Chapter 7 ~ You're my everything

Hello!
Meghoztam a 7.fejezetet, komikat kérek ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! Jó olvasást!  :) xx

~NIALL~

A stúdióból mentünk hazafelé, amikor Liam elkezdett valamit keresgélni a zsebében.Ez még így oké, csak hát ő vezetett.Még Hazza is figyelmeztette.
-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni.
-Nyugi, vigyázok. - ígérte meg Liam.
Nem sokkal később megtalálta a keresett mobilt és felvette.Ahogy kivettük, Nancyvel beszélt.Nem tűnt gyanúsnak, semmi konfliktust nem hallottunk.Egyszer azonban barátunk teljesen váratlanul félrerántotta a kormányt, és pillanatokon belül az árokban találtuk magunkat.Harry tudott valamit.
-Liam!Normális vagy?! - kiabálta remegő hangon a mellettem ülő Louis.Csakhogy hiába vártunk válaszra, az nem igazán kívánkozott jönni. - Liam!
Nagyot nyeltem és előrehajoltam a sofőrünkhöz.
-Basszus. - szólaltam meg. - Elájult.Illetve...remélem, hogy csak elájult.
-Mi van? - mászott mellém Zayn, aki eredetileg a másik oldalamon foglalt helyet. - Liam! - szólongatta, majd elfordította a fejét. - Ne, ne, ne, ne!Harry!
Göndör barátunk sem volt eszméleténél.
-Na jó, én hívom a mentőket. - kapta elő a telefonját Louis.És tárcsázott.Hamar lebonyolította a hívást, megadta a pontos helyszínt, és az esetet. - Jönnek, amilyen gyorsan csak tudnak.
Addig is nem nagyon volt más lehetőségünk, vártunk.Louis nem viccelt, a mentők 8 percen belül ott voltak.Liamet és Harryt rögtön a hordágyakkal együtt a mentőautókba tolták.
-Egyik kollégánk azonnal értesíti az autómentőket, amint ideérnek, önök hívjanak egy taxit és jöjjenek a kórházba. - lépett mellénk az egyik mentős. - Egy nevet kérnék!
-Louis Tomlinson. - szólalt meg azonnal Lou.
-A sérültek neve?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Köszönöm. - biccentett és magunkra hagyott minket, beszállt az autóba és elhajtottak.
-Most akkor...? - érdeklődött Zayn.
-Először is felhívom Nancyt. - vázolta a "tervet" Louis. - Aztán várjuk az autómentőket, ha ideérnek akkor meg hívunk egy taxit.Ennyi.
Amíg ő félrevonult telefonálni, Zaynnel kettesben maradtunk, és mindketten elmerültünk gondolatainkban.
-Szerinted miről beszélhetett Liam és Nancy? - fordult felém barátom egy idő után.
-Fogalmam sincs, de Liam nem nagyon örülhetett neki. - csóváltam a fejem.
-Az biztos.
-Úristen, ezt nem hiszem el! - ugrott mellénk hirtelen Lou, mire mindketten kérdőn meredtünk rá. - Melanie él!
-Mivan'? - nyögtem ki az első dolgot ami eszembe jutott.
-Melanie.Életben.Van. - tagolta és közben vadul gesztikulált.
-Jó, jó, nem hülye vagyok, csak.. - szabadkoztam. - azt hogy?
-Mittudomén', csak él. - magyarázta.
-Most akkor mi lesz? - kérdezte Zayn.
-Idejönnek. - vonta meg a vállát Louis.
-Mármint iderepülnek New Yorkból?
-Ja. - bólintott Lou.
Nem volt több időnk beszélgetni, ugyanis megérkezett az autómentő.
-Louis Tomlinson itt van? - szállt ki a kocsiból egy fickó.
-Én vagyok az. - emelte meg a kezét az említett barátunk.
-Rendben.Ne aggódjanak, mindent elintézünk. - ígérte meg a férfi. - Csak egy telefonszámot kérek, hogy azonnal szólhassak, ha van valami hír róla.
Míg Lou lediktálta a számát, addig Zayn intézte a taxit.
-10 percen belül itt van. - közölte, mire bólintottam.
Fél órával később már láttuk a kórházat a taxiból.A kocsi leparkolt, mi pedig kipattantunk.
-Köszönjük. - hajolt be az ablakon Louis és fizetett.
-Nyomás! - szólaltam meg, és mint az őrültek, úgy rohantunk be az épületbe.Bent egy kis segítséggel (meg kellett állnunk a portánál) odataláltunk a megfelelő kórteremhez.Már rontottunk is volna be az ajtón, amikor a nővér elénk lépett.
-Uraim, hova ilyen sietősen? - érdeklődött.
-Két barátunk is bent fekszik. - világosítottam fel.
-Kik a betegek?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Sajnálom, de még nem lehet bemenni, megfigyelés alatt vannak. - tanulmányozta a papírjait. -Szíveskedjenek várni egy keveset!
Dühösen elálltunk az ajtóból és leültünk a folyosón elhelyezett székekre.

~HEATHER~

Remegő kezemmel próbáltam beletalálni a zárba, de sosem sikerült.Már harmadjára csúszott ki ujjaim közül a vaskos, nehéz kulcscsomó, és zuhant a kemény járólapra.Magamban szitkozódva lehajoltam és felemeltem, majd ismét megpróbálkoztam.
-Heath, igyekezz légyszi! - toporgott mögöttem Nancy.
Én csak elengedtem a fülem mellet a megjegyzését, aztán végre valahára bejutottunk.
-10 perc! - szóltam oda barátnőmnek, aki képes lenne órákig ruhákat válogatni.
Mivel nem válaszolt, csak megtippelni tudtam, hogy hallotta amit mondtam.De nem volt időm ezen tépelődni, ugyanis Mel már lehet, hogy készen van, és ott ácsorog a leányotthon bejáratában.
Némi erőfeszítéssel előráncigáltam a bőröndöm a szekrény aljából, és sebesen behajigáltam pár szükséges cuccot.Éppen az előbb említett tároló tetején ültem, és próbáltam összehúzni a cipzárt, amikor egy hangos puffanást hallottam ( és éreztem) a szomszéd szobából.
Összeráncolt szemöldökkel tápászkodtam fel és battyogtam át másik helyiségbe.Benyitottam; kissé meglepett a látvány.Barátnőm a padlón terült el, utazótáskája takarta az arcát.
-Öhm...Nancy. - köszörültem meg a torkom. - Szabad tudnom, mit csinálsz pontosan?
Ő erre leemelte fejéről a táskát és prüszkölve próbálta a haját eltávolítani a szeméből, és feltehetőleg a szájából is.
-Szerinted?Bújócskázok. - válaszolt enyhén ironikusan.
-Na, gyere. - léptem oda mellé, és felhúztam a földről.
-Köszi. - söpörte le magát.
-Szóval, mit műveltél?
-Le akartam venni a táskám... - vonta meg a vállát.
-A forgószékről? - szaladt fel a szemöldököm.
-Nem volt jobb ötletem. - tárta szét a karját.Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, és miközben kifelé tartottam, még utoljára figyelmeztettem.
-Siess!Lekéssük a gépet.
-Nyugi, 10 perc. - szabadkozott.

                                                               ********

-Na, végre. - állt fel Melanie a lépcsőről, mikor a leányotthon elé értünk.
-Bocsi. - sóhajtott Nancy.
-Semmi. - rántott egyet a vállán. - Mehetünk?
30 perccel később már a gépen voltunk, egy-egy kényelmes ülésen foglalva helyet.Én az ablak mellett találtam magamnak üres ülést, velem szemben Mel ült, mellette pedig Nancy.Ahogy Melanie arcát fürkésztem, ijedtséget, szorongást tudtam kiolvasni tekintetéből.
-Mel. - szólítottam meg halkan, mire felém fordította fejét. - Ne izgulj!Nincs semmi baj.
Erre arcán egy halvány mosoly suhant át.Vicces, hogy 1 héttel ezelőtt még Nancy mondta nekem ugyanezt.
Miután meggyőződtem róla, hogy barátnőmbe sikerült úgy-ahogy lelket öntenem, sóhajtva hátradőltem a "bőrfotelben" és lehunytam a szemem, minek következtében pár percen belül elnyomott az álom.


                                                                ********

-Heather! - rázta meg valaki finoman a vállam.Lassan kinyitottam a szemem, és ásítva körbenéztem.
-Hol vagyunk? - pislogtam álmosan Nancyre.
-Londonban. - mosolygott rám. - Gyere, leszállunk!
Barátnőm kijelentésére kelletlenül feltápászkodtam, és megragadtam a kis kézitáskám.Mindhárman lekászálódtunk a gépről, és összeszedtük a csomagjainkat.
Mivel a srácok kocsija jelenleg használhatatlan, tömegközlekedéssel kellett eljutnunk a kórházig.Egy élmény volt, komolyan.A bőröndökkel és táskákkal le a lépcsőn, fel a lépcsőn, aztán be metróba, ki a metróból.Mire a kórházhoz értünk, már a hajunkat téptük.
A portán megérdeklődtük a kórterem számát, és elindultunk felfelé.Ahogy felértünk, rögtön kiszúrtuk Zaynt, aki összefont karokkal dőlt a falnak.Érkezésünkre azonban megindult felénk, erre pedig Louis és Niall is - akik nekünk háttal ültek - kapcsoltak, és követték barátjukat.
-Mennyire gáz a helyzet? - szegezte nekik a kérdést rögtön Nancy.
-Nem tudjuk, nem mehettünk még be. - vonta meg a vállát Zayn, de ahogy felemelte a fejét, hogy ránk nézzen, megakadt a szeme valakin.

~MELANIE~

Lehajtott fejjel ácsorogtam, miközben a lányok Zaynékkel beszélgettek.Fogalmam sem volt, mit gondolnak a fiúk most rólam.Talán, hogy én vagyok a bajkeverő, minden lében kanál húg, aki miatt Liam évekig totál padlón volt, majd érkezett egy hívás, és most megint a kórházban fekszik.Igen, körülbelül ez vagyok én, az ő szemükkel.
-Melanie? - szólított meg óvatosan Zayn, mire a szám szélét rágva ránéztem.Arcát fürkésztem, de semmit sem tudtam kiolvasni tekintetéből.Szája lassan mosolyra húzódott és tárt karokkal felém lépett. - De jó újra látni.
Kissé meglepődtem reakcióján, de viszonoztam ölelését.Utána következett a másik két fiú is.
-Azt hiszem, tartozol egy rövid magyarázattal. - engedett el Louis.
-De nem most. - vágott közbe Niall, ugyanis egy nővér jött oda hozzánk.
-Be lehet menni hozzájuk, de egy kérésem van. - kezdte. - Egyszerre egy ember, ne zaklassák fel őket.
Erre Nancy megragadta a vállam, és egy apró lökéssel az ajtó felé küldött.Megálltam a kórterem előtt, vettem egy mély levegőt, és beléptem.
Körbepásztáztam a viszonylag kicsi szobát, tekintetem pedig azon nyomban megakadt egy ágyon.Bólintottam egyet, majd szépen lassan elindultam felé.Éppen az ablakon nézelődött kifelé, de ahogy mellé értem, kérdőn felemelte a fejét.Szemei elkerekedtek, és hitetlenül elmosolyodott.
-El sem hiszem, hogy látlak. - motyogta.
-Én sem. - válaszoltam halkan, mire fél kezét felém nyújtotta.Lehajoltam hozzá, és óvatosan átöleltem.Bár évekig nem is tudtam róla, ez alatt az 1 nap alatt is elérte, hogy rettenetesen hiányozzon. - Jól vagy? - egyenesedtem fel.
-Persze. - rántott egyet a vállán.
-Mi van a kezeddel? - érdeklődtem, ugyanis nem tudtam figyelmen kívül hagyni a gipszet.
-Eltört. - közölte egyszerűen. - De nyugi, azon kívül tényleg semmi bajom.
-Akkor jó. - biccentettem megkönnyebbülten, majd mivel képtelen voltam leküzdeni a lelkiismeret-furdalásom, muszáj volt bocsánatot kérnem. - Nagyon sajnálom.
-Mit? - ráncolta a szemöldökét.
-Ezt az egészet.Először a repülős baleset, most meg ez.Mindig veled szúrok ki. - ismertem be.
-Na, ezt most hagyd abba! - szólt rám idegesen. - Be ne meséld magadnak, hogy te vagy a hibás, mert jól tudod, hogy nem.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Abbahagytam.
-Azért. - bólintott Liam határozottan. - Ne legyél ennyire mártír!
-Na, mert te aztán jobb vagy, Mr.Mindenazénhibám. - kurjantotta valaki a szembelevő ágyból. - Többek között mi hallgattuk 4 éven keresztül a szenvedésed, úgyhogy te csak ne szólj semmit!Jól tudod, hogy Melanie tőled örökölte. - vigyorgott.
Liam sóhajtva, én pedig nevetve néztem a még mindig idegesítően mosolygó Harryre.Örülök, hogy végre minden a régi.Sőt, még jobb is.