Chapter 6 ~ Memories

Sziasztok!
Meghoztam a 6.fejezetet, remélem tetszik! ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! (Előreláthatólag 1 hét múlva) Ez is elég rövid lett szerintem, bocsi :( xx

~NANCY~

Korábban mentem be a suliba, "biztos ami biztos" alapon.Meg akartam keresni azt a lányt.Odasiettem a 102-es teremhez, és benyitottam.Legnagyobb szerencsémre ott ült az asztalánál.Egészen biztos vagyok benne, hogy ő az.Szürke, kötött sapka takarta hosszú haját, ami az arcába lógott.Valamivel el volt foglalva, érkezésemre viszont összerezzent, de fejét továbbra sem emelte fel.Óvatosan odaléptem elé, és megszólítottam.

-Szia!

-Szia! - köszönt vissza alig hallhatóan.

-Ez a tiéd? - tettem le elé a karkötőt, mire kissé felnézett, de nem rám.

-Igen, köszönöm. - nyúlt érte, és az asztalon maga felé húzta.Az a halknak mondható csörgés fülsiketítően hangosnak hatott ebben a csendben.

-Egyébként Nancy vagyok. - mutatkoztam be, hogy valamit beszéljünk is. - Téged hogy hívnak?

-Melanie. - válaszolta.Ebben a pillanatban belém hasított a felismerés.Mintha pofon vágtak volna, úgy ért ez az egész.Tudtam.Már emlékszem.Rajta láttam a karkötőt, utoljára 4 éve.De..ezt mégis hogy?Lassan lejjebb hajoltam, hogy meg tudjam nézni az arcát.És igen.Egy gyönyörű kék szempárral néztem farkasszemet.Szinte észre sem vettem, ahogy folynak a könnyek az arcomon, és megállás nélkül mosolygok.

-Minden rendben? - fürkészett.Válaszul csak odahajoltam hozzá és szorosan megöleltem, kis híján megfojtottam.

-Istenem, el sem hiszem. - törölgettem az arcom. - Mindjárt szólok Heathernek, és felhívom Liamet is.

-Tessék? - nézett rám furán. - Ki az a Heather?És Liam?Egyáltalán honnan ismerjük egymást?

-Nem emlékszel ránk? - kérdeztem elképedve.

-Nem. - rázta a fejét. - Kéne?

Abban a pillanatban megtört a varázs, örömkönnyeimet felváltották a csalódottság, fájdalom könnyei.De ez csak egyetlenegy másodperc töredékéig tartott, ugyanis ledöbbentem, hogy mégis mi a francot művelek?!Itt ül előttem a halottnak hitt barátnőm és én azon kesergek, hogy nem ismer fel?Most komolyan?

-Oké.. - töröltem meg a arcom. - Most bevezetlek téged az életedbe!

-Micsoda? - kérdezte félénken.

-Mit tudsz magadról? - kérdeztem, ügyet sem vetve kérdésére.

-Öhmm...Melanie Davis vagyok, 19 éves, leányotthonban élek.Ennyi. - magyarázta zavartan, mire totál elképedve néztem rá. - Minden oké?

-Te nem Melanie Davis vagy! - kiáltottam, és láttam rajta, hogy kissé megijedt.Szegény. - Bocs, nem akartam ezt, csak ideges vagyok.

-Miért?Mit csináltam? - nézett rám kétségbeesetten.Istenem.Annyira elszégyelltem magam.Azt sem tudja, ki ő, és én képes vagyok leordítani a fejét, mikor nem is tehet róla.

-Semmit, semmit. - próbáltam megnyugtatni. - Kíváncsi vagy mi történt veled igazából? - érdeklődtem, jól megnyomva a hangsúlyt az utolsó szón.

-Eléggé. - nyögte ki.

-Szóval... - vettem egy nagy levegőt. - Te Melanie Payne vagy.Nem tudom, hallottál-e a One Directionről, de az egyik tag húga vagy.Van egy kishúgod is, Annie.Wolverhamptonban laktál.Liam, a bátyád jelentkezett az X-Faktorba, és hatalmas sikereket értek el a bandával.Ebből kifolyólag nem tudott hozzátok valami gyakran hazalátogatni, neked pedig nagyon rosszulesett.4 évvel ezelőtt azonban szervezett neked, a húgodnak és a szüleidnek egy utazást ide, New Yorkba.Karácsonyi ajándékotok volt, ez volt a legnagyobb álmod.És ő ezt tudta.Viszont pár nappal később kaptam a hívást, hogy lezuhantatok.Brooklynból telefonáltak, hogy náluk van Annie, és szerencsére nem esett nagy baja.De téged és a szüleidet nem találtak egy kórházban sem, azt hittük meghaltál.Heather és én voltunk a legjobb barátnőid, most pedig idejöttünk fősulira.Most te jössz.Mi történt veled? - fejeztem be a monológom.

~MELANIE~

Kikerekedett szemekkel bámultam a lányra.Bocsánat, Nancyre.Hogy mi?Liam Payne a bátyám?Ismerem a bandát, de nem vagyok valami óriási rajongójuk.Illetve nem voltam.De Liam mindig is közelebb állt a szívemhez, mint a többi fiú.És nem, nem voltam szerelmes belé, nem tartottam a férjemnek, és semmi ilyesmiről szó sem volt.Máshogy éreztem közel magamhoz.Most már értem is, hogy miért.

-Én.. - dadogtam. - Emlékszem a balesetre, de nekem azt mondták, buszon történt.Felébredtem a kórházban, semmire sem emlékeztem.Az orvos mondta nekem ezeket.

-Mindegy, a lényeg, hogy jól vagy. - mosolygott rám Nancy.És igen!Ismerős volt a mosolya.Tudom, hogy láttam már.Te jó ég, emlékszem rá.

-Nancy... - szólaltam meg halkan, mire ő félrebillentett fejjel fürkészett. - Azt hiszem, emlékszem rád...

Szinte be sem tudtam fejezni, mert hevesen a nyakamba borult.

-Istenem, komolyan? - hüledezett vigyorogva.

-Igen.. - bólintottam, közben pedig folyamatosan kattogott az agyam.Nem csak rá emlékeszem.Látok magam előtt mindenkit.Liamet, Heathert, Annie, a szüleimet és a wolverhamptoni házunkat is. - Uramisten, mindenre emlékszem! - suttogtam könnyes szemmel.Soha nem voltam még ennyire boldog.

-Jajj, Mel! - szorította meg a kezem Nancy. - Úgy örülök, el sem tudod képzelni, mennyire magam alatt voltam, mikor azt mondták, hogy meghaltál.

-És szerinted én hogy éreztem magam? - kérdeztem. - Nem tudtam magamról semmit, nem volt aki ismert, senki sem beszélt nekem arról, hogy mi történt velem valójában.4 évig nem tudtam, ki vagyok.

-Nem baj, jól vagy, minden rendben, ez a fontos. - jegyezte meg.

A következő pillanatban megszólalt Cher Lloyd Want you back című dala.

-Bocsi. - motyogta Nancy, miközben előszedte a zsebéből a folyamatosan zenélő telefont.Ránézett a kijelzőre, és elvigyorodott. - Szia, Heather!Igen, 102-es.Aha, légyszi.Köszike, szia! - majd kinyomta a mobilt, és ismét felém fordult. - Heather idejön!

-Istenem, de jó.Annyira várom már, hogy újra lássam. - örvendeztem.Pár perc elteltével nyílt az ajtó, amin barátnőm lépett be.El sem hiszem, hogy láthatom.

-Legközelebb segíts már navigálni, hogy merre kell jönnöm, mert.. - magyarázta, de mondata ennél a részénél megfordult és elkerekedett szemekkel nézett rám. - Melanie? 

-Attól tartok. - mondtam visszafojtott mosollyal.

-Jesszus. - túrt bele a hajába. - Te...szóval.. - kereste a szavakat.

-Igen, élek. - segítettem.

-Köszi. - biccentett, majd hamar felhagyott ezzel a viszonylag komor viselkedéssel és hitetlenül megindult felém, hogy a nyakamba boruljon. - Úgy hiányoztál, el sem tudod képzelni min mentünk keresztül Nancyvel.

-El tudom, hidd el. - mosolyogtam.

-De mégis mi a franc történt veled? - tolt el magától.

-A mesedélutánt halasszuk későbbre, most inkább hívjuk fel Liamet. - szólt közbe Nancy izgatottan. - Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára.Kihangosítom.

És tárcsázott.

-Szia, Nancy.Mi a helyzet?

-Hello, Liam!Van egy elképesztően, hihetetlenül szuper hírem.

-Na?

-Először is ígérd meg, hogy hinni fogsz nekem!

-Miért ne hinnék neked?

-Még nem hallottad amit mondani akarok.

-Jól van, megígérem.

-Nagyszerű.Szóval...ezt nem telefonon akartam elmondani, de máshol nem tudom.

-Nancy, könyörgöm, mondd már!

-Tehát...Melanie életben van! - hatásszünet, majd egy orbitális csattanás, és búgás. - Hahó, Liam itt vagy? - Mivel bátyám nem válaszolt, barátnőm vállvonogatva kinyomta a telefont. - Megszakadt a vonal.Na, mindegy, legalább tud róla.

-Akkor most már elmesélheted, mi történt veled. - felelte izgatottan Heather.

~LIAM~

A srácokkal a stúdióból mentünk hazafelé.Pechünkre akkora forgalom volt, hogy alig tudtunk moccanni.Hát, igen.Hétköznap van.Már éppen sikerült magunkat kiszenvedni az autók tömegéből, és egy nyugisabb helyen haladtunk, amikor megrezzent a mobilom.Elkezdtem kutakodnia zsebemben, de közben a kormányt is tartanom kellett.

-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni. - szólt a mellettem ülő Harry.

-Nyugi, vigyázok. - válaszoltam.

Miután telefonkeresési műveletem sikeresnek bizonyult, rápillantott a kijelzőre.Nancy.

-Szia, Nancy.Mi a helyzet? - emeltem a fülemhez a készüléket.Tök jól elbeszélgettünk, egészen addig, amíg ki nem mondta azt a bizonyos mondatot.

-Tehát...Melanie életben van!

Abban a pillanatban leblokkoltam, és egy hirtelen mozdulattal félrerántottam a kormányt.Fogalmam sem volt, mit művelek.

-Liam! - ordított Louis hátulról. - Normális vagy?!

De nem tudtam válaszra nyitni a szám.Szédültem, és teljesen erőtlen voltam.A következő percben szemeim lassan lecsukódtak, és elsötétült előttem a világ.