig "bajtársamhoz".
-Minden oké? - szegezte nekem a kérdést Heather.
-Aha. - rántottam meg a vállam. - Csak délután jöhetek büntetésre.Ennyi.
-Figyi, a sztorihoz képest az igazgató tényleg elég kegyes volt.
-Az. - helyeseltem.Erre a szöszi csaj, Lucille csatlósa szikrázó szemekkel felénk fordult.
-Ezt még nagyon megkeserülitek. - fenyegetőzött.
-Először is, nem érdekel. - vágtam vissza. - Másodszor pedig, Heatherről sürgősen szállj le, nem csinált semmit!
-Igaza van, April! - lépett mellé keresztbe font karral Lucille, mire kissé hátrahőköltem.
-Mi van?Jól vagy? - vontam fel a szemöldököm. - Nagy ütés lehetett.
-Nem hagyod, hogy befejezzem. - csóválta a fejét. - Azt akartam mondani, hogy igazad van, hiszen ennek a tündéri kislánynak biztosan semmi köze nincs hozzá, mert biztos vagyok benne, hogy egyedül semmire nem képes, megvédeni sem tudná magát.Mindig az árnyékodban élt, te fényezted őt kicsit, így tűnt oly' nagyon jófejnek. Nyugi, ismerek pár hasonló angyalkát.És kifejezetten szeretem őket, ugyanis velük bármit csinálhatok, a világért sem köpne be.Mert gyáva.Mert fél! - nézett jelentőségteljesen Heatherre, aki nagyot nyelt mellettem. - És még könnyen sebezhető is.
Elfordítottam a fejem.Barátnőm arcán lassan csorogtak végig a könnyek.Ritkán sír, nehéz őt megbántani, nincs igaza Lucillnek.Csak vannak gyenge pontjai, ennyi.
-Befejeznéd? - förmedtem az elégedetten mosolygó szőkeségre.
-Talán beletrafáltam? - billentette oldalra a fejét.
-Jó, most fejeztük be! - ragadtam meg Heath kezét és elhúztam a lányok közeléből.
-Ne foglalkozz velük, túl sokat hisznek magukról! - nyugtattam, és őszintén mondtam.Most komolyan?Ilyen csajok szólják le Heathert?Hihetetlen.
Hamar összeszedtük magunkat és elköszöntem tőle, mivel az én utam a 102-es terembe vezetett.
-Sietek haza! - ígértem meg neki.
-Megvárlak. - közölte. - Majd leülök valahová.
-Komolyan? - néztem rá hálásan.Nem túl sok kedvem volt egyedül gyalogolni. - De rendes vagy! - ugrottam a nyakába.
-Szívesen. - mosolygott.
Megkerestem a büntetés helyszínét, és sóhajtva kopogtam, majd benyitottam.
-Jó napot, ez a büntetés, igaz? - kérdeztem.
-Igen. - bólintottam a tanárnő. - Mrs.Tonkin vagyok.
-Nancy King, örvendek.
-Én kevésbé. - csóválta a fejét apró mosollyal. - Ülj csak le valahová.
Körbenéztem. Lucille már ott ült az első padban, és unottan firkált valamit.Na nem, semmiképpen nem ülök mellé.Még a közelébe sem.Szememmel találtam is egy szimpatikus helyet.Táskámmal együtt elindultam és lehuppantam a leghátsó padba.
-Öhmm...Nancy, előrébb is van hely, ha érdekel. - fürkészett a tanárnő.
-Nem, köszönöm. - ráztam a fejem. - Nekem ez tökéletes.
-Én kérek elnézést! - emelte maga elé a kezeit szórakozottan.Hmm.Bírom ezt a tanárt.
Unottan felkönyököltem az asztalra, és magam mellett lóbáltam a lábam.Így elvoltam egy darabig, de egyik ilyen mozdulatnál valamit sikerült két paddal előrébb rúgnom.
-Elnézést! - álltam fel, és elszaladtam, hogy felvegyem a "valamit".A tenyerembe zártam, és visszasiettem a helyemre.Leültem a székbe, közben pedig az asztalra tettem a szerzeményem.Egy karkötőt.Ismerős volt.Meg nem tudtam mondani, hogy honnan, de simán le mertem volna fogadni, hogy már láttam valahol.Mindegy, holnap visszahozom, és odaadom a lánynak.
Az 1 óra büntetés viszonylag hamar eltelt, és mindhárman elhagytuk a termet.
-Remélem, nem kell többet találkoznunk.Vagy legalább a büntetésen nem. - jegyezte meg kedvesen Mrs.Tonkin.Én visszamosolyogtam, Lucille azonban hamar elhúzott.
-Na, letelt? - vigyorgott rám Heather, mikor az aulába értem.Úgy tűnik sikerült összeszednie magát.
-Ja. - bólintottam, aztán elindultunk.
-Az micsoda? - bökött a kezemben tartott karkötőre.
-A teremben találtam a földön, reggel visszahozom a csajszinak. - vontam meg a vállam. - De most mondd, hogy nem ismerős!
-Egy kicsit. - értett egyet rövid gondolkozás után.

New blog!! :)

Sziasztook!
Már régebb óta gondolkoztam ezen a témán, de valamiért sosem sikerült összehozni.Most viszont megcsináltam a blogot és megírtam a prológust is, meglátom még, mi lesz belőle...
Nagyon szépen kérlek titeket, nézzetek be és írjatok véleményt!Nagyon sokat jelentene nekem :) És ha tetszik, iratkozzatok fel! :))
Btw.:Az előszót mindenképpen olvassátok el, fontos! ;)
A blog: http://ordinaryprincesss.blogspot.hu/
Előre is köszönöm :)) <3 alice. ~

Chapter 4 ~ Count on me

Hello!
Meghoztam a 4.fejezetet.Ez inkább egy nyugisabb rész, mint az eddigiek, remélem tetszeni fog :))
Amúgy sajnálom, hogy ilyen rövid, de ígérem a következők hosszabbak lesznek. ;)

~NANCY~

Utálom ezt.Utálom anyuék munkáját.Jó, persze, megvannak az előnyei is ennek az utazgatásnak, például, hogy már 2 évesen Párizsban élveztem az életet.No meg persze, soha semmiből nem szenvedtem hiányt, mindenem megvolt.És nem!Ez nem azt jelenti, hogy el vagyok kényeztetve.Sajnos sokan összetévesztik, emiatt kaptam is felsőben eleget.De, mint mindennek, ennek is vannak hátrányai, amit mondjuk most is tapasztalok.Anyuék Monte Carlóban dolgoznak, engem pedig egyedül hagytak itthon.Ami persze jogos, hiszen 18 évesen már illene vigyáznom magamra.Jelenleg itt kuporgok az ágyamban és reménykedek, hogy megélem a reggelt.Oké, ez lehet, hogy szánalmasan hangzik, sőt biztos.De nem tehetek róla!Világéletemben ijedős voltam, ami a szüleim üzleti útjait tekintve nem túl jó jel.Kényelmesen elhelyezkedtem, és lehunytam a szemem, igyekeztem elaludni.Már majdnem sikerült is, viszonylag elszállt a félelmem, amikor valami kattanás ütötte meg a fülem.Egy kicsit összerezzentem, majd betudtam az üldözési mániámnak.Nem, nem az volt, ugyanis egy kis idő múlva egy hangosan reccsenést hallottam.Azon nyomban felpattantak a szemeim, a szívem a torkomba ugrott és ülő helyzetbe tornáztam fel magam.Megismertem a hangot.Fentről a második lépcsőfok nyikorog így.Emlékszem, eleget bosszankodtam már miatta.Te jó ég, valaki van a házban.Mégis hogy jutott be?Az illető a szobám felé közeledett, teljesen ledermedtem.Mikor láttam, ahogy a kilincs megmozdul, a lehető leghülyébben reagáltam.A takarót a fejemre rántottam, és igyekeztem nem elsírni magam. Végülis, ha bent van egy gyilkos a házban, nem tök mindegy, hogy most nyír ki, vagy megkeres és pár perccel később?Levegőt venni is alig mertem, szerintem még sosem rettegtem ennyire.A következő pillanatban a valaki megszólalt.

-Nancy? - kérdezte halkan, mire megkönnyebbülten ejtettem a kezeim az ölembe, egy hatalmas kő gördült le a szívemről.

-Basszus, Liam, normális vagy? - szólítottam meg "támadóm". - Azt hittem, valami pszichopata az.

-Az is simán lehetett volna. - vigyorgott.

-Ezt hogy érted?

-Úgy értem, hogy nem túl szerencsés a pótkulcsot a lábtörlő kellős közepén hagyni. - világosított fel.

-Jesszus. - túrtam bele még mindig remegő kezemmel a hajamba.Mekkora hülye vagyok.Kétszer körbementem a lakásban és ellenőriztem, hogy minden ablak be van-e csukva, elektromos cuccok kihúzva, stb., az ajtóra meg nem figyelek.Szerintem a pótkulcsot kiránthattam a mobilommal együtt a táskámból, mikor hazajöttem.

-Nyugi, bezártam.

-Kösz. - suttogtam hálásan, majd érdeklődve oldalra billentettem a fejem. - Miért jöttél?

-Bunkó voltam. - ült le sóhajtva az ágyam szélére. - Nem gondoltam komolyan amit mondtam.Nem vagytok beképzeltek meg semmi, csak mérges voltam...

-Tudom. - szóltam közbe. - Bocs, hogy kiabáltam veled.És persze, hogy majdnem nekimentem Niallnek.

-Mit csináltál? - kapta fel a fejét.

-Ja, nem mondta?

-Nem. - ráncolta a szemöldökét, majd megenyhültek a vonásai. - Mit művelt?

-Igazából csak érted aggódott, de én meg ideges voltam.Heather kapott el. - magyaráztam, mire csak mosolyogva megcsóválta a fejét.

-Szerencse, hogy ott van neked ő.Már rég a sitten ülnél. - mondta, mire elnevettem magam.

-Azért annyira nem. - ellenkeztem.

-Akkor talán Heathert vitték az igazgatóhoz az első napon kilencedikben? - kérdezte.

-Az nem az én hibám volt! - keltem vitába, majd eltűnődtem. - Bár lehet, hogy én ütöttem először, de az egyik csaj akkor is provokált.

Liam hitetlenül nevetett mellettem, mire elmosolyodtam.Úgy tűnik, már nem haragszik.

-Most komolyan, van kedved ezen vitatkozni az éjszaka kellős közepén? - nézett rám.

-Nem igazán. - vontam meg a vállam. - Csak hát, valaki megzavart abban amit tennem kéne, vagy nem? - vontam fel a fél szemöldököm.

-Az alvásra vagy a "paranoiás módon kapkodom a fejem" című műveletre gondoltál?

-Jó, oké, nem aludtam volna. - adtam meg magam. - Amúgy, ha már ennyire az éjszaka kellős közepénél tartunk, miért is most jöttél?

-Bűntudatom volt. - vallotta be. - Amióta anyuék és Melanie meghaltak...

-Ne beszéljünk erről! - szakítottam félbe, de nem hagyta magát.

-Hiányoznak, és nehéz volt hozzászokni, hogy nincsenek.És most majdnem elveszítettelek titeket is.Te, Heather, Annie, Danielle és srácok vagytok nekem.Ti vagytok a családom. - mondta elcsukló hangon.Istenem, annyira sajnáltam.Nekem is olyan, mintha a bátyám lenne, nem hagyhatjuk, hogy tönkremenjen ez egy vita miatt.Gondolkodás nélkül hajoltam felé és öleltem át.Pár percig nem szóltunk egy szót sem, majd tompa hangon megtörte a csendet.

-Minden az én hibám. - erre a kijelentésére eltoltam magamtól és a szemébe néztem.

-Dehogy a te hibád! - nem hagyhattam, hogy magát hibáztassa. - Nem tehetsz róla.Még csak ott sem voltál.

-Egyszer próbáltam vele jót tenni, és kimondhatatlanul jó érzés volt látni, hogy örül. - nosztalgiázott. - Nekem ez sosem ment eddig.Mindig csak hazalátogattam egy-két napra, majd visszamentem egy hónapra.De soha, egyszer sem hozta ezt fel, viszont ami még jobban fájt, hogy ezt láttam rajta.Szörnyű érzés volt, de nem tudtam mit csinálni, nem hagyhattam ott a bandát... - hadarta könnyes szemmel.

-Liam! - szakítottam félbe ismét, viszont most elhallgatott. - Hidd el, hogy Melanie jól van.És a szüleid is.Sokkal jobban, mint valaha.Tényleg azt szeretnéd, hogy így lássanak?Szerinted mit csinálna mondjuk Mel?

-A haját tépné, hogy mekkora idióta vagyok. - adta meg a húgára legjobban jellemző lehetőséget.

-Igen, valószínű. - értettem egyet. - Szóval?

-Jó, igazad van, befejeztem. - törölte meg a szemét, majd arcára mutatott. - Bocs, csak kiborultam...

-Ugyan.Ez a legkevesebb. - vontam meg a vállam.

-Én szerintem megyek is. - állt fel az ágyamról. - És..köszi, hogy meghallgattál.

-Bármikor. - mosolyogtam rá. - Akkor szent a béke?

-Ja. - bólintott. - Amúgy kiengedsz?

-Aha, persze. - indultam utána.

Kilépett az ajtón, és a kezembe nyomta a pótkulcsot.

-Jól tedd el! - vigyorgott.

-Meglesz. - ígértem meg neki.

-Hát, jó éjt! - köszönt el, és már indult is volna, amikor visszafordult. - Ha arra kelsz, hogy valami pszichopata mászkál a házban, hívj! - viccelődött.

-Honnan veszed, hogy fogok aludni? - kérdeztem vissza reflexből.

-A lényeget fogod meg. - jegyezte meg, majd intett és otthagyott.Na, akkor folytatódjon a "Túlélés egyedül" című történet.Hurrá.

                                                            ********

-Vigyázzatok magatokra!Óvatosan mászkáljatok New York-ban, nehogy valami bajotok essen!Hívjatok, ha odaértetek!És bármi baj van, szóljatok! - hadarta idegesen Liam.

-Liam, nagyon szeretünk, és örülünk, hogy így aggódsz értünk, de el fogunk késni. - kopogtatta meg órája számlapját Heather.Na, igen.Ha "pótapánkon" múlik el sem indulunk innen.

-Jó, jó, oké. - bólogatott Liam. - De el ne felejtsétek, hogy...

-Nem, nem fogjuk. - ígértem meg mosolyogva.Szegény.Családja balesete után érthető, hogy ideges, ha repülésről van szó. - De most mennünk kell, mert itt hagy a gép.

-Oké, persze, menjetek. - helyeselt. - De...

-Hallod! - röhögött Niall. - Ha így folytatod, vissza sem fognak jönni.

-Beszélünk.Telefon.SMS.Skype. - sorolta Heather. - És fogunk találkozni.

Liam bólintott, úgy tűnt, végre letett arról, hogy még több tanáccsal lásson el minket.Csak odalépett hozzánk, és mindkettőnket szorosan megölelt, majd ránk mosolygott.

-Mindig számíthattok rám.

Chapter 3 ~ I miss you

Hali! :)
Meghoztam az első igazi fejezetet, ez már a jelenben játszódik! Jó olvasást! xx
Btw.:a dőlt betűs a múlt ;) (haha, azért ebből sem hagytam ki :D)

~MELANIE~

Na igen, a fősuli.Egy rémálom.Legalábbis nekem.Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem kész kínszenvedés lesz.Főleg, hogy Lucillel és Aprillel megint egy osztályba kerülök.Mondjuk, ők ennek örülnek, de ez számomra nem kecsegtet túl sok jóval.Gondolom, érdekel miért vagyunk ennyire "jóban" már kilencedik óta.Bizony, kerek 4 éve szívjuk egymás levegőjét.Az már csak részletkérdés, hogy utálatuk oka még számomra is rejtély, de azért megpróbálom felvázolni a helyzetet.

2011.szeptember 1. - az első tanítási nap.

Egész éjjel forgolódtam, szemeim nem akartak lecsukódni.Izgulok.Oké, a tavalyi félév alól kihúztam magam a balesetem miatt, de most erről már szó sincsen.Itthon tanultam, elvoltam, de most, hogy már a gimit kezdem, ez nem lenne túl jó ötlet, plusz nem megengedett.Istenem, mit fognak rólam gondolni?Nem hiszem, hogy túl jó fényt vet rám, hogy nincsenek szüleim, és egy leányotthonban lakom.Persze, természetesen tudom, hogy én erről a legkisebb mértékben sem tehetek, de ezt próbáljam megmagyarázni az osztálytársaimnak is.

Éjjeli forgolódásom következményeként, reggel úgy keltem, mint egy élőhalott.Nagyszerű.Röpke fél óra alatt összekaptam magam, és lesiettem a lépcsőn.

-Melanie! - szólított meg egy ismerős és kedves, vagy inkább ismerősen kedves hang, mire mosolyogva megfordultam. - Sok sikert az első naphoz. - Sarah volt az, az egyik gyakornok.

-Köszönöm. 

Kiléptem a bejárati ajtón és sebes léptekkel célba vettem a sulit.Eléggé a külvárosban lakom, így hát bő félóra kellett ahhoz, hogy odaérjek.

Befordultam a gimi elé és egy pillanatra megtorpantam.Megijedtem.Te jó ég, miket beszélek?!15 éves vagy Melanie, szedd már össze magad!Vettem egy nagy levegőt és beléptem az aulába. Huh. Nem kicsi épület, az egyszer biztos.És ekkora nyüzsgést.Mindenfelé beszélgető, nevetgélő diákok, a büfé előtt kilométeres sor áll, és úgy átlagban folyik az élet.Már előre megérdeklődtem a termem számát, így hát neki is indultam volna felfedezőutamnak, csakhogy fogalmam sem volt, merre tovább.Szám szélét rágva tűnődtem, végül óvatosan odaléptem egy tőlem jóval idősebb fiúhoz.

-Bocsi, meg tudnád mondani, merre van a 204-es terem? - kérdeztem.A srác megvetően rám nézett, és mintha csak szívességet tenne, válaszolt.

-Mi vagyok én, térkép?Kint vannak a számok az ajtókon, szépen odamész és megnézed.Nem az én dolgom a navigálásod.Gólya. - felelte bunkón.Hát, kösz.Ezzel aztán beljebb lettem.

-Oké. - motyogtam alig hallhatóan, és elfordultam.

Na, úgy tűnik magamra maradtam.Minden mindegy alapon elindultam az egyik irányba, hátha.2 perccel később azonban megszólalt a csengő. Áhh, ezt nem hiszem el!Még kb. 10 percig kóvályogtam, mire megtaláltam a termem.Kopogtam párat, majd benyitottam.Egy egészen kedves arcú hölgy állt az osztállyal szemben, akik mind jegyzeteltek, de érkezésemre felkapták a fejüket. 

-Elnézést, eltévedtem. - szólaltam meg halkan.

-Semmi gond, ülj csak le! - mosolygott rám. - Mrs.Graham vagyok, az osztályfőnököd.

Miután bemutatkozott, tovább magyarázott, de elég nehéz volt rá is figyelni, és helyet is keresni.Hiába próbálkoztam, hátrafordultam, hogy legalább bólogassak, vagy valami, de egyik "rendszerető" osztálytársam a placc közepén hagyta a táskáját.Annyira igyekeztem egyszerre két dologra is koncentrálni, hogy nem vettem észre, így lábam beleakadt, én pedig óriásit borultam.

-Ez nem igaz... - szitkozódtam magamban, miközben próbáltam felszenvedni magam a földről.Na ja, hiszen senki sem pattant mellém, hogy segítsen, sőt páran diszkréten ki is röhögtek.Köszi.Igazán köszi.

-Minden rendben? - érdeklődött aggódva Mrs.Graham.

-Persze, hogyne. - húztam fel a táskám a földről, és levágtam magam az utolsó padba.Innentől kezdve pedig igyekeztem figyelni a tanárnőre.Mikor kicsöngettek, az osztály nagy része szedelőzködni kezdett, én pedig gyorsan odaléptem egy szimpatikusnak tűnő, borzasztóan szép, szőke lányhoz.Kisebbségi komplexus.Éljen.

-Szia, Melanie vagyok. - szólítottam meg. - Elkérhetném a jegyzeteid?

A lány felemelte e fejét, majd lenézően végigmért. Au.

-April. - mutatkozott be. - és egy pillanat.

Kezébe vette a füzetét, belelapozott, majd becsukta és egy laza mozdulattal a táskájába hajította.Mégis mit csinál?Hamar kiderült.

-Luc! - kiabált oda egy másik csajnak. - Add ide a füzeted, pleasee.

Erre Luc(?) a kezébe vette az említett tárgyat, és felém kiáltott.

-Dobom, kapd el! - és már hajította is. Össz reakcióm az volt, hogy kissé előre léptem és kinyújtottam a kezem.Igen, ezt terveztem.Ehelyett teljes erővel nekiugrottam April asztalának.Hallottam egy éles csattanást, de akkor éppen azzal voltam elfoglalva, hogy örültem a fejemnek, mert végül sikerült elkapnom a füzetet.Boldogságomat April sikolya szakította félbe.

-Ne, ne, ne, ne! - fohászkodott enyhén vinnyogósan, miközben lehajolt valamiért. - A telóm!

És felemelt egy rózsaszín, nagyon csicsás, agyondíszített...valamit.Ezek szerint a telefonja volt.

-Most nézd meg, mit csináltál! - fröcsögte.

-Mi?Miért én? - döbbentem le totálisan. - Nem én dobtam.

-Mivan?Most rám kened? - nézett elképedve Luc.

-Nem, nem, dehogy... - dadogtam.

-Tudod mit?Ezt felejtsd el! - kapta ki a kezemből April a füzetet, amit eddig szorongattam. - Kérd el a jegyzeteid akitől akarod, nem miattunk késtél el.

Ezzel felálltak és kivonultak a teremből.Ennyit a csodás első napomról.

Röviden ennyi lenne a mi sztorink.Nem túl fényes, mi?Amúgy, csak megjegyezném, hogy April kapott másik telefont, de ezt szerintem sosem felejti el.És ezért gyűlölnek máig is.Szép.

~HEATHER~

4 éve.4 keservesen hosszú éve.Akkor történt, hogy elveszítettük Melanie-t.Még mindig emlékszem arra a pillanatra, ahogy Nancy dadogva próbálja elmondani, mi történt.Egy kávézóban voltunk.Abban a kávézóban, ahova azóta sem tettük be a lábunkat.Egy szörnyűség elég ahhoz, hogy örökre elmenjen a kedvünk tőle.Viszont, most megtesszük azt, ami neki sosem sikerült.2 nap múlva repülünk New York-ba. Méghozzá hosszú távra, ugyanis felvettek minket egy elég neves főiskolára.Már csak egy bökkenő van. Annie. Tudni kell, hogy miután Liam hazahozta Brooklyn-ból, kért tőlünk egy szívességet.Pontosabban Nancy-től, mert ő vállalta.Ugye, ő nem tud rá vigyázni, mert ott van a banda, ezért szeretett volna minket kérni, hogy Annie hadd lakjon valamelyikőnknél.Így került Nancy-hez, és azóta is ott él nála.Mellesleg tündéri kislány, vagy már nem is annyira kislány, mert azóta betöltötte 10.évét is.Rengeteget tépelődtünk barátnőmmel, hogy mit csináljunk, ha mi elutazunk.Rengeteg ötlet volt, csak sajnos a többségük használhatatlan.

-Egészen biztosan nem maradhat a szüleidnél? - fordult felém végső elkeseredettségében Nancy.

-Ühüm, biztos. - bólintottam. - Nem nagyon helyeslik ezt az egész Annie-dolgot.

-Könyörgöm, alig párszor kellett nálad lennie, hogy lehet ennyi idő alatt megutálni? - értetlenkedett.

-Nekik elég volt ez a pár alkalom is. - legyintettem unottan.Na ja.Ők teljes mértékben úgy vannak vele, hogy ha Liamnek tényleg ennyire fontos a kishúga, akkor vigyáz rá ő, és nem "sózza rá" másra, aki "csak akkor kell, ha segítségre van szüksége".Ezt én őszintén nem értem.Mi bajuk van vele?És egyébként is.Mel is alig beszélt vele, nemhogy Nancy meg én.Elfoglalt, ennyi az egész.Amúgy meg szerintem Annie sem repesne az örömtől, ha közölném vele, hogy anyuéknál marad.Elég annyi, hogy meghallotta, ahogy róla és Liamről beszélnek, és mondanom sem kell, nem túl diszkréten tették.Erre ő begurult, és direkt nem fogadt szót nekik, ami az ő részéről jogos, anyuékéról viszont hallatlan. 

-Nagy gáz lenne, ha magunkkal vinnénk? - dobta be az ötletet Nancy. Elgondolkodtam. Albérletben laknánk, és ami mi suliban lennénk, addig ő is.Amúgy sem vagyunk nagy bulizósok, úgyhogy ebből a szempontból nem necces.

-Dehogyis, sőt.

-Szuper. - virult. - Akkor már csak Liammel kell beszélnünk.

Ebből következik az, hogy most itt állunk az ajtajuk előtt.

-Sziasztok! - nyitott ajtót mosolyogva.Hát, igen.Amióta Annie úgymond a "mi kezünkbe került", Liammel és a fiúkkal is jóban vagyunk. Liam ugyanis kivétel nélkül minden hétvégén hazalátogatott a húgához, és természetesen a srácok is csatlakoztak hozzá.

-Hello! - léptünk be a nappaliba, és leültünk a kanapéra.

-Na, miről akartatok beszélni? - érdeklődött.

-Már említettük, hogy terveink vannak New York-kal kapcsolatban... - kezdte Nancy.

-Igen.

-Szóval... - babrált a karkötőjével. - felvettek minket egy fősulira.

-Tényleg?Az tök jó. - örült meg.Nem akart neki leesni, hogy ez mivel jár.

-De, ahhoz....vinnünk kell Anniet is. - mondta óvatosan.

-Mi? - kérdezte teljesen elképedve. - Nem vihetitek el!

-De akkor mit csináljunk? - értetlenkedett Nancy.

-Mittudomén', de ne vigyétek el! - kijelentése inkább inkább parancsnak, mint egy puszta kérésnek.

-Ha ennyi eszed van, akkor mondd meg, hogy TE mit fogsz csinálni vele! - emelte fel a hangját a barátnőm.

-Ne kiabálj velem, jó? - förmedt rá.

-Válaszolj!

-Az egyetlen családtagom.Nem szakíthatjátok el tőlem! - kiabált, miközben vadul hadonászott. - Amúgy meg minek kell elmennetek?És miért pont New York-ba?

-Hidd már el, hogy csak jót akarunk neki! - üvöltöttem az arcába, majd gúnyosan folytattam. - Amúgy meg nem lehet mindenki olyan tökéletes és tehetséges, mint TE.Mi nem fogunk megélni holmi énekelgetésből.Neked mázlid volt, örülj neki!De az élet nem ilyen egyszerű!

-Főleg, ha valaki másét is élni kell, mert az nem képes rá! - ciccegett  Nancy. Ennél a pontnál Liam dühösen felpattant.

-Tudjátok mit?!Menjetek ahova akartok!De Annie itt marad!És már sajnálom, hogy anno 4 évvel ezelőtt rátok bíztam.Rossz ötlet volt.De nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen öntelt, beképzelt és szájhős, mint ti! - jegyezte meg hűvösen.

Ezt követően elindult az ajtó felé és félrelökte az ott álló....Harryéket. Basszus.

-Ti normálisak vagytok? - döbbent le Louis.

-Hallod, befognád? - fröcsögte Nancy.

-Hagyd! - szóltam rá halkan.

-Mit műveltetek?Nem szokott ilyen ideges lenni. - kérdezte Zayn.

-Hallottad, nem?Veszekedtünk. - közölte egyszerűen a barátnőm.

-Jó, de min?

-Annie. - válaszoltam.

-Azt levágtam, mert a végén már itt voltunk.De hogy kezdődött? - próbálkozott.

-Nem tök mindegy? - kérdezte ingerülten Nancy.

-Nem. - rántotta meg a vállát Niall. - A haverunk.Jó lenne tudni, mi van vele.

-Nem a te dolgod. - sziszegte a barátnőm.

-De, részben igen. - feszítette a húrt a szöszi.Ebben a pillanatban Nancy megindult felé, de szerencsére még időben elkaptam a karját és visszarántottam.

-Mi a fene bajod van neked? - förmedtem rá.

-Azt hittem, mi összetartunk. - csóválta a fejét csalódottan.

-Most komolyan?Támogassalak, amikor megvered? - vontam fel a szemöldököm.

-Jó, igazad van. - sóhajtotta. - Bocs srácok, csak...mindegy.

-Nem akartok itt maradni? - enyhült meg Louis. - Várjuk meg Liamet. Beszéljétek meg a dolgokat.

Mindketten rájöttünk, hogy ez nem túl rossz ötlet, úgyhogy végülis ottmaradtunk a fiúkkal.

-Minden oké? - ültem le mosolyogva Niall mellé, aki elég búskomoran ücsörgött a kanapén, amíg a többiek hülyültek.

-Majdnem szétvert a barátnőd, de ja, minden rendben. - vonogatta a vállát.

-Na, ne csináld ezt. - bokszoltam bele óvatosan a karjába. - Csak ideges volt.Semmi baja veled.

Erre óvatosan elmosolyodott és csatlakozott a fiúkhoz.Hát, ez gyors volt.Egész jól elszórakoztunk, rendeltünk pizzát, meg ilyenek, amikor nyílt az ajtó, és belépett Liam. Csalódottan mérte végig a fiúkat, majd felviharzott az emeletre.