Minden blogger/feliratkozó olvassa el! Az én blogom Bloglovin-os linkje: ~I will find you~ Regisztráljatok és kövessetek! <3
Én köszönöm a figyelmeztetést Noricii-nek, a bejegyzés Diana Brunwin blogjáról származik!
"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ [KÉP]
Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.
Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.
Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.
BLOGLOVIN LINK!
Saját blogom Bloglovin-os linkje! /Feledhetetlen múlt/
Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!
PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1-jén.
A bejegyzés folyamatosan bővül, szóval, ha megkérhetlek titeket, akkor linkeljétek ezt a bejegyzést is, ha kiírjátok saját blogotokra!"
2013. június 22., szombat
2013. február 10., vasárnap
Pause
Sziasztok!
Van egy bejelenteni valóm, ami egyesek számára talán szomorú hír is lehet.Sajnálom, de egy időre felfüggesztem ezt a blogom.Fogalmam sincs, meddig fog tartani ez a szünet, de azt már előre megígérhetem, hogy 1 hónapig biztosan.Természetesen ez nem azt jelenti, hogy abbahagyom az írását, meg úgy általában az írást.Előbbi azért nem, mert mindenképpen folytatni szeretném ezt a történetet, utóbbi pedig azért, mert a másik blogom ( Ordinary Princess ), továbbra is "üzemel".
És akkor most hadd ejtsek pár - vagy több - szót a döntésem okáról.Eleinte még hatalmas kedvvel álltam neki az éppen soron következő fejezetnek, csak ahogy a fejezetek száma nőtt, a lelkesedésem úgy hagyott egyre alább.Ezt már úgy a 7.fejezet körül is éreztem, de igazán a 9.rész megírása közben ébredtem rá, hogy szinte már kényszerből fogok hozzá a folytatáshoz.Ebben egy szikrányi öröm, "szívvel-lélekkel"-érzés sincsen meg, ez a tény pedig szemmel láthatóan rontja a színvonalat.Az imént említett fejezetnek az eleje még úgy-ahogy elmegy, de körülbelül a közepétől kezdve egészen a végéig, egyszerűen szörnyű.Tele van unalmas párbeszédekkel és lényegtelen mondatokkal, amik már csak "töltelékként" kerültek oda.Összességében, én túlságosan szeretem ezt a sztorit ahhoz, hogy ilyennel szétromboljam az egészet, ezért tartok egy szünetet és később - határozatlan idő elteltével - újra nekifogok.Aminek igazán örülök, hogy még a 10.fejezetet befejeztem, ugyanis ez egyfajta lezárást is jelent a történetben, így nem kell a "levegőben lógva" hagynom ezt az egészet.
Nos, ennyi lettem volna, majd valamikor újra jelentkezem. :)
Van egy bejelenteni valóm, ami egyesek számára talán szomorú hír is lehet.Sajnálom, de egy időre felfüggesztem ezt a blogom.Fogalmam sincs, meddig fog tartani ez a szünet, de azt már előre megígérhetem, hogy 1 hónapig biztosan.Természetesen ez nem azt jelenti, hogy abbahagyom az írását, meg úgy általában az írást.Előbbi azért nem, mert mindenképpen folytatni szeretném ezt a történetet, utóbbi pedig azért, mert a másik blogom ( Ordinary Princess ), továbbra is "üzemel".
És akkor most hadd ejtsek pár - vagy több - szót a döntésem okáról.Eleinte még hatalmas kedvvel álltam neki az éppen soron következő fejezetnek, csak ahogy a fejezetek száma nőtt, a lelkesedésem úgy hagyott egyre alább.Ezt már úgy a 7.fejezet körül is éreztem, de igazán a 9.rész megírása közben ébredtem rá, hogy szinte már kényszerből fogok hozzá a folytatáshoz.Ebben egy szikrányi öröm, "szívvel-lélekkel"-érzés sincsen meg, ez a tény pedig szemmel láthatóan rontja a színvonalat.Az imént említett fejezetnek az eleje még úgy-ahogy elmegy, de körülbelül a közepétől kezdve egészen a végéig, egyszerűen szörnyű.Tele van unalmas párbeszédekkel és lényegtelen mondatokkal, amik már csak "töltelékként" kerültek oda.Összességében, én túlságosan szeretem ezt a sztorit ahhoz, hogy ilyennel szétromboljam az egészet, ezért tartok egy szünetet és később - határozatlan idő elteltével - újra nekifogok.Aminek igazán örülök, hogy még a 10.fejezetet befejeztem, ugyanis ez egyfajta lezárást is jelent a történetben, így nem kell a "levegőben lógva" hagynom ezt az egészet.
Nos, ennyi lettem volna, majd valamikor újra jelentkezem. :)
Chapter 10 ~ I can't...
Hi! :)
Meghoztam a 10.fejezetet! Jó olvasást mindenkinek ;) xx alice. ~
~MELANIE~
-Hogy mi van? - bámult ránk elkerekedett szemekkel Liam. - Mégis hogyan?És mikor?
Nos, nem nehéz kitalálni, hogy miről is esett szó pontosan.Mivel a srácok ma viszonylag jó hangulatban voltak, ezt a napot tűztük ki, annak reményében, hogy bátyám nem borul ki annyira, mint normál esetben.Amikor Nancy belefogott a kirúgásunk rövid, de mégis összetett történetébe, a többi fiú diszkréten elhagyta a szobát, mondván "ebből nekik nem sok mindent kéne hallaniuk".Barátnőm dióhéjban összefoglalta az eseményeket, de hiába igyekezett kissé szépíteni a dolgon, nem igazán járt sikerrel.
-Jó, és akkor most hogyan tovább? - nézett végig rajtunk tanácstalanul Liam.
Mindannyian tisztában voltunk vele, mi a bizonytalanság oka.Tény, hogy nem egy fősulit találnánk magunknak itt, New Yorkban, ezzel eddig még semmi baj nincsen.Csakhogy ahova eddig jártunk, az nem egy átlagos főiskola.Magas képzés, tengernyi lehetőség.Keresve sem lelnénk ennél jobbra a közelben.Természetesen vannak hasonlóan sokszínűek, csak éppen a bökkenő az, hogy ezekbe iskolákba nem szívesen vesznek fel olyan diákokat, akiket már egyszer kirúgtak valahonnan, sőt.Nem is akármilyen helyről.Persze, normál, alacsonyabb szintű sulikba mehetnénk, de a szomorú igazság az, hogy nekünk eme döntés abszolút nem érné meg.Egészen általánostól kezdve, a középiskolán át, rengeteget tanultunk.Gyakran kipécéztek minket maguknak a többiek, de nem foglalkoztunk velük.Mert ugyan álma mindenkinek volt, csakis mi voltunk azok, akik tettünk is érte valamit.És tessék, itt élünk New Yorkban.Amire mindig is vágytunk, teljesült.És ami éppen hogy csak teljesült, most összeomlani látszik.Romokban hevernek a lábaink előtt az eddig oly' aprólékosan kidolgozott terveink.Minden.
-Aprilék bezzeg már le is rendezték - dünnyögött Nancy. - Csupán a szülőknek egy kicsit a zsebükbe kell nyúlniuk, és máris el van intézve a dolog.
Felháborodásával mindannyian tökéletesen egyetértettünk, hiszen elég bosszantó, hogy pénzzel bármit meg lehet oldani, akinek meg nem adatik meg az az érték, amire szükség lenne, az szívhat.
-Ha már itt tartunk - szólalt meg Heath. - Liam, nincs kedved szponzorálni minket? - érdeklődött szórakozottan.
-Kétlem, hogy ennyire vicces lenne a dolog - rázta a fejét a bátyám. - Egyébként meg nem, nincs.
-Kérlek! - könyörögtem, most már én is. - Visszafizetünk mindent, csak annyit tegyél meg, hogy kifizeted a sulit!
Ahogy végiggondoltam a helyzetünket, ráébredtem, hogy talán még nincs veszve minden.Egyedül Liam segítsége kéne hozzá, és kihúznánk magunkat egy másik jómódú iskolában, legalább az év végéig.Egyetlen probléma akadt csupán.Mégpedig, hogy bátyám abszolút nem híve a csalásnak, ami jelen esetben a megvesztegetés.
-Belegondolnál esetleg abba is, hogy mekkora következménye lehet ennek, legfőképpen a bandára nézve? - érvelt Liam. - Egy idő után ígyis-úgyis kiderülne, hogy nem éppen becsületes úton kerültetek oda, és akkor jönnének a találgatások, a megoldás pedig egyenesen hozzám vezetne.Szóval kizárt dolog, hogy ebbe én belemenjek!
-Te meg belegondolnál abba, hogy mi lenne, ha nem állandóan a saját érdekeid néznéd, hanem mondjuk figyelnél egy kicsit rám is? - kontráztam.
-Ne tereld a témát, most egyáltalán nem erről van szó! - emelte fel a hangját.
Ekkor volt az a pont, ahol betelt pohár, és minden eddigi sérelmem kikívánkozott belőlem.Minden, ami az elmúlt 3 hónapban egyre csak gyűlt, de sosem eresztettem ki őket.
-Mit is mondtál te nekem, amikor újra találkoztunk? - kezdtem. - Mert én úgy emlékszem, valami olyasmit, hogy mostantól úgy fogsz bánni velem, ahogy az előtte eltelt 4 évben nem volt lehetőséged.Hogy bármit kérhetek, te megteszed nekem.Ahhoz képest, most itt állok előtted, egy nem egészen kicsinek mondható bajban, és a segítségedért könyörgöm, ami valami érthetetlen módon elmarad.Szabad tudnom, hogy miért is? - fontam keresztbe a karjaim.
-Az előbb azt hiszem, világosan elmondtam - szűrte a fogai között.
-Értem - bólintottam sértetten. - Köszönöm.Igazán köszönöm.
Ezzel sarkon fordultam, és idegesen távoztam Niall házából, amiben eddig tartózkodtunk.Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a fiúk kérdéseit, csodálkozó pillantásait.Teljesen tisztán láttam magam előtt, hogy hova akarok menni.Haza.
********
-Biztos vagy ebben, Melanie? - kérdezte Nancy, aki aggodalmas tekintettel figyelte, ahogy beszórom a cuccaim a bőröndömbe.
-Egészen biztos - húztam be utolsó mozdulatként a cipzárt. - Kikísértek?
Barátnőim természetesen beleegyeztek, így együtt mentünk ki a reptérre.Mikor már a kis kézitáskámon kívül semmi nem volt nálam, és az indulásig csupán pár perc volt, könnyes szemmel végigmértem a lányokat.
-Hiányozni fogtok.
Talán hibáztam.Előfordul, hogy elhamarkodottan cselekedtem, hogy jobb lett volna, ha inkább rendezzük minden konfliktusunkat a bátyámmal.De nem is ez a lényeg.Hanem, hogy ez a két személy, aki most előttem áll, ők az életem.Akik, ha nem lennének, valószínűleg én sem tartanék ott, ahol.És, ha más miatt nem is, miattuk érdemes lesz néha visszalátogatni ide.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében huppantam le az egyik szabad ülésre.Az ablaküvegen keresztül még egy gyors pillantást vetettem a lányokra, majd kényelmesen hátradőltem a székben, és lehunytam a szemeim.Viszlát, New York.Igazán örültem a találkozásnak.
2013. február 3., vasárnap
Chapter 9 ~ The worst prom
Hali! :)
Itt a 9.fejezet, remélem tetszik, jó olvasást! 5 "Tetszik" után hozom a következőt! xx alice. ~
Btw.: Nézzetek be az új blogomra :)) --> alice in ωonderland ~ I'll take a stand until the end...
~NANCY~
-Igazán örülnék, ha legközelebb egy kicsit csendesebben várnátok - lépett be a terembe Mrs.Mahoney, az osztályfőnökünk.
-Tanárnő, ennél csendesebbek nem tudunk lenni - rázta meg a fejét egyik osztálytársunk, Adam.
-Kezdésnek az is elég, ha nem hallom a hangotokat 1 emelettel feljebb - mosolygott rá. - Na, akkor kezdjünk is bele az órába. - csapta össze a kezeit. - Igen, Lucille?
-Mikor beszélünk a bálról?
-Pontosan ez lenne a mai óránk témája - szólt a tanárnő izgatottan. - Érdekelne valakit?Hangulatos, karácsonyi táncest lesz.Remek szórakozási lehetőségek, étel, ital...
-Menjünk el! - kérleltem Heathert, akihez addig fordultam hátra, amíg Mrs.Mahoney összeírta az eddigi jelentkezők nevét.
-Felőlem - vonta meg a vállát, majd a mellette ülő Melanie-re nézett.
-Menjünk - egyezett bele.
-Köszönöm Molly, felírtalak - biccentett a tanárnő. - Még valaki?
-Mi mennénk - emeltem fel a kezem. - Heather, Melanie és én.
-Rendben lányok - firkantotta le a nevünket. - Senki többet harmadszor?
Mivel a többi osztálytársunk csak lapított, folytatta.
-A bál 2 hét múlva lesz, pénteken.Este 6 órakor kezdődik és körülbelül 10-ig tart... - még jó pár információval gazdagabbak lettünk, amikor szavába élesen hasított a csengő. - Jó hétvégét mindenkinek, jövőhéten találkozunk!
-Jó hétvégét Mrs.Mahoney! - mosolyogtam rá kifelé menet.
A lányokkal komoly dilemmában voltunk, ugyanis abban a 2 hétben szereznünk kell ruhákat.No, nem arról van szó, hogy nem lenne elképzelésünk az ominózus estére.A probléma az, hogy az a 3 hónap, amit itt töltöttünk New Yorkban, kevés ahhoz, hogy minden egyes üzletét ismerjük.
-Már tudom is milyen ruhám lesz... - kezdett bele a mondandójába Heath, mi pedig Melanie-vel összemosolyogtunk a háta mögött, ugyanis ha ő egyszer mesélni kezd...
********
-És ez? - lépett ki a ruhák tömkelegéből Mel, egy újabb csodával a kezében.
-Nem Melanie-s - jegyezte meg Heath.
-Akkor melyik "Melanie-s"? - nézett ránk tanácstalanul.
-Mindjárt jövök - indultam el a kölcsönző hátsó részlegébe, ahol a színesebb ruhákat tartják.Igen, a mai napot tűztük ki, hogy kiválasszuk a megálmodott darabokat.Őszintén, Melanie-vel kapcsolatban ötletem sem volt.Nem sok ruha van, ami igazán illene hozzá, ami tükrözné a személyiségét.Körülbelül 15 percet kutakodtam, mikor a kezembe akadt egy hozzá tökéletesen passzoló báli ruha.
-Azt hiszem, meg is van - léptem a lányok elé, miközben büszkén felmutattam szerzeményem.
-Szerintem az én ruhámat is rád bízom, Nancy - veregetett vállon Heather.
-Nos, Melanie? - fürkésztem az arcát.
-Imádom - terült szét egy hatalmas mosoly az arcán.
30 perccel később már mindhárman a választottunkban álldogáltunk egymás mellett, a tükörrel szemben, és teljes mértékben elégedettek voltunk a látvánnyal. (Nancy ruha ; Heather ruha)
-Úgy hiszem, önök akadály nélkül készen állnak a bálra - lépett mellénk az eladó hölgy.
-Szerintem is maradunk ezeknél - állapította meg Melanie.
~HEATHER~
-Hű.Nem bízták a véletlenre - jegyezte meg Mel, ahogy beléptünk a suli aulájába.Való igaz, üvöltött róla, hogy valakiknek nem kevés idejébe és munkájába került, hogy ez így nézzen ma ki.Az oszlopokra hófehér virágokból álló füzérek tekeredtek, illatuk belengte az épületet.Varázslatos volt.Egyszerűen lenyűgöző.
-Na, a két hercegnő is megtalálta a helyét - fonta össze karjait Nancy.Bizony, Lucille és April is megérkeztek, és rögtön egy hangosan nevető, látszólag jól szórakozó társasághoz siettek.És nem, bármennyire szerettük is volna, egy rossz szót sem szólhattunk rájuk.Főleg nem a kinézetükre. (Lucille ruha ; April ruha)
-Menjünk be - dünnyögött Nancy. - Őket bőven elég délelőttönként elviselni, nem hiányoznak a ma estéből.
Kijelentésével mindketten egyetértettünk, elindultunk az ideiglenes bálterem bejárata felé.
-Ó, a lúzerek csapata is megtalálta a sulit? - hallottuk a hátunk mögött April gúnyos hangját. - De édes!
-Elegem van ezekből a két lábon járó Barbie-babákból - sziszegte Nancy.
-Hé, King - csatlakozott barátnőjéhez Lucille. - Bátrabbnak ismertelek meg téged annál, minthogy elengedd a füled mellett a kritikákat.
-Ne foglalkozz velük! - szólt Mel, ugyanis látta, hogy Nancy-nek ökölbe szorul a keze.
-Most hagyjam, hogy szívják a vérem? - méltatlankodott.
-Inkább, mint hogy nekik menj - néztem rá jelentőségteljesen, ugyanis az már nem az első alkalom lenne, hogy összetűzésbe kerül valamelyikükkel.
Nancy csak idegesen megrázta a fejét, majd belépett az ajtón.Már akkor éreztem, hogy hosszú estének nézünk elébe, csak nem gondoltam, hogy ennyire.
A teremben dübörgött a zene, mindenfelé táncoló, szórakozó diákokat lehetett látni.
-Én szerintem megyek enni - fürkészte Nancy a sütis pultot.
-Csatlakozom - emelte meg a kezét Melanie.
-Ne szórakozzatok már! - néztem rájuk elkerekedett szemekkel. - Ti most komolyan azért jöttetek el, hogy egyetek?
-Én miatta jöttem el - mutatott Mel Nancy-re.
-Nekem meg nincs kedvem bulizni - ismerte be az említett személy.
-Na, szuper - tártam szét a karom. - Most akkor mi legyen?
-Szerintem menjünk - vonta meg a vállát Mel. - Ennek az egésznek nincs értelme, ha egyáltalán nem is élvezzük.Majd jövőre.
-Jó, menjünk - bólintottam sóhajtva.Talán mégsem lesz ez olyan hosszú...
Éppen kifelé tartottunk a tömegből, amikor egyenesen Mrs.Mahoney sétált felénk.
-Hova-hova lányok? - kérdezte mosolyogva.
-Ami azt illeti, haza - válaszolta zavartan Nancy.
-Minden rendben? - érdeklődött aggódva.Természetesen megnyugtattuk, hogy nincsen semmi baj, és megpróbáltuk elmagyarázni, hogy miért is szeretnénk ennyire sietősen hazamenni, de ő nem hagyta ilyen könnyen magát.
-Csak egy fél órát maradjatok még - kérte. - Szükségem lenne a segítségetekre valamiben.
Ezzel a tanárnő sikeresen maradásra bírt minket; megegyeztünk, hogy miután segítettünk neki, elmehetünk.Addig is elfoglaltuk magunkat; ettünk, ittunk, beszélgettünk.Szóval nem túl izgalmasnak mondható program.
-Megtennétek, hogy bementek a szertárba és idehozzátok nekem az asztal mellett lévő dobozkát? - lépett hozzánk a tanárnő. - Utána pedig mehettek.
-Majd én megyek - indultam el, de Mrs.Mahoney utánam szólt.
-A hátsó asztal, Heather.
-Rendben - mondtam, a lépcsőről hátrafordulva.Ahogy azonban kifelé haladtam, megakadt a tekintetem az egyik asztalon.Hm, vagyok az milyen süti?Azzal viszont nem számoltam, hogy amíg én ilyesmiken gondolkoztam, nem igazán figyeltem az orrom elé.Ezt pedig úgy vettem észre, hogy teljes testemmel beleütköztem valamibe, és a lendülettől én is borultam vele együtt.
-Te eszednél vagy? - sápítozott mellettem valaki, akinek nem sajnos nem volt ismeretlen a hangja.Igyekeztem feltápászkodni az oldalára billent asztalról, de abban a pillanatban, hogy felemeltem a fejem, a tekintetem találkozott a "valakiével".
-Most nézd meg mit csináltál! - nézett végig magán dühösen April.Kár, hogy ezt kell mondanom, de most meg tudtam érteni őt.A ruhára folyt üdítő foltokban száradt az anyagra, a sütik morzsájával és krémjével együtt.
-Bocsánat... - hebegtem. - Nem volt szándékos.
-Majd megmutatom neked, hogy mi nem szándékos - felelte ingerülten, szeme szikrákat szórt.
-Heather, jól vagy? - tette kezét a vállamra Melanie, és őszintén örültem, hogy valaki mellettem van.
-Na, megérkezett a másik kis álszent is - fröcsögte April.
-Hagyd békén őket! - lépett elénk Nancy.
-Nem! - kiáltott rá. - Kivagyok már tőletek!Belerondítotok a napjaimba, mindent tönkretesztek!Utállak titeket!
-Hidd el, az érzés kölcsönös - nyugtatta meg őt Nancy.
Ez volt az a pillanat, amikor April fújtatva megindult barátnőnk felé, és erősen nekünk taszította őt.Nancy súlyával nekünk esett, mi pedig ahelyett, hogy megtartottuk volna, vele együtt dőltünk.Hirtelen jött, még csak reagálni sem tudtunk.Nekem szerencsére semmim sem sérült meg, azonban valaki hangos koppanással ütközött a lépcső korlátjának.
-Au - dörzsölte a fejét Mel.
-Minden oké? - kérdeztem ijedten, barátnőm azonban nem tudott válaszolni, mert Nancy - aki időközben feltápászkodott - egyensúlyát vesztve zuhant vissza ránk.
-Elég! - kiabáltam. - Most azonnal fejezzétek be!
-Fogd be, Roberts! - figyelmeztetett Lucille.
-Te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak! - parancsoltam rá.
-Heath, ne kezdd te is! - szólt Melanie, aki még mindig mellettem feküdt.
-Senki nem kezdi, és nem is folytatja! - közölte az igazgató. - Viszont mindannyian felkísérnek engem az irodámba.
~MELANIE~
-Remélem tisztában vannak vele, hogy egy ilyen nívós iskolában még csak a fizikai bántalmazás említésének sincsen helye! - nézett végig rajtunk Mr.Rickman, amikor már mind az öten az irodájában ültünk.
-Félreértés ne essék, nem én kezdtem! - védelmezte magát April.
-Nem vagyok rá kíváncsi, hogy ki kezdte - közölte. - Előbb kellett volna gondolkodni.
-Ezt hogy érti? - kérdezte Nancy.
-Na vajon hogy, lángész? - forgatta a szemeit Lucille.
-Hé! - hördült fel Heather. - Szállj le róla!
-A büntetésetek... - kezdte az igazgató.
-Mi? - kerekedtek el April szemei. - Nekem nem adhat büntetést!Nem az én hibám volt!
-Bárkinek adhat, értsd már meg! - csattant fel Nancy. - Azt hiszed valamivel is különb vagy, mind a suli bármelyik másik tanulója?Az, hogy apádnak nem kevés pénze van, nem azt jelenti, hogy kedvedre tehetsz amit csak akarsz!
-Bele ne keverd ebbe apámat! - dörrent rá a szőkeség.
-Miért is ne? - vigyorgott gúnyosan Nancy.A következő percben totálisan elszabadult a pokol a kis helyiségben.Mindenki fújta a magáét, cenzúrázandó szavak hagyták el a szájakat, stb.
-ELÉG VOLT! - üvöltötte el magát Mr.Rickman. - Ki vannak rúgva!Mindannyian!Elegem van magukból!
A terem egy másodperc töredéke alatt elcsendesedett.Képtelenek voltunk elhinni.Kirúgott minket.
Itt a 9.fejezet, remélem tetszik, jó olvasást! 5 "Tetszik" után hozom a következőt! xx alice. ~
Btw.: Nézzetek be az új blogomra :)) --> alice in ωonderland ~ I'll take a stand until the end...
~NANCY~
-Igazán örülnék, ha legközelebb egy kicsit csendesebben várnátok - lépett be a terembe Mrs.Mahoney, az osztályfőnökünk.
-Tanárnő, ennél csendesebbek nem tudunk lenni - rázta meg a fejét egyik osztálytársunk, Adam.
-Kezdésnek az is elég, ha nem hallom a hangotokat 1 emelettel feljebb - mosolygott rá. - Na, akkor kezdjünk is bele az órába. - csapta össze a kezeit. - Igen, Lucille?
-Mikor beszélünk a bálról?
-Pontosan ez lenne a mai óránk témája - szólt a tanárnő izgatottan. - Érdekelne valakit?Hangulatos, karácsonyi táncest lesz.Remek szórakozási lehetőségek, étel, ital...
-Menjünk el! - kérleltem Heathert, akihez addig fordultam hátra, amíg Mrs.Mahoney összeírta az eddigi jelentkezők nevét.
-Felőlem - vonta meg a vállát, majd a mellette ülő Melanie-re nézett.
-Menjünk - egyezett bele.
-Köszönöm Molly, felírtalak - biccentett a tanárnő. - Még valaki?
-Mi mennénk - emeltem fel a kezem. - Heather, Melanie és én.
-Rendben lányok - firkantotta le a nevünket. - Senki többet harmadszor?
Mivel a többi osztálytársunk csak lapított, folytatta.
-A bál 2 hét múlva lesz, pénteken.Este 6 órakor kezdődik és körülbelül 10-ig tart... - még jó pár információval gazdagabbak lettünk, amikor szavába élesen hasított a csengő. - Jó hétvégét mindenkinek, jövőhéten találkozunk!
-Jó hétvégét Mrs.Mahoney! - mosolyogtam rá kifelé menet.
A lányokkal komoly dilemmában voltunk, ugyanis abban a 2 hétben szereznünk kell ruhákat.No, nem arról van szó, hogy nem lenne elképzelésünk az ominózus estére.A probléma az, hogy az a 3 hónap, amit itt töltöttünk New Yorkban, kevés ahhoz, hogy minden egyes üzletét ismerjük.
-Már tudom is milyen ruhám lesz... - kezdett bele a mondandójába Heath, mi pedig Melanie-vel összemosolyogtunk a háta mögött, ugyanis ha ő egyszer mesélni kezd...
********
-És ez? - lépett ki a ruhák tömkelegéből Mel, egy újabb csodával a kezében.
-Nem Melanie-s - jegyezte meg Heath.
-Akkor melyik "Melanie-s"? - nézett ránk tanácstalanul.
-Mindjárt jövök - indultam el a kölcsönző hátsó részlegébe, ahol a színesebb ruhákat tartják.Igen, a mai napot tűztük ki, hogy kiválasszuk a megálmodott darabokat.Őszintén, Melanie-vel kapcsolatban ötletem sem volt.Nem sok ruha van, ami igazán illene hozzá, ami tükrözné a személyiségét.Körülbelül 15 percet kutakodtam, mikor a kezembe akadt egy hozzá tökéletesen passzoló báli ruha.
-Azt hiszem, meg is van - léptem a lányok elé, miközben büszkén felmutattam szerzeményem.
-Szerintem az én ruhámat is rád bízom, Nancy - veregetett vállon Heather.
-Nos, Melanie? - fürkésztem az arcát.
-Imádom - terült szét egy hatalmas mosoly az arcán.
30 perccel később már mindhárman a választottunkban álldogáltunk egymás mellett, a tükörrel szemben, és teljes mértékben elégedettek voltunk a látvánnyal. (Nancy ruha ; Heather ruha)
-Úgy hiszem, önök akadály nélkül készen állnak a bálra - lépett mellénk az eladó hölgy.
-Szerintem is maradunk ezeknél - állapította meg Melanie.
~HEATHER~
-Hű.Nem bízták a véletlenre - jegyezte meg Mel, ahogy beléptünk a suli aulájába.Való igaz, üvöltött róla, hogy valakiknek nem kevés idejébe és munkájába került, hogy ez így nézzen ma ki.Az oszlopokra hófehér virágokból álló füzérek tekeredtek, illatuk belengte az épületet.Varázslatos volt.Egyszerűen lenyűgöző.
-Na, a két hercegnő is megtalálta a helyét - fonta össze karjait Nancy.Bizony, Lucille és April is megérkeztek, és rögtön egy hangosan nevető, látszólag jól szórakozó társasághoz siettek.És nem, bármennyire szerettük is volna, egy rossz szót sem szólhattunk rájuk.Főleg nem a kinézetükre. (Lucille ruha ; April ruha)
-Menjünk be - dünnyögött Nancy. - Őket bőven elég délelőttönként elviselni, nem hiányoznak a ma estéből.
Kijelentésével mindketten egyetértettünk, elindultunk az ideiglenes bálterem bejárata felé.
-Ó, a lúzerek csapata is megtalálta a sulit? - hallottuk a hátunk mögött April gúnyos hangját. - De édes!
-Elegem van ezekből a két lábon járó Barbie-babákból - sziszegte Nancy.
-Hé, King - csatlakozott barátnőjéhez Lucille. - Bátrabbnak ismertelek meg téged annál, minthogy elengedd a füled mellett a kritikákat.
-Ne foglalkozz velük! - szólt Mel, ugyanis látta, hogy Nancy-nek ökölbe szorul a keze.
-Most hagyjam, hogy szívják a vérem? - méltatlankodott.
-Inkább, mint hogy nekik menj - néztem rá jelentőségteljesen, ugyanis az már nem az első alkalom lenne, hogy összetűzésbe kerül valamelyikükkel.
Nancy csak idegesen megrázta a fejét, majd belépett az ajtón.Már akkor éreztem, hogy hosszú estének nézünk elébe, csak nem gondoltam, hogy ennyire.
A teremben dübörgött a zene, mindenfelé táncoló, szórakozó diákokat lehetett látni.
-Én szerintem megyek enni - fürkészte Nancy a sütis pultot.
-Csatlakozom - emelte meg a kezét Melanie.
-Ne szórakozzatok már! - néztem rájuk elkerekedett szemekkel. - Ti most komolyan azért jöttetek el, hogy egyetek?
-Én miatta jöttem el - mutatott Mel Nancy-re.
-Nekem meg nincs kedvem bulizni - ismerte be az említett személy.
-Na, szuper - tártam szét a karom. - Most akkor mi legyen?
-Szerintem menjünk - vonta meg a vállát Mel. - Ennek az egésznek nincs értelme, ha egyáltalán nem is élvezzük.Majd jövőre.
-Jó, menjünk - bólintottam sóhajtva.Talán mégsem lesz ez olyan hosszú...
Éppen kifelé tartottunk a tömegből, amikor egyenesen Mrs.Mahoney sétált felénk.
-Hova-hova lányok? - kérdezte mosolyogva.
-Ami azt illeti, haza - válaszolta zavartan Nancy.
-Minden rendben? - érdeklődött aggódva.Természetesen megnyugtattuk, hogy nincsen semmi baj, és megpróbáltuk elmagyarázni, hogy miért is szeretnénk ennyire sietősen hazamenni, de ő nem hagyta ilyen könnyen magát.
-Csak egy fél órát maradjatok még - kérte. - Szükségem lenne a segítségetekre valamiben.
Ezzel a tanárnő sikeresen maradásra bírt minket; megegyeztünk, hogy miután segítettünk neki, elmehetünk.Addig is elfoglaltuk magunkat; ettünk, ittunk, beszélgettünk.Szóval nem túl izgalmasnak mondható program.
-Megtennétek, hogy bementek a szertárba és idehozzátok nekem az asztal mellett lévő dobozkát? - lépett hozzánk a tanárnő. - Utána pedig mehettek.
-Majd én megyek - indultam el, de Mrs.Mahoney utánam szólt.
-A hátsó asztal, Heather.
-Rendben - mondtam, a lépcsőről hátrafordulva.Ahogy azonban kifelé haladtam, megakadt a tekintetem az egyik asztalon.Hm, vagyok az milyen süti?Azzal viszont nem számoltam, hogy amíg én ilyesmiken gondolkoztam, nem igazán figyeltem az orrom elé.Ezt pedig úgy vettem észre, hogy teljes testemmel beleütköztem valamibe, és a lendülettől én is borultam vele együtt.
-Te eszednél vagy? - sápítozott mellettem valaki, akinek nem sajnos nem volt ismeretlen a hangja.Igyekeztem feltápászkodni az oldalára billent asztalról, de abban a pillanatban, hogy felemeltem a fejem, a tekintetem találkozott a "valakiével".
-Most nézd meg mit csináltál! - nézett végig magán dühösen April.Kár, hogy ezt kell mondanom, de most meg tudtam érteni őt.A ruhára folyt üdítő foltokban száradt az anyagra, a sütik morzsájával és krémjével együtt.
-Bocsánat... - hebegtem. - Nem volt szándékos.
-Majd megmutatom neked, hogy mi nem szándékos - felelte ingerülten, szeme szikrákat szórt.
-Heather, jól vagy? - tette kezét a vállamra Melanie, és őszintén örültem, hogy valaki mellettem van.
-Na, megérkezett a másik kis álszent is - fröcsögte April.
-Hagyd békén őket! - lépett elénk Nancy.
-Nem! - kiáltott rá. - Kivagyok már tőletek!Belerondítotok a napjaimba, mindent tönkretesztek!Utállak titeket!
-Hidd el, az érzés kölcsönös - nyugtatta meg őt Nancy.
Ez volt az a pillanat, amikor April fújtatva megindult barátnőnk felé, és erősen nekünk taszította őt.Nancy súlyával nekünk esett, mi pedig ahelyett, hogy megtartottuk volna, vele együtt dőltünk.Hirtelen jött, még csak reagálni sem tudtunk.Nekem szerencsére semmim sem sérült meg, azonban valaki hangos koppanással ütközött a lépcső korlátjának.
-Au - dörzsölte a fejét Mel.
-Minden oké? - kérdeztem ijedten, barátnőm azonban nem tudott válaszolni, mert Nancy - aki időközben feltápászkodott - egyensúlyát vesztve zuhant vissza ránk.
-Elég! - kiabáltam. - Most azonnal fejezzétek be!
-Fogd be, Roberts! - figyelmeztetett Lucille.
-Te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak! - parancsoltam rá.
-Heath, ne kezdd te is! - szólt Melanie, aki még mindig mellettem feküdt.
-Senki nem kezdi, és nem is folytatja! - közölte az igazgató. - Viszont mindannyian felkísérnek engem az irodámba.
~MELANIE~
-Remélem tisztában vannak vele, hogy egy ilyen nívós iskolában még csak a fizikai bántalmazás említésének sincsen helye! - nézett végig rajtunk Mr.Rickman, amikor már mind az öten az irodájában ültünk.
-Félreértés ne essék, nem én kezdtem! - védelmezte magát April.
-Nem vagyok rá kíváncsi, hogy ki kezdte - közölte. - Előbb kellett volna gondolkodni.
-Ezt hogy érti? - kérdezte Nancy.
-Na vajon hogy, lángész? - forgatta a szemeit Lucille.
-Hé! - hördült fel Heather. - Szállj le róla!
-A büntetésetek... - kezdte az igazgató.
-Mi? - kerekedtek el April szemei. - Nekem nem adhat büntetést!Nem az én hibám volt!
-Bárkinek adhat, értsd már meg! - csattant fel Nancy. - Azt hiszed valamivel is különb vagy, mind a suli bármelyik másik tanulója?Az, hogy apádnak nem kevés pénze van, nem azt jelenti, hogy kedvedre tehetsz amit csak akarsz!
-Bele ne keverd ebbe apámat! - dörrent rá a szőkeség.
-Miért is ne? - vigyorgott gúnyosan Nancy.A következő percben totálisan elszabadult a pokol a kis helyiségben.Mindenki fújta a magáét, cenzúrázandó szavak hagyták el a szájakat, stb.
-ELÉG VOLT! - üvöltötte el magát Mr.Rickman. - Ki vannak rúgva!Mindannyian!Elegem van magukból!
A terem egy másodperc töredéke alatt elcsendesedett.Képtelenek voltunk elhinni.Kirúgott minket.
2013. január 27., vasárnap
Chapter 8 ~ Supersis
Hello! :))
Itt van a 8.fejezet, remélem tetszik, komikat kérek ;)) 5 "Tetszik" után jön a következő! xx alice. ~
~MELANIE~
-Srácok, 5 perc múlva kezdődik a próba! - kiáltotta egy férfi tisztes távolságból, és csak remélhette, hogy a fiúk - a csukott ajtón keresztül - meghallják figyelmeztetését. - Hahó!
-Majd én szólok nekik - fordultam felé, ugyanis láttam rajta, hogy sietne.
-Köszönöm - erőltetett az arcára egy gyors mosolyt, majd megfordult, és sebes léptekkel otthagyott minket.Nancy-t, Heather-t, és engem.
-Mindjárt jövök - szóltam oda a lányoknak, és az öltöző felé vettem az irányt.Kettőt kopogtattam az ajtón, és vártam.
-Gyere! - szűrődött ki valamelyikük hangja, mire megilletődve ugyan, de lenyomtam a kilincset, és beléptem a kis helységbe.Nem mondhatom, hogy halaszthatatlanul fontos dolgokkal voltak elfoglalva; Niall szokásához híven evett, a többiek pedig vagy mobiloztak, vagy pakolásztak, esetleg az ablakban lógtak (?).
-Louis, mit művelsz? - néztem rá értetlenül.
-Nem nyílik. - magyarázta.
-Ó, vagy úgy. - ráncoltam a szemöldököm.Nem, nem próbálom megérteni, hogy miért nem egy biztonsági őrnek szólt, vagy valami.Nála ez elvileg természetes. - 3 perc múlva kezdődik a próbátok.
-Basszus, még be kell hangolnom a gitárom! - kapott észbe Niall, gyorsan félretette a kezében tartott pizzaszeletet, és mit sem törődve azzal, hogy a keze konkrétan úszik a zsírban és olajban, a hangszer után nyúlt. - Mennyi időnk van még?
-Hallod, lesz még időd behangolni a próba után, de ne most állj neki, mert sosem végzünk! - kérte Zayn.
-És akkor szerinted mikor?Fél óránk lesz a koncertig. - méltatlankodott.
-Ha hanyagolod az evést arra az időre, akkor bőven bele fog férni - nyugtatta meg Hazza.Na, a szöszi ekkor esett gondolkozóba.Úgy tűnik, a kajával sikerült őt kellőképpen elbizonytalanítani.
-Neem, inkább behangolom most - rázta a fejét némi töprengés után, és visszahuppant a székbe.
-Ember, ne szórakozz már, gyere! - szólt rá Louis, aki addigra sikeresen kinyitotta az ablakot.
Niall kelletlenül feltápászkodott, és dünnyögve követte a fiúkat.Eredetileg én is velük tartottam volna, de eszembe jutott valami.
~NIALL~
-And let me kiss you - énekelte Hazza a dal legutolsó sorát.
-Éés, ennyi! - állt fel elégedetten William, aki ma végigkísérte a hangpróbánkat. - Nagyszerű!Ha ez így fog menni a koncerten is, garantált lesz a siker!Komolyan, egyszerűen...
-Jó, oké, tudjuk. - szólt közbe Zayn fáradtan. - Megoldható, hogy odatekerünk ahhoz a részhez, ahol elengedsz minket?
-Menjetek - legyintett Will. - 20 perc múlva itt találkozunk!
Szótlanul baktattunk az öltözőnk felé, és mindennél jobban vágytunk egy kis pihenésre.Hiszen leénekeltük majdnem az egész TMH albumot.A koncert pedig még csak ezután jön.
Ahogy azonban a kezembe vettem a gitárom, azonnal feltűnt valami.Határozottan máshogy szólt, mint a próba ezelőtt.Most vagy ennyire rövid a memóriám, vagy egy titokzatos valaki besegített nekem.
-Ki volt utoljára itt? - emeltem fel a fejem.
-Mel jött ki utánunk, nem? - kérdezett vissza Liam.
-És ő tud gitározni?
-Nem hiszem.Mert? - tűnődött.
-Mert be van hangolva. - közöltem.
-2 hónapja, hogy újra találkoztunk vele, csak elmondta volna. - rántotta meg a vállát Louis.
-Melanie-vel kapcsolatban én már semmin sem csodálkoznék. - felelte Harry, és mivel mindannyian értetlenül bámultunk rá, folytatta. - Most komolyan!4 évig azt sem tudtuk, hogy él.Ti fennakadnátok a gitártudásán?
-Van benne valami. - értett egyet Zayn.
-Nekem van egy ötletem, hogyan deríthetjük ki... - töprengtem.
~NANCY~
-Ne oda!Meglátja! - szörnyülködtem, ugyanis a srácok a szennyestartók közé tervezték elrejteni a Melanie-nek vásárolt gitárt, mondván "ott úgysem keresné senki".Arról azonban csúnyán megfeledkeztek, hogy ebben a házban jóformán csak ő takarít.
-Akkor hova? - értetlenkedett Niall, ami már csak azért is érdekes, mert az ő házában voltunk.Igen, amióta Melanie "meglett", a szöszi vett egy házat itt, New Yorkban, ahol együtt laknak most.Hatan.Nos, ez az oka annak, hogy Mel olyan gyakran meglátogat minket, az albérletben.
-Az mindegy, de valami olyan helyre, aminek semmi köze a takarításhoz - tanácsolta Heather.
-De most miért? - kérdezte Louis. - Ez mindig beválik.
-Nálatok lehet, Mel-nél nem valószínű. - bizonygattam.
-És ez az amit annyira nem értek - csóválta meg a fejét Harry. - Mindig, mielőtt elmegy, közli, hogy egy kis kultúráltságra vágyik.Itt nincs elég?
Ez még így hihető is lett volna, ha nem esik le 2 másodperccel később, a szekrény tetejéről egy halom ruha, amik..khm.. nem igazán voltak virágillatúak.
-Szerintem ezt a témát most le is zárhatjuk - jelentettem ki.
********
-BOLDOG SZÜLINAPOT! - kántáltuk kórusban, amikor Mel fáradtan lebotorkált a lépcsőn, reggel.
-Köszönöm - mosolyodott el hitetlenül, majd mindegyikünket sorban megölelt.
-Van egy meglepetésünk - lépett elé titokzatosan Liam.
-Igen? - kérdezte Melanie, megállás nélkül vigyorogva.
Most én voltam az, aki elésétáltam, kezemben a hangszerrel.
-Boldog szülinapot, Mel! - nyújtottam át neki az ajándékot.
-Istenem! - kapta a szája elé a kezét. - Honnan tudtátok?
-Nem annyira elszigetelt az öltöző fala - mosolygott Heath.
Barátnőnk, úgy tűnt képtelen feldolgozni a történteket.
-Na, gyerünk! - nógatta Liam. - Játssz valamit!
Melanie kissé szégyenlősen ugyan, de belekezdett a dalba.
Itt van a 8.fejezet, remélem tetszik, komikat kérek ;)) 5 "Tetszik" után jön a következő! xx alice. ~
~MELANIE~
-Srácok, 5 perc múlva kezdődik a próba! - kiáltotta egy férfi tisztes távolságból, és csak remélhette, hogy a fiúk - a csukott ajtón keresztül - meghallják figyelmeztetését. - Hahó!
-Majd én szólok nekik - fordultam felé, ugyanis láttam rajta, hogy sietne.
-Köszönöm - erőltetett az arcára egy gyors mosolyt, majd megfordult, és sebes léptekkel otthagyott minket.Nancy-t, Heather-t, és engem.
-Mindjárt jövök - szóltam oda a lányoknak, és az öltöző felé vettem az irányt.Kettőt kopogtattam az ajtón, és vártam.
-Gyere! - szűrődött ki valamelyikük hangja, mire megilletődve ugyan, de lenyomtam a kilincset, és beléptem a kis helységbe.Nem mondhatom, hogy halaszthatatlanul fontos dolgokkal voltak elfoglalva; Niall szokásához híven evett, a többiek pedig vagy mobiloztak, vagy pakolásztak, esetleg az ablakban lógtak (?).
-Louis, mit művelsz? - néztem rá értetlenül.
-Nem nyílik. - magyarázta.
-Ó, vagy úgy. - ráncoltam a szemöldököm.Nem, nem próbálom megérteni, hogy miért nem egy biztonsági őrnek szólt, vagy valami.Nála ez elvileg természetes. - 3 perc múlva kezdődik a próbátok.
-Basszus, még be kell hangolnom a gitárom! - kapott észbe Niall, gyorsan félretette a kezében tartott pizzaszeletet, és mit sem törődve azzal, hogy a keze konkrétan úszik a zsírban és olajban, a hangszer után nyúlt. - Mennyi időnk van még?
-Hallod, lesz még időd behangolni a próba után, de ne most állj neki, mert sosem végzünk! - kérte Zayn.
-És akkor szerinted mikor?Fél óránk lesz a koncertig. - méltatlankodott.
-Ha hanyagolod az evést arra az időre, akkor bőven bele fog férni - nyugtatta meg Hazza.Na, a szöszi ekkor esett gondolkozóba.Úgy tűnik, a kajával sikerült őt kellőképpen elbizonytalanítani.
-Neem, inkább behangolom most - rázta a fejét némi töprengés után, és visszahuppant a székbe.
-Ember, ne szórakozz már, gyere! - szólt rá Louis, aki addigra sikeresen kinyitotta az ablakot.
Niall kelletlenül feltápászkodott, és dünnyögve követte a fiúkat.Eredetileg én is velük tartottam volna, de eszembe jutott valami.
~NIALL~
-And let me kiss you - énekelte Hazza a dal legutolsó sorát.
-Éés, ennyi! - állt fel elégedetten William, aki ma végigkísérte a hangpróbánkat. - Nagyszerű!Ha ez így fog menni a koncerten is, garantált lesz a siker!Komolyan, egyszerűen...
-Jó, oké, tudjuk. - szólt közbe Zayn fáradtan. - Megoldható, hogy odatekerünk ahhoz a részhez, ahol elengedsz minket?
-Menjetek - legyintett Will. - 20 perc múlva itt találkozunk!
Szótlanul baktattunk az öltözőnk felé, és mindennél jobban vágytunk egy kis pihenésre.Hiszen leénekeltük majdnem az egész TMH albumot.A koncert pedig még csak ezután jön.
Ahogy azonban a kezembe vettem a gitárom, azonnal feltűnt valami.Határozottan máshogy szólt, mint a próba ezelőtt.Most vagy ennyire rövid a memóriám, vagy egy titokzatos valaki besegített nekem.
-Ki volt utoljára itt? - emeltem fel a fejem.
-Mel jött ki utánunk, nem? - kérdezett vissza Liam.
-És ő tud gitározni?
-Nem hiszem.Mert? - tűnődött.
-Mert be van hangolva. - közöltem.
-2 hónapja, hogy újra találkoztunk vele, csak elmondta volna. - rántotta meg a vállát Louis.
-Melanie-vel kapcsolatban én már semmin sem csodálkoznék. - felelte Harry, és mivel mindannyian értetlenül bámultunk rá, folytatta. - Most komolyan!4 évig azt sem tudtuk, hogy él.Ti fennakadnátok a gitártudásán?
-Van benne valami. - értett egyet Zayn.
-Nekem van egy ötletem, hogyan deríthetjük ki... - töprengtem.
~NANCY~
-Ne oda!Meglátja! - szörnyülködtem, ugyanis a srácok a szennyestartók közé tervezték elrejteni a Melanie-nek vásárolt gitárt, mondván "ott úgysem keresné senki".Arról azonban csúnyán megfeledkeztek, hogy ebben a házban jóformán csak ő takarít.
-Akkor hova? - értetlenkedett Niall, ami már csak azért is érdekes, mert az ő házában voltunk.Igen, amióta Melanie "meglett", a szöszi vett egy házat itt, New Yorkban, ahol együtt laknak most.Hatan.Nos, ez az oka annak, hogy Mel olyan gyakran meglátogat minket, az albérletben.
-Az mindegy, de valami olyan helyre, aminek semmi köze a takarításhoz - tanácsolta Heather.
-De most miért? - kérdezte Louis. - Ez mindig beválik.
-Nálatok lehet, Mel-nél nem valószínű. - bizonygattam.
-És ez az amit annyira nem értek - csóválta meg a fejét Harry. - Mindig, mielőtt elmegy, közli, hogy egy kis kultúráltságra vágyik.Itt nincs elég?
Ez még így hihető is lett volna, ha nem esik le 2 másodperccel később, a szekrény tetejéről egy halom ruha, amik..khm.. nem igazán voltak virágillatúak.
-Szerintem ezt a témát most le is zárhatjuk - jelentettem ki.
********
-BOLDOG SZÜLINAPOT! - kántáltuk kórusban, amikor Mel fáradtan lebotorkált a lépcsőn, reggel.
-Köszönöm - mosolyodott el hitetlenül, majd mindegyikünket sorban megölelt.
-Van egy meglepetésünk - lépett elé titokzatosan Liam.
-Igen? - kérdezte Melanie, megállás nélkül vigyorogva.
Most én voltam az, aki elésétáltam, kezemben a hangszerrel.
-Boldog szülinapot, Mel! - nyújtottam át neki az ajándékot.
-Istenem! - kapta a szája elé a kezét. - Honnan tudtátok?
-Nem annyira elszigetelt az öltöző fala - mosolygott Heath.
Barátnőnk, úgy tűnt képtelen feldolgozni a történteket.
-Na, gyerünk! - nógatta Liam. - Játssz valamit!
Melanie kissé szégyenlősen ugyan, de belekezdett a dalba.
-Basszus, haver, le sem tagadhatnád. - fordult Niall Liam felé.
-Ami azt illeti, még én sem hallottam énekelni, sem gitározni. - felelte Liam. - Ki tanított meg?
-Az egyik gyakornok a leányotthonban.Sarah - vonogatta a vállát zavartan.
-Ez valami eszméletlen volt - biccentett elismerően Zayn.
Nos, így értük el, hogy Mel-nek egy tökéletes 20.születésnapot szerezzünk.
2013. január 20., vasárnap
Chapter 7 ~ You're my everything
Hello!
Meghoztam a 7.fejezetet, komikat kérek ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! Jó olvasást! :) xx
~NIALL~
A stúdióból mentünk hazafelé, amikor Liam elkezdett valamit keresgélni a zsebében.Ez még így oké, csak hát ő vezetett.Még Hazza is figyelmeztette.
-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni.
-Nyugi, vigyázok. - ígérte meg Liam.
Nem sokkal később megtalálta a keresett mobilt és felvette.Ahogy kivettük, Nancyvel beszélt.Nem tűnt gyanúsnak, semmi konfliktust nem hallottunk.Egyszer azonban barátunk teljesen váratlanul félrerántotta a kormányt, és pillanatokon belül az árokban találtuk magunkat.Harry tudott valamit.
-Liam!Normális vagy?! - kiabálta remegő hangon a mellettem ülő Louis.Csakhogy hiába vártunk válaszra, az nem igazán kívánkozott jönni. - Liam!
Nagyot nyeltem és előrehajoltam a sofőrünkhöz.
-Basszus. - szólaltam meg. - Elájult.Illetve...remélem, hogy csak elájult.
-Mi van? - mászott mellém Zayn, aki eredetileg a másik oldalamon foglalt helyet. - Liam! - szólongatta, majd elfordította a fejét. - Ne, ne, ne, ne!Harry!
Göndör barátunk sem volt eszméleténél.
-Na jó, én hívom a mentőket. - kapta elő a telefonját Louis.És tárcsázott.Hamar lebonyolította a hívást, megadta a pontos helyszínt, és az esetet. - Jönnek, amilyen gyorsan csak tudnak.
Addig is nem nagyon volt más lehetőségünk, vártunk.Louis nem viccelt, a mentők 8 percen belül ott voltak.Liamet és Harryt rögtön a hordágyakkal együtt a mentőautókba tolták.
-Egyik kollégánk azonnal értesíti az autómentőket, amint ideérnek, önök hívjanak egy taxit és jöjjenek a kórházba. - lépett mellénk az egyik mentős. - Egy nevet kérnék!
-Louis Tomlinson. - szólalt meg azonnal Lou.
-A sérültek neve?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Köszönöm. - biccentett és magunkra hagyott minket, beszállt az autóba és elhajtottak.
-Most akkor...? - érdeklődött Zayn.
-Először is felhívom Nancyt. - vázolta a "tervet" Louis. - Aztán várjuk az autómentőket, ha ideérnek akkor meg hívunk egy taxit.Ennyi.
Amíg ő félrevonult telefonálni, Zaynnel kettesben maradtunk, és mindketten elmerültünk gondolatainkban.
-Szerinted miről beszélhetett Liam és Nancy? - fordult felém barátom egy idő után.
-Fogalmam sincs, de Liam nem nagyon örülhetett neki. - csóváltam a fejem.
-Az biztos.
-Úristen, ezt nem hiszem el! - ugrott mellénk hirtelen Lou, mire mindketten kérdőn meredtünk rá. - Melanie él!
-Mivan'? - nyögtem ki az első dolgot ami eszembe jutott.
-Melanie.Életben.Van. - tagolta és közben vadul gesztikulált.
-Jó, jó, nem hülye vagyok, csak.. - szabadkoztam. - azt hogy?
-Mittudomén', csak él. - magyarázta.
-Most akkor mi lesz? - kérdezte Zayn.
-Idejönnek. - vonta meg a vállát Louis.
-Mármint iderepülnek New Yorkból?
-Ja. - bólintott Lou.
Nem volt több időnk beszélgetni, ugyanis megérkezett az autómentő.
-Louis Tomlinson itt van? - szállt ki a kocsiból egy fickó.
-Én vagyok az. - emelte meg a kezét az említett barátunk.
-Rendben.Ne aggódjanak, mindent elintézünk. - ígérte meg a férfi. - Csak egy telefonszámot kérek, hogy azonnal szólhassak, ha van valami hír róla.
Míg Lou lediktálta a számát, addig Zayn intézte a taxit.
-10 percen belül itt van. - közölte, mire bólintottam.
Fél órával később már láttuk a kórházat a taxiból.A kocsi leparkolt, mi pedig kipattantunk.
-Köszönjük. - hajolt be az ablakon Louis és fizetett.
-Nyomás! - szólaltam meg, és mint az őrültek, úgy rohantunk be az épületbe.Bent egy kis segítséggel (meg kellett állnunk a portánál) odataláltunk a megfelelő kórteremhez.Már rontottunk is volna be az ajtón, amikor a nővér elénk lépett.
-Uraim, hova ilyen sietősen? - érdeklődött.
-Két barátunk is bent fekszik. - világosítottam fel.
-Kik a betegek?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Sajnálom, de még nem lehet bemenni, megfigyelés alatt vannak. - tanulmányozta a papírjait. -Szíveskedjenek várni egy keveset!
Dühösen elálltunk az ajtóból és leültünk a folyosón elhelyezett székekre.
~HEATHER~
Remegő kezemmel próbáltam beletalálni a zárba, de sosem sikerült.Már harmadjára csúszott ki ujjaim közül a vaskos, nehéz kulcscsomó, és zuhant a kemény járólapra.Magamban szitkozódva lehajoltam és felemeltem, majd ismét megpróbálkoztam.
-Heath, igyekezz légyszi! - toporgott mögöttem Nancy.
Én csak elengedtem a fülem mellet a megjegyzését, aztán végre valahára bejutottunk.
-10 perc! - szóltam oda barátnőmnek, aki képes lenne órákig ruhákat válogatni.
Mivel nem válaszolt, csak megtippelni tudtam, hogy hallotta amit mondtam.De nem volt időm ezen tépelődni, ugyanis Mel már lehet, hogy készen van, és ott ácsorog a leányotthon bejáratában.
Némi erőfeszítéssel előráncigáltam a bőröndöm a szekrény aljából, és sebesen behajigáltam pár szükséges cuccot.Éppen az előbb említett tároló tetején ültem, és próbáltam összehúzni a cipzárt, amikor egy hangos puffanást hallottam ( és éreztem) a szomszéd szobából.
Összeráncolt szemöldökkel tápászkodtam fel és battyogtam át másik helyiségbe.Benyitottam; kissé meglepett a látvány.Barátnőm a padlón terült el, utazótáskája takarta az arcát.
-Öhm...Nancy. - köszörültem meg a torkom. - Szabad tudnom, mit csinálsz pontosan?
Ő erre leemelte fejéről a táskát és prüszkölve próbálta a haját eltávolítani a szeméből, és feltehetőleg a szájából is.
-Szerinted?Bújócskázok. - válaszolt enyhén ironikusan.
-Na, gyere. - léptem oda mellé, és felhúztam a földről.
-Köszi. - söpörte le magát.
-Szóval, mit műveltél?
-Le akartam venni a táskám... - vonta meg a vállát.
-A forgószékről? - szaladt fel a szemöldököm.
-Nem volt jobb ötletem. - tárta szét a karját.Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, és miközben kifelé tartottam, még utoljára figyelmeztettem.
-Siess!Lekéssük a gépet.
-Nyugi, 10 perc. - szabadkozott.
********
-Na, végre. - állt fel Melanie a lépcsőről, mikor a leányotthon elé értünk.
-Bocsi. - sóhajtott Nancy.
-Semmi. - rántott egyet a vállán. - Mehetünk?
30 perccel később már a gépen voltunk, egy-egy kényelmes ülésen foglalva helyet.Én az ablak mellett találtam magamnak üres ülést, velem szemben Mel ült, mellette pedig Nancy.Ahogy Melanie arcát fürkésztem, ijedtséget, szorongást tudtam kiolvasni tekintetéből.
-Mel. - szólítottam meg halkan, mire felém fordította fejét. - Ne izgulj!Nincs semmi baj.
Erre arcán egy halvány mosoly suhant át.Vicces, hogy 1 héttel ezelőtt még Nancy mondta nekem ugyanezt.
Miután meggyőződtem róla, hogy barátnőmbe sikerült úgy-ahogy lelket öntenem, sóhajtva hátradőltem a "bőrfotelben" és lehunytam a szemem, minek következtében pár percen belül elnyomott az álom.
********
-Heather! - rázta meg valaki finoman a vállam.Lassan kinyitottam a szemem, és ásítva körbenéztem.
-Hol vagyunk? - pislogtam álmosan Nancyre.
-Londonban. - mosolygott rám. - Gyere, leszállunk!
Barátnőm kijelentésére kelletlenül feltápászkodtam, és megragadtam a kis kézitáskám.Mindhárman lekászálódtunk a gépről, és összeszedtük a csomagjainkat.
Mivel a srácok kocsija jelenleg használhatatlan, tömegközlekedéssel kellett eljutnunk a kórházig.Egy élmény volt, komolyan.A bőröndökkel és táskákkal le a lépcsőn, fel a lépcsőn, aztán be metróba, ki a metróból.Mire a kórházhoz értünk, már a hajunkat téptük.
A portán megérdeklődtük a kórterem számát, és elindultunk felfelé.Ahogy felértünk, rögtön kiszúrtuk Zaynt, aki összefont karokkal dőlt a falnak.Érkezésünkre azonban megindult felénk, erre pedig Louis és Niall is - akik nekünk háttal ültek - kapcsoltak, és követték barátjukat.
-Mennyire gáz a helyzet? - szegezte nekik a kérdést rögtön Nancy.
-Nem tudjuk, nem mehettünk még be. - vonta meg a vállát Zayn, de ahogy felemelte a fejét, hogy ránk nézzen, megakadt a szeme valakin.
~MELANIE~
Lehajtott fejjel ácsorogtam, miközben a lányok Zaynékkel beszélgettek.Fogalmam sem volt, mit gondolnak a fiúk most rólam.Talán, hogy én vagyok a bajkeverő, minden lében kanál húg, aki miatt Liam évekig totál padlón volt, majd érkezett egy hívás, és most megint a kórházban fekszik.Igen, körülbelül ez vagyok én, az ő szemükkel.
-Melanie? - szólított meg óvatosan Zayn, mire a szám szélét rágva ránéztem.Arcát fürkésztem, de semmit sem tudtam kiolvasni tekintetéből.Szája lassan mosolyra húzódott és tárt karokkal felém lépett. - De jó újra látni.
Kissé meglepődtem reakcióján, de viszonoztam ölelését.Utána következett a másik két fiú is.
-Azt hiszem, tartozol egy rövid magyarázattal. - engedett el Louis.
-De nem most. - vágott közbe Niall, ugyanis egy nővér jött oda hozzánk.
-Be lehet menni hozzájuk, de egy kérésem van. - kezdte. - Egyszerre egy ember, ne zaklassák fel őket.
Erre Nancy megragadta a vállam, és egy apró lökéssel az ajtó felé küldött.Megálltam a kórterem előtt, vettem egy mély levegőt, és beléptem.
Körbepásztáztam a viszonylag kicsi szobát, tekintetem pedig azon nyomban megakadt egy ágyon.Bólintottam egyet, majd szépen lassan elindultam felé.Éppen az ablakon nézelődött kifelé, de ahogy mellé értem, kérdőn felemelte a fejét.Szemei elkerekedtek, és hitetlenül elmosolyodott.
-El sem hiszem, hogy látlak. - motyogta.
-Én sem. - válaszoltam halkan, mire fél kezét felém nyújtotta.Lehajoltam hozzá, és óvatosan átöleltem.Bár évekig nem is tudtam róla, ez alatt az 1 nap alatt is elérte, hogy rettenetesen hiányozzon. - Jól vagy? - egyenesedtem fel.
-Persze. - rántott egyet a vállán.
-Mi van a kezeddel? - érdeklődtem, ugyanis nem tudtam figyelmen kívül hagyni a gipszet.
-Eltört. - közölte egyszerűen. - De nyugi, azon kívül tényleg semmi bajom.
-Akkor jó. - biccentettem megkönnyebbülten, majd mivel képtelen voltam leküzdeni a lelkiismeret-furdalásom, muszáj volt bocsánatot kérnem. - Nagyon sajnálom.
-Mit? - ráncolta a szemöldökét.
-Ezt az egészet.Először a repülős baleset, most meg ez.Mindig veled szúrok ki. - ismertem be.
-Na, ezt most hagyd abba! - szólt rám idegesen. - Be ne meséld magadnak, hogy te vagy a hibás, mert jól tudod, hogy nem.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Abbahagytam.
-Azért. - bólintott Liam határozottan. - Ne legyél ennyire mártír!
-Na, mert te aztán jobb vagy, Mr.Mindenazénhibám. - kurjantotta valaki a szembelevő ágyból. - Többek között mi hallgattuk 4 éven keresztül a szenvedésed, úgyhogy te csak ne szólj semmit!Jól tudod, hogy Melanie tőled örökölte. - vigyorgott.
Liam sóhajtva, én pedig nevetve néztem a még mindig idegesítően mosolygó Harryre.Örülök, hogy végre minden a régi.Sőt, még jobb is.
Meghoztam a 7.fejezetet, komikat kérek ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! Jó olvasást! :) xx
~NIALL~
A stúdióból mentünk hazafelé, amikor Liam elkezdett valamit keresgélni a zsebében.Ez még így oké, csak hát ő vezetett.Még Hazza is figyelmeztette.
-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni.
-Nyugi, vigyázok. - ígérte meg Liam.
Nem sokkal később megtalálta a keresett mobilt és felvette.Ahogy kivettük, Nancyvel beszélt.Nem tűnt gyanúsnak, semmi konfliktust nem hallottunk.Egyszer azonban barátunk teljesen váratlanul félrerántotta a kormányt, és pillanatokon belül az árokban találtuk magunkat.Harry tudott valamit.
-Liam!Normális vagy?! - kiabálta remegő hangon a mellettem ülő Louis.Csakhogy hiába vártunk válaszra, az nem igazán kívánkozott jönni. - Liam!
Nagyot nyeltem és előrehajoltam a sofőrünkhöz.
-Basszus. - szólaltam meg. - Elájult.Illetve...remélem, hogy csak elájult.
-Mi van? - mászott mellém Zayn, aki eredetileg a másik oldalamon foglalt helyet. - Liam! - szólongatta, majd elfordította a fejét. - Ne, ne, ne, ne!Harry!
Göndör barátunk sem volt eszméleténél.
-Na jó, én hívom a mentőket. - kapta elő a telefonját Louis.És tárcsázott.Hamar lebonyolította a hívást, megadta a pontos helyszínt, és az esetet. - Jönnek, amilyen gyorsan csak tudnak.
Addig is nem nagyon volt más lehetőségünk, vártunk.Louis nem viccelt, a mentők 8 percen belül ott voltak.Liamet és Harryt rögtön a hordágyakkal együtt a mentőautókba tolták.
-Egyik kollégánk azonnal értesíti az autómentőket, amint ideérnek, önök hívjanak egy taxit és jöjjenek a kórházba. - lépett mellénk az egyik mentős. - Egy nevet kérnék!
-Louis Tomlinson. - szólalt meg azonnal Lou.
-A sérültek neve?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Köszönöm. - biccentett és magunkra hagyott minket, beszállt az autóba és elhajtottak.
-Most akkor...? - érdeklődött Zayn.
-Először is felhívom Nancyt. - vázolta a "tervet" Louis. - Aztán várjuk az autómentőket, ha ideérnek akkor meg hívunk egy taxit.Ennyi.
Amíg ő félrevonult telefonálni, Zaynnel kettesben maradtunk, és mindketten elmerültünk gondolatainkban.
-Szerinted miről beszélhetett Liam és Nancy? - fordult felém barátom egy idő után.
-Fogalmam sincs, de Liam nem nagyon örülhetett neki. - csóváltam a fejem.
-Az biztos.
-Úristen, ezt nem hiszem el! - ugrott mellénk hirtelen Lou, mire mindketten kérdőn meredtünk rá. - Melanie él!
-Mivan'? - nyögtem ki az első dolgot ami eszembe jutott.
-Melanie.Életben.Van. - tagolta és közben vadul gesztikulált.
-Jó, jó, nem hülye vagyok, csak.. - szabadkoztam. - azt hogy?
-Mittudomén', csak él. - magyarázta.
-Most akkor mi lesz? - kérdezte Zayn.
-Idejönnek. - vonta meg a vállát Louis.
-Mármint iderepülnek New Yorkból?
-Ja. - bólintott Lou.
Nem volt több időnk beszélgetni, ugyanis megérkezett az autómentő.
-Louis Tomlinson itt van? - szállt ki a kocsiból egy fickó.
-Én vagyok az. - emelte meg a kezét az említett barátunk.
-Rendben.Ne aggódjanak, mindent elintézünk. - ígérte meg a férfi. - Csak egy telefonszámot kérek, hogy azonnal szólhassak, ha van valami hír róla.
Míg Lou lediktálta a számát, addig Zayn intézte a taxit.
-10 percen belül itt van. - közölte, mire bólintottam.
Fél órával később már láttuk a kórházat a taxiból.A kocsi leparkolt, mi pedig kipattantunk.
-Köszönjük. - hajolt be az ablakon Louis és fizetett.
-Nyomás! - szólaltam meg, és mint az őrültek, úgy rohantunk be az épületbe.Bent egy kis segítséggel (meg kellett állnunk a portánál) odataláltunk a megfelelő kórteremhez.Már rontottunk is volna be az ajtón, amikor a nővér elénk lépett.
-Uraim, hova ilyen sietősen? - érdeklődött.
-Két barátunk is bent fekszik. - világosítottam fel.
-Kik a betegek?
-Harry Styles és Liam Payne.
-Sajnálom, de még nem lehet bemenni, megfigyelés alatt vannak. - tanulmányozta a papírjait. -Szíveskedjenek várni egy keveset!
Dühösen elálltunk az ajtóból és leültünk a folyosón elhelyezett székekre.
~HEATHER~
Remegő kezemmel próbáltam beletalálni a zárba, de sosem sikerült.Már harmadjára csúszott ki ujjaim közül a vaskos, nehéz kulcscsomó, és zuhant a kemény járólapra.Magamban szitkozódva lehajoltam és felemeltem, majd ismét megpróbálkoztam.
-Heath, igyekezz légyszi! - toporgott mögöttem Nancy.
Én csak elengedtem a fülem mellet a megjegyzését, aztán végre valahára bejutottunk.
-10 perc! - szóltam oda barátnőmnek, aki képes lenne órákig ruhákat válogatni.
Mivel nem válaszolt, csak megtippelni tudtam, hogy hallotta amit mondtam.De nem volt időm ezen tépelődni, ugyanis Mel már lehet, hogy készen van, és ott ácsorog a leányotthon bejáratában.
Némi erőfeszítéssel előráncigáltam a bőröndöm a szekrény aljából, és sebesen behajigáltam pár szükséges cuccot.Éppen az előbb említett tároló tetején ültem, és próbáltam összehúzni a cipzárt, amikor egy hangos puffanást hallottam ( és éreztem) a szomszéd szobából.
Összeráncolt szemöldökkel tápászkodtam fel és battyogtam át másik helyiségbe.Benyitottam; kissé meglepett a látvány.Barátnőm a padlón terült el, utazótáskája takarta az arcát.
-Öhm...Nancy. - köszörültem meg a torkom. - Szabad tudnom, mit csinálsz pontosan?
Ő erre leemelte fejéről a táskát és prüszkölve próbálta a haját eltávolítani a szeméből, és feltehetőleg a szájából is.
-Szerinted?Bújócskázok. - válaszolt enyhén ironikusan.
-Na, gyere. - léptem oda mellé, és felhúztam a földről.
-Köszi. - söpörte le magát.
-Szóval, mit műveltél?
-Le akartam venni a táskám... - vonta meg a vállát.
-A forgószékről? - szaladt fel a szemöldököm.
-Nem volt jobb ötletem. - tárta szét a karját.Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, és miközben kifelé tartottam, még utoljára figyelmeztettem.
-Siess!Lekéssük a gépet.
-Nyugi, 10 perc. - szabadkozott.
********
-Na, végre. - állt fel Melanie a lépcsőről, mikor a leányotthon elé értünk.
-Bocsi. - sóhajtott Nancy.
-Semmi. - rántott egyet a vállán. - Mehetünk?
30 perccel később már a gépen voltunk, egy-egy kényelmes ülésen foglalva helyet.Én az ablak mellett találtam magamnak üres ülést, velem szemben Mel ült, mellette pedig Nancy.Ahogy Melanie arcát fürkésztem, ijedtséget, szorongást tudtam kiolvasni tekintetéből.
-Mel. - szólítottam meg halkan, mire felém fordította fejét. - Ne izgulj!Nincs semmi baj.
Erre arcán egy halvány mosoly suhant át.Vicces, hogy 1 héttel ezelőtt még Nancy mondta nekem ugyanezt.
Miután meggyőződtem róla, hogy barátnőmbe sikerült úgy-ahogy lelket öntenem, sóhajtva hátradőltem a "bőrfotelben" és lehunytam a szemem, minek következtében pár percen belül elnyomott az álom.
********
-Heather! - rázta meg valaki finoman a vállam.Lassan kinyitottam a szemem, és ásítva körbenéztem.
-Hol vagyunk? - pislogtam álmosan Nancyre.
-Londonban. - mosolygott rám. - Gyere, leszállunk!
Barátnőm kijelentésére kelletlenül feltápászkodtam, és megragadtam a kis kézitáskám.Mindhárman lekászálódtunk a gépről, és összeszedtük a csomagjainkat.
Mivel a srácok kocsija jelenleg használhatatlan, tömegközlekedéssel kellett eljutnunk a kórházig.Egy élmény volt, komolyan.A bőröndökkel és táskákkal le a lépcsőn, fel a lépcsőn, aztán be metróba, ki a metróból.Mire a kórházhoz értünk, már a hajunkat téptük.
A portán megérdeklődtük a kórterem számát, és elindultunk felfelé.Ahogy felértünk, rögtön kiszúrtuk Zaynt, aki összefont karokkal dőlt a falnak.Érkezésünkre azonban megindult felénk, erre pedig Louis és Niall is - akik nekünk háttal ültek - kapcsoltak, és követték barátjukat.
-Mennyire gáz a helyzet? - szegezte nekik a kérdést rögtön Nancy.
-Nem tudjuk, nem mehettünk még be. - vonta meg a vállát Zayn, de ahogy felemelte a fejét, hogy ránk nézzen, megakadt a szeme valakin.
~MELANIE~
Lehajtott fejjel ácsorogtam, miközben a lányok Zaynékkel beszélgettek.Fogalmam sem volt, mit gondolnak a fiúk most rólam.Talán, hogy én vagyok a bajkeverő, minden lében kanál húg, aki miatt Liam évekig totál padlón volt, majd érkezett egy hívás, és most megint a kórházban fekszik.Igen, körülbelül ez vagyok én, az ő szemükkel.
-Melanie? - szólított meg óvatosan Zayn, mire a szám szélét rágva ránéztem.Arcát fürkésztem, de semmit sem tudtam kiolvasni tekintetéből.Szája lassan mosolyra húzódott és tárt karokkal felém lépett. - De jó újra látni.
Kissé meglepődtem reakcióján, de viszonoztam ölelését.Utána következett a másik két fiú is.
-Azt hiszem, tartozol egy rövid magyarázattal. - engedett el Louis.
-De nem most. - vágott közbe Niall, ugyanis egy nővér jött oda hozzánk.
-Be lehet menni hozzájuk, de egy kérésem van. - kezdte. - Egyszerre egy ember, ne zaklassák fel őket.
Erre Nancy megragadta a vállam, és egy apró lökéssel az ajtó felé küldött.Megálltam a kórterem előtt, vettem egy mély levegőt, és beléptem.
Körbepásztáztam a viszonylag kicsi szobát, tekintetem pedig azon nyomban megakadt egy ágyon.Bólintottam egyet, majd szépen lassan elindultam felé.Éppen az ablakon nézelődött kifelé, de ahogy mellé értem, kérdőn felemelte a fejét.Szemei elkerekedtek, és hitetlenül elmosolyodott.
-El sem hiszem, hogy látlak. - motyogta.
-Én sem. - válaszoltam halkan, mire fél kezét felém nyújtotta.Lehajoltam hozzá, és óvatosan átöleltem.Bár évekig nem is tudtam róla, ez alatt az 1 nap alatt is elérte, hogy rettenetesen hiányozzon. - Jól vagy? - egyenesedtem fel.
-Persze. - rántott egyet a vállán.
-Mi van a kezeddel? - érdeklődtem, ugyanis nem tudtam figyelmen kívül hagyni a gipszet.
-Eltört. - közölte egyszerűen. - De nyugi, azon kívül tényleg semmi bajom.
-Akkor jó. - biccentettem megkönnyebbülten, majd mivel képtelen voltam leküzdeni a lelkiismeret-furdalásom, muszáj volt bocsánatot kérnem. - Nagyon sajnálom.
-Mit? - ráncolta a szemöldökét.
-Ezt az egészet.Először a repülős baleset, most meg ez.Mindig veled szúrok ki. - ismertem be.
-Na, ezt most hagyd abba! - szólt rám idegesen. - Be ne meséld magadnak, hogy te vagy a hibás, mert jól tudod, hogy nem.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Abbahagytam.
-Azért. - bólintott Liam határozottan. - Ne legyél ennyire mártír!
-Na, mert te aztán jobb vagy, Mr.Mindenazénhibám. - kurjantotta valaki a szembelevő ágyból. - Többek között mi hallgattuk 4 éven keresztül a szenvedésed, úgyhogy te csak ne szólj semmit!Jól tudod, hogy Melanie tőled örökölte. - vigyorgott.
Liam sóhajtva, én pedig nevetve néztem a még mindig idegesítően mosolygó Harryre.Örülök, hogy végre minden a régi.Sőt, még jobb is.
2013. január 14., hétfő
Chapter 6 ~ Memories
Sziasztok!
Meghoztam a 6.fejezetet, remélem tetszik! ;) 5 "Tetszik" után jön a következő! (Előreláthatólag 1 hét múlva) Ez is elég rövid lett szerintem, bocsi :( xx
~NANCY~
Korábban mentem be a suliba, "biztos ami biztos" alapon.Meg akartam keresni azt a lányt.Odasiettem a 102-es teremhez, és benyitottam.Legnagyobb szerencsémre ott ült az asztalánál.Egészen biztos vagyok benne, hogy ő az.Szürke, kötött sapka takarta hosszú haját, ami az arcába lógott.Valamivel el volt foglalva, érkezésemre viszont összerezzent, de fejét továbbra sem emelte fel.Óvatosan odaléptem elé, és megszólítottam.
-Szia!
-Szia! - köszönt vissza alig hallhatóan.
-Ez a tiéd? - tettem le elé a karkötőt, mire kissé felnézett, de nem rám.
-Igen, köszönöm. - nyúlt érte, és az asztalon maga felé húzta.Az a halknak mondható csörgés fülsiketítően hangosnak hatott ebben a csendben.
-Egyébként Nancy vagyok. - mutatkoztam be, hogy valamit beszéljünk is. - Téged hogy hívnak?
-Melanie. - válaszolta.Ebben a pillanatban belém hasított a felismerés.Mintha pofon vágtak volna, úgy ért ez az egész.Tudtam.Már emlékszem.Rajta láttam a karkötőt, utoljára 4 éve.De..ezt mégis hogy?Lassan lejjebb hajoltam, hogy meg tudjam nézni az arcát.És igen.Egy gyönyörű kék szempárral néztem farkasszemet.Szinte észre sem vettem, ahogy folynak a könnyek az arcomon, és megállás nélkül mosolygok.
-Minden rendben? - fürkészett.Válaszul csak odahajoltam hozzá és szorosan megöleltem, kis híján megfojtottam.
-Istenem, el sem hiszem. - törölgettem az arcom. - Mindjárt szólok Heathernek, és felhívom Liamet is.
-Tessék? - nézett rám furán. - Ki az a Heather?És Liam?Egyáltalán honnan ismerjük egymást?
-Nem emlékszel ránk? - kérdeztem elképedve.
-Nem. - rázta a fejét. - Kéne?
Abban a pillanatban megtört a varázs, örömkönnyeimet felváltották a csalódottság, fájdalom könnyei.De ez csak egyetlenegy másodperc töredékéig tartott, ugyanis ledöbbentem, hogy mégis mi a francot művelek?!Itt ül előttem a halottnak hitt barátnőm és én azon kesergek, hogy nem ismer fel?Most komolyan?
-Oké.. - töröltem meg a arcom. - Most bevezetlek téged az életedbe!
-Micsoda? - kérdezte félénken.
-Mit tudsz magadról? - kérdeztem, ügyet sem vetve kérdésére.
-Öhmm...Melanie Davis vagyok, 19 éves, leányotthonban élek.Ennyi. - magyarázta zavartan, mire totál elképedve néztem rá. - Minden oké?
-Te nem Melanie Davis vagy! - kiáltottam, és láttam rajta, hogy kissé megijedt.Szegény. - Bocs, nem akartam ezt, csak ideges vagyok.
-Miért?Mit csináltam? - nézett rám kétségbeesetten.Istenem.Annyira elszégyelltem magam.Azt sem tudja, ki ő, és én képes vagyok leordítani a fejét, mikor nem is tehet róla.
-Semmit, semmit. - próbáltam megnyugtatni. - Kíváncsi vagy mi történt veled igazából? - érdeklődtem, jól megnyomva a hangsúlyt az utolsó szón.
-Eléggé. - nyögte ki.
-Szóval... - vettem egy nagy levegőt. - Te Melanie Payne vagy.Nem tudom, hallottál-e a One Directionről, de az egyik tag húga vagy.Van egy kishúgod is, Annie.Wolverhamptonban laktál.Liam, a bátyád jelentkezett az X-Faktorba, és hatalmas sikereket értek el a bandával.Ebből kifolyólag nem tudott hozzátok valami gyakran hazalátogatni, neked pedig nagyon rosszulesett.4 évvel ezelőtt azonban szervezett neked, a húgodnak és a szüleidnek egy utazást ide, New Yorkba.Karácsonyi ajándékotok volt, ez volt a legnagyobb álmod.És ő ezt tudta.Viszont pár nappal később kaptam a hívást, hogy lezuhantatok.Brooklynból telefonáltak, hogy náluk van Annie, és szerencsére nem esett nagy baja.De téged és a szüleidet nem találtak egy kórházban sem, azt hittük meghaltál.Heather és én voltunk a legjobb barátnőid, most pedig idejöttünk fősulira.Most te jössz.Mi történt veled? - fejeztem be a monológom.
~MELANIE~
Kikerekedett szemekkel bámultam a lányra.Bocsánat, Nancyre.Hogy mi?Liam Payne a bátyám?Ismerem a bandát, de nem vagyok valami óriási rajongójuk.Illetve nem voltam.De Liam mindig is közelebb állt a szívemhez, mint a többi fiú.És nem, nem voltam szerelmes belé, nem tartottam a férjemnek, és semmi ilyesmiről szó sem volt.Máshogy éreztem közel magamhoz.Most már értem is, hogy miért.
-Én.. - dadogtam. - Emlékszem a balesetre, de nekem azt mondták, buszon történt.Felébredtem a kórházban, semmire sem emlékeztem.Az orvos mondta nekem ezeket.
-Mindegy, a lényeg, hogy jól vagy. - mosolygott rám Nancy.És igen!Ismerős volt a mosolya.Tudom, hogy láttam már.Te jó ég, emlékszem rá.
-Nancy... - szólaltam meg halkan, mire ő félrebillentett fejjel fürkészett. - Azt hiszem, emlékszem rád...
Szinte be sem tudtam fejezni, mert hevesen a nyakamba borult.
-Istenem, komolyan? - hüledezett vigyorogva.
-Igen.. - bólintottam, közben pedig folyamatosan kattogott az agyam.Nem csak rá emlékeszem.Látok magam előtt mindenkit.Liamet, Heathert, Annie, a szüleimet és a wolverhamptoni házunkat is. - Uramisten, mindenre emlékszem! - suttogtam könnyes szemmel.Soha nem voltam még ennyire boldog.
-Jajj, Mel! - szorította meg a kezem Nancy. - Úgy örülök, el sem tudod képzelni, mennyire magam alatt voltam, mikor azt mondták, hogy meghaltál.
-És szerinted én hogy éreztem magam? - kérdeztem. - Nem tudtam magamról semmit, nem volt aki ismert, senki sem beszélt nekem arról, hogy mi történt velem valójában.4 évig nem tudtam, ki vagyok.
-Nem baj, jól vagy, minden rendben, ez a fontos. - jegyezte meg.
A következő pillanatban megszólalt Cher Lloyd Want you back című dala.
-Bocsi. - motyogta Nancy, miközben előszedte a zsebéből a folyamatosan zenélő telefont.Ránézett a kijelzőre, és elvigyorodott. - Szia, Heather!Igen, 102-es.Aha, légyszi.Köszike, szia! - majd kinyomta a mobilt, és ismét felém fordult. - Heather idejön!
-Istenem, de jó.Annyira várom már, hogy újra lássam. - örvendeztem.Pár perc elteltével nyílt az ajtó, amin barátnőm lépett be.El sem hiszem, hogy láthatom.
-Legközelebb segíts már navigálni, hogy merre kell jönnöm, mert.. - magyarázta, de mondata ennél a részénél megfordult és elkerekedett szemekkel nézett rám. - Melanie?
-Attól tartok. - mondtam visszafojtott mosollyal.
-Jesszus. - túrt bele a hajába. - Te...szóval.. - kereste a szavakat.
-Igen, élek. - segítettem.
-Köszi. - biccentett, majd hamar felhagyott ezzel a viszonylag komor viselkedéssel és hitetlenül megindult felém, hogy a nyakamba boruljon. - Úgy hiányoztál, el sem tudod képzelni min mentünk keresztül Nancyvel.
-El tudom, hidd el. - mosolyogtam.
-De mégis mi a franc történt veled? - tolt el magától.
-A mesedélutánt halasszuk későbbre, most inkább hívjuk fel Liamet. - szólt közbe Nancy izgatottan. - Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára.Kihangosítom.
És tárcsázott.
-Szia, Nancy.Mi a helyzet?
-Hello, Liam!Van egy elképesztően, hihetetlenül szuper hírem.
-Na?
-Először is ígérd meg, hogy hinni fogsz nekem!
-Miért ne hinnék neked?
-Még nem hallottad amit mondani akarok.
-Jól van, megígérem.
-Nagyszerű.Szóval...ezt nem telefonon akartam elmondani, de máshol nem tudom.
-Nancy, könyörgöm, mondd már!
-Tehát...Melanie életben van! - hatásszünet, majd egy orbitális csattanás, és búgás. - Hahó, Liam itt vagy? - Mivel bátyám nem válaszolt, barátnőm vállvonogatva kinyomta a telefont. - Megszakadt a vonal.Na, mindegy, legalább tud róla.
-Akkor most már elmesélheted, mi történt veled. - felelte izgatottan Heather.
~LIAM~
A srácokkal a stúdióból mentünk hazafelé.Pechünkre akkora forgalom volt, hogy alig tudtunk moccanni.Hát, igen.Hétköznap van.Már éppen sikerült magunkat kiszenvedni az autók tömegéből, és egy nyugisabb helyen haladtunk, amikor megrezzent a mobilom.Elkezdtem kutakodnia zsebemben, de közben a kormányt is tartanom kellett.
-Haver, óvatosan, még a végén az árokban fogunk landolni. - szólt a mellettem ülő Harry.
-Nyugi, vigyázok. - válaszoltam.
Miután telefonkeresési műveletem sikeresnek bizonyult, rápillantott a kijelzőre.Nancy.
-Szia, Nancy.Mi a helyzet? - emeltem a fülemhez a készüléket.Tök jól elbeszélgettünk, egészen addig, amíg ki nem mondta azt a bizonyos mondatot.
-Tehát...Melanie életben van!
Abban a pillanatban leblokkoltam, és egy hirtelen mozdulattal félrerántottam a kormányt.Fogalmam sem volt, mit művelek.
-Liam! - ordított Louis hátulról. - Normális vagy?!
De nem tudtam válaszra nyitni a szám.Szédültem, és teljesen erőtlen voltam.A következő percben szemeim lassan lecsukódtak, és elsötétült előttem a világ.
2013. január 13., vasárnap
Award
Hello! :))
Nagyon szépen köszönöm az első díjamat Heny ∞-nek *-*
4.Vallie
5.Lány Csak Egy
6.Darcy
7.Dóra
8.••Macy Claudia Morrow♥••
9.Maya
10.Vicky *-*
11.Summer B.
Nagyon szépen köszönöm az első díjamat Heny ∞-nek *-*
Szabályok:
1.Írj magadról 11 dolgot!
2.Válaszolj 11 kérdésre!
3.Írj 11 kérdést!
4.Küldd tovább 11 embernek!
1.) Írj magadról 11 dolgot!
1.Ez az első olyan blogom, ami közel áll hozzám.
2.Lassan 1 éve vagyok Directioner.
3.Kedvenc számom az Up All Night albumról a Stole My Heart.
4.Kedvenc számom a Take Me Home albumról az I Would és a Magic.
5.Magyarországon élek.
6.Nagyon szeretem a Szent Johanna Gimit.
7.Tanulok gitározni.
8.Összesen 10 poszter van a 1D-ről a falamon.
9.Kedvenc színem a kék.
10.Nagy álmom, hogy kijussak Londonba, New Yorkba, Rio de Janeiroba és San Franciscoba.
11.Kedvenc tantárgyam az angol.
2.) Válaszolj 11 kérdésre!
1.Örülsz a díjnak? - Nagyon! <3
2.Mi ösztönöz a blogírásban? - Az, hogy vannak olyan emberek, akiktől pozitív visszajelzéseket kapok. :)
3.Melyik karaktered áll hozzád a legközelebb? - Melanie, mert egy kicsit hasonlít rám, belsőleg :)
4.Hogyan jött az alapsztori ötlete? - Nem tudom pontosan.Eszembe jutott a történet, és fejben elkezdtem továbbvinni, így jött létre ez a blog.
5.Tudod jellemezni magad egy szóval? - csendes :)
6.Babonás vagy? - nem igazán
7.Szerinted negatívan, vagy pozitívan állsz a dolgokhoz? - Helyzettől függ. :)
8.Sorolj fel 5 olyan dalt, amit minden nap meghallgatsz! - Konkrétan nincs ilyen dal, csak max minden második nap...és ezek csak a mostani időre vonatkoznak. :) De azok:
~ One Direction - Kiss You
~ Conor Maynard - Turn Around
~ Kelly Clarkson - My life would suck without you
~ Little Mix - Madhouse
~ Train - Hey Soul Sister
9.Szeretnél a jövőben az írással foglalkozni? - Maximum ilyesmi történeteket, blogban.Ha könyvírásra gondolsz, kizárt. :)
10.Melyik az a gyümölcs / zöldség, amit a pokol mélyére küldenél? - Nem nagyon van ilyen.
11.Van olyan tárgyad, ami szerencsét szokott hozni? - Nincsen.Csak vannak tárgyak, amikről én úgy gondolom, hogy szerencsét hoznak, nagy csodát még nem tapasztaltam :D De ez pl. a karkötőm :))
3.) Írj 11 kérdést!
1.Ez most hányadik díjad?
2.Mióta vagy Directioner?
3.Mióta írsz blogot?
4.Van kedvenc filmed?
5.Merítettél valahonnan ötletet a blogod alaptörténetéhez?
6.Milyen nyelveket beszélsz / tanulsz?
7.Milyen zenét hallgattál legutoljára?
8.Szeretnél még több blogot kezdeni?
9.Milyen történeteket olvasol legszívesebben?
10.Melyik a kedvenc 1D dalod?
11.Van kedvenc blogod?
4.) Küldd tovább 11 embernek!
1.Cassie
3.Jesy4.Vallie
5.Lány Csak Egy
6.Darcy
7.Dóra
8.••Macy Claudia Morrow♥••
9.Maya
10.Vicky *-*
11.Summer B.
2013. január 12., szombat
Little Things :)
Sziasztok! :))
Mielőtt a 6.fejezetet hoznám, lenne pár apró hírem :)
1) Cserék
Bárkivel cserélek!Ha tetszik a blogom, írj a chatbe, és hamarosan kiraklak ;)
És ez vonatkozik a másik blogomra is, ott is kérjetek cserét :))
2) Határ
Mostantól bevezetem, hogy egy fejezet alatt minimum 5 "Tetszik"-nek kell összegyűlnie, ez a 6.részre már vonatkozni fog!Szerintem nem kérek sokat azzal, hogy nyomj meg egy gombot :) Természetesen, ha nem tetszik jöhetnek a kritikák és a "Nem tetszik"-ek is :))
3) Happy Birthday Zayn! <3
Ennyit szerettem volna, köszönöm :)) <3 alice. ~
2013. január 9., szerda
Chapter 5 ~ Hello, New York!
Hello!
Itt van az 5.rész!Remélem tetszeni fog, kommenteljetek légyszíves :)) Jó olvasást! xx
-Nem vagyok kíváncsi a dolog miértjére, sőt arra sem, hogy pontosan mi történt. - magyarázta. - De arra, igen, hogy ráérnek-e délután. - nézett fel ránk, mire értetlenül összenéztünk (különleges és egyszeri alkalom), majd bizonytalanul bólintottunk.
-Nagyszerű.Akkor Mrs.Tonkin tárt karokkal várja a két hölgyet a 102-es teremben a büntetésen.Távozhatnak. - fejezte be mondandóját, mi pedig elhagytuk a helyiséget.Büntetés.Szuper.
Két lány várakozott aggodalmasan a folyosón.Heath, és Lucille barátnője.Előbbi hozzám sietett oda, utóbbi pedig "bajtársamhoz".
-Minden oké? - szegezte nekem a kérdést Heather.
-Aha. - rántottam meg a vállam. - Csak délután jöhetek büntetésre.Ennyi.
-Figyi, a sztorihoz képest az igazgató tényleg elég kegyes volt.
-Az. - helyeseltem.Erre a szöszi csaj, Lucille csatlósa szikrázó szemekkel felénk fordult.
-Ezt még nagyon megkeserülitek. - fenyegetőzött.
-Először is, nem érdekel. - vágtam vissza. - Másodszor pedig, Heatherről sürgősen szállj le, nem csinált semmit!
-Igaza van, April! - lépett mellé keresztbe font karral Lucille, mire kissé hátrahőköltem.
-Mi van?Jól vagy? - vontam fel a szemöldököm. - Nagy ütés lehetett.
-Nem hagyod, hogy befejezzem. - csóválta a fejét. - Azt akartam mondani, hogy igazad van, hiszen ennek a tündéri kislánynak biztosan semmi köze nincs hozzá, mert biztos vagyok benne, hogy egyedül semmire nem képes, megvédeni sem tudná magát.Mindig az árnyékodban élt, te fényezted őt kicsit, így tűnt oly' nagyon jófejnek. Nyugi, ismerek pár hasonló angyalkát.És kifejezetten szeretem őket, ugyanis velük bármit csinálhatok, a világért sem köpne be.Mert gyáva.Mert fél! - nézett jelentőségteljesen Heatherre, aki nagyot nyelt mellettem. - És még könnyen sebezhető is.
Elfordítottam a fejem.Barátnőm arcán lassan csorogtak végig a könnyek.Ritkán sír, nehéz őt megbántani, nincs igaza Lucillnek.Csak vannak gyenge pontjai, ennyi.
-Befejeznéd? - förmedtem az elégedetten mosolygó szőkeségre.
-Talán beletrafáltam? - billentette oldalra a fejét.
-Jó, most fejeztük be! - ragadtam meg Heath kezét és elhúztam a lányok közeléből.
-Ne foglalkozz velük, túl sokat hisznek magukról! - nyugtattam, és őszintén mondtam.Most komolyan?Ilyen csajok szólják le Heathert?Hihetetlen.
Hamar összeszedtük magunkat és elköszöntem tőle, mivel az én utam a 102-es terembe vezetett.
-Sietek haza! - ígértem meg neki.
-Megvárlak. - közölte. - Majd leülök valahová.
-Komolyan? - néztem rá hálásan.Nem túl sok kedvem volt egyedül gyalogolni. - De rendes vagy! - ugrottam a nyakába.
-Szívesen. - mosolygott.
Megkerestem a büntetés helyszínét, és sóhajtva kopogtam, majd benyitottam.
-Jó napot, ez a büntetés, igaz? - kérdeztem.
-Igen. - bólintottam a tanárnő. - Mrs.Tonkin vagyok.
-Nancy King, örvendek.
-Én kevésbé. - csóválta a fejét apró mosollyal. - Ülj csak le valahová.
Körbenéztem. Lucille már ott ült az első padban, és unottan firkált valamit.Na nem, semmiképpen nem ülök mellé.Még a közelébe sem.Szememmel találtam is egy szimpatikus helyet.Táskámmal együtt elindultam és lehuppantam a leghátsó padba.
-Öhmm...Nancy, előrébb is van hely, ha érdekel. - fürkészett a tanárnő.
-Nem, köszönöm. - ráztam a fejem. - Nekem ez tökéletes.
-Én kérek elnézést! - emelte maga elé a kezeit szórakozottan.Hmm.Bírom ezt a tanárt.
Unottan felkönyököltem az asztalra, és magam mellett lóbáltam a lábam.Így elvoltam egy darabig, de egyik ilyen mozdulatnál valamit sikerült két paddal előrébb rúgnom.
-Elnézést! - álltam fel, és elszaladtam, hogy felvegyem a "valamit".A tenyerembe zártam, és visszasiettem a helyemre.Leültem a székbe, közben pedig az asztalra tettem a szerzeményem.Egy karkötőt.Ismerős volt.Meg nem tudtam mondani, hogy honnan, de simán le mertem volna fogadni, hogy már láttam valahol.Mindegy, holnap visszahozom, és odaadom a lánynak.
Az 1 óra büntetés viszonylag hamar eltelt, és mindhárman elhagytuk a termet.
-Remélem, nem kell többet találkoznunk.Vagy legalább a büntetésen nem. - jegyezte meg kedvesen Mrs.Tonkin.Én visszamosolyogtam, Lucille azonban hamar elhúzott.
-Na, letelt? - vigyorgott rám Heather, mikor az aulába értem.Úgy tűnik sikerült összeszednie magát.
-Ja. - bólintottam, aztán elindultunk.
-Az micsoda? - bökött a kezemben tartott karkötőre.
-A teremben találtam a földön, reggel visszahozom a csajszinak. - vontam meg a vállam. - De most mondd, hogy nem ismerős!
-Egy kicsit. - értett egyet rövid gondolkozás után.
Itt van az 5.rész!Remélem tetszeni fog, kommenteljetek légyszíves :)) Jó olvasást! xx
~HEATHER~
Idegesen morzsolgattam az ujjaim.Soha nem repültem még, és őszintén szólva Melanie-ék balesete óta nem is igazán vonzott, hogy kipróbáljam.Folyamatosan vagy a lábammal doboltam, vagy a hajamat túrtam, vagy a táskámban pakolásztam, stb. Nancy rendes volt, nem szólt semmit, viszont fél óra után szerintem kezdett kissé idegesítő lenni.
-Heath... - simította meg a karom. - Nincs semmi baj, ne izgulj!
Erre csak aprókat bólogattam, képtelen voltam megszólalni.Egyrészt, mert irtóra féltem.Másrészt pedig, mert nem éreztem túl jól magam, félő volt, hogy viszontláthatom a reggelim, ami nem lenne túl jó élmény.
-Minden oké? - fürkészte az arcom Nancy. - Elég sápadt vagy.
-Persze. - préseltem ki magamból, a lehető legmeggyőzőbben.Ezután nagyjából elmúlt ez a rosszullét, de úgy 1 óra múlva ismét émelyegni kezdtem.Igyekeztem nagy levegőket venni, hátha vissza tudom tartani.Fogaimat összeszorítottam, de nem segített semmit.
-Heather, mi a baj? - kérdezte a barátnőm. - Be ne magyarázd nekem, hogy jól vagy, mert látom, hogy nem!
-Nem..érzem..jól..magam.. - válaszoltam tagoltam.
-Na, ne mondd! - ellenőrizte kezével a homlokom. - Szerintem nincs lázad.
-Nem, csak... - tettem a nyakamra a kezem, jelezve, hogy reggelim felfelé tart.Szerencsémre Nancy kapcsolt, és megragadta a kezem, majd rekordgyorsasággal a mosdó felé rángatott.Miután elintéztem a dolgom kiléptem a kis fülkéből.
-Jobban vagy? - érdeklődött aggódva.
-Igen. - bólintottam. - Határozottan jobban.
-Akkor jó. - mosolygott rám.
Ezt követően visszasétáltunk a helyünkre és tovább "élveztük" az utat.Egyedüli pozitívum, hogy onnantól kezdve nem volt semmi bajom, viszonylag nyugisan telt el a maradék idő.
-Nézd! - mutatott ki az ablakon Nancy. Követtem utasítását, és kis híján elájultam.Tökéletesen át lehetett látni a foltos felhőtakarón, és konkrétan egész New York terült elénk.
-Istenem. - motyogtam megbabonázva. - Ez gyönyörű.
-Ugye? - vigyorgott barátnőm.
Nem sokkal később már lentről csodálhattuk a várost.A csomagjainkkal a kezünkben ácsorogtunk a reptéren, miközben Nancy egy térképet böngészett.
-Okéé. - szólalt meg rövid hallgatás után. - 4 metróállomás és egy kis séta van az albérletig.
Nos, ezt az utat 20 perc alatt meg is tettük, és megálltunk az épület előtt.
-Esetleg bemegyünk vagy spórolunk egy kicsit, és az utcán maradunk? - érdeklődtem szórakozottan.
-Persze, menjünk. - indult meg Nancy, én pedig utána.
Rövidesen egy nagy bejárati ajtóval találtuk szemben magunkat.Barátnőm betette a kulcsot a zárba, és elfordította benne.Rám nézett, mire bólintottam, és együtt löktük be az ajtót.Te jó ég!Ez volt az első reakciónk.Ez a lakás inkább egy luxusvilla egy részletére hasonlított, mint egy átlagos albérletre.
-Stipp-stopp a nagyobb szoba! - rohantam előre, a csomagjaimat ledobva az út kellős közepére.
-Héé! - kapott észbe Nancy. - Várj, ez így nem ér. - ordított utánam.
Késő, én már le is foglaltam egy baromi jó szobát. ( Heather szobája ) Ahogy beléptem, tudtam, hogy ez lesz az enyém.Minden megvan, ami csak kell.Gyönyörű kilátás, tágas terep, stb. Egyszóval tökéletes.
-HEATHER! - hallottam Nancy hangját, mire átmentem a szomszéd szobába.Na, ez sem volt semmi.Hasonló, mint az enyém, igazából csak a bútorok másak. ( Nancy szobája )
Este 8-ra sikerült nagyjából minden olyat kipakolni, amire hirtelen szükségünk lehet.Amúgy ezt az albérletet Liam szerezte, örök hála neki.Be van bútorozva, szóval nem volt túl sok dolgunk.
Este az ágyamon terültünk el mindketten és felavattuk a TV-t, közben pedig a sulink által küldött papírokat olvasgattuk át.
-Jónak tűnik, kíváncsi vagyok. - nézett fel a lapokból Nancy.
-Ja, szerintem is. - bólintottam. - És elvileg a közösség is elég jó, ami nem utolsó szempont.
********
A városban sétáltam.Egyszerűen gyönyörű.Régóta nagy álmom, hogy egyszer a Central Parkban ücsörögjek egy padon és gondolkozzak az "élet nagy dolgain".Hát, most itt állok a kapuban és éppen befelé tartok.Háttérzenének hallottam az egyik kedvenc számom, a One Directiontől a Live While We're Young-ot.Ennél szebb már nem is lehetne.Hatalmas mosollyal az arcomon néztem körül, mikor valaki erősen megrázta a vállam.Kipattantak a szemeim és egy kócos Nancyvel találtam magam szemben.Az éjjeliszekrényemen pedig üvöltött a telefonomból a LWWY.No comment.
-Leszel szíves végre lenyomni a telefont? - kérdezte erőltetett mosollyal a barátnőm.
-Hogyne. - hallgattattam el a fiúkat, kérésének eleget téve.
-Amúgy készülni kéne, el fogunk késni. - figyelmeztetett.Jaj, ne!Az első nap a fősulin.Teljesen kiment a fejemből, annyira beleéltem magam az álmomba.Na, mindegy.Rekordgyorsasággal készültem össze, sikerült egy egész jó szettet összeállítanom. ( Heather ruhája )
-Nancy! - kiabáltam a nappaliból.
-Megyek már! - szólalt meg barátnőm, majd 2 perccel később kilépett a szobájából.
-Csini. - vigyorogtam rá. ( Nancy ruhája )
-Köszi. - nézett végig magán, majd elindultunk.
20 perc alatt értünk a sulihoz, de sajnos nem nagyon volt időnk nézelődni, mert ahogy beléptünk az ajtón, máris csengettek.Na, igen.Eléggé elidőztünk otthon.
Az első óra viszonylag gyorsan eltelt.Mondjuk ez úgy összességében egy elég laza nap, mivel csak 4 osztályfőnökink van.
~NANCY~
Utolsó órán kaptuk meg a szekrénykulcsot, tehát a szünetben ellenőriznünk kellett.
-Hol van a tiéd? - fordult felém Heather.
-A folyosó kellős közepén. - húztam el a számat.Soha nem fogok hozzáférni.
-Nekem a végén, úgyhogy mindjárt jövök. - indult el barátnőm.
Én is odaléptem az én szekrényemhez, a hátam mögül azonban vad füttyögést hallottam.Kérdőn fordultam meg.A fiúk majd' megszakadtak a nevetéstől, a mellettük álló két csajszi pedig gúnyosan méregetett engem.
-Hé, cica, van gazdád? - húzogatta a szemöldökét az egyik srác, mire a másik felröhögött.Szemforgatva újra a szekrényemre koncentráltam, semmi kedvem nem volt ehhez a hülyüléshez.Egészen addig, ameddig valaki meg nem szólalt a hátam mögött.
-Az lehet, hogy nincs, viszont egy gazdag apuci biztosan.
-Tessék? - perdültem meg a tengelyem körül, és idegesen az egyik szöszi lányra meredtem.
-Pénzzel könnyű szépnek lenni. - magyarázta.Mi van?Ezt még ő mondja?
-Na, nehogy már te magyarázd ezt meg nekem! - hüledeztem. - Pont te!
-Mi az, hogy pont én? - háborodott fel. - Én nem vagyok egy elkényeztetett kis liba!
-Hát pedig te inkább tűnsz annak, mint én. - jegyeztem meg.
-Azt hiszed, hogy attól, hogy itt van a szekrényed, máris oltogathatsz? - kérdezte lenézően.
-Mi van? - kerekedtek el a szemeim. - Vedd már észre magad, könyörgöm!Te kötöttél belém, te...
Na, ennyi kellett.Ő, és a csini kis barátnője is leesett állal bámultak rám.
-Ezt még nagyon megbánod! - sziszegte.
-Miért is?Talán megsértettem a suli hercegnőjét? - húztam az idegeit.Nem, nem féltem.
-Ezt akár vehetem bóknak is, hiszen legalább nem vagyok olyan kis senki, mint te. - mosolygott erőltetetten.
-Vedd nyugodtan. - kacsintottam rá. - Ez valószínűleg rád vall, ugyanis a hozzám hasonló "kis senkik" nincsenek ennyire elájulva maguktól.Vagy ha igen, legalább van rá okuk.
A következő pillanatban több dolog is történt egyszerre.Először is Heather mellém lépett, és elkezdte magyarázni, hogy "nem volt jó a kulcsa és le kellett mennie a portára, és akkor blablabla..", majd rájött, hogy ez nem éppen a legmegfelelőbb alkalom, mert a másik dolog az volt, hogy a szőke csajszi határozottan elindult felém, és megragadta vállam, ennél fogva pedig nekilökött a szekrényemnek.Kezemből kiestek a könyvek és hangos puffanással értek földet.A lány mindkét kezemet nekiszorította a hideg vasnak, és magassarkújának hegyes orrával a lábszáramat rugdosta.Kétségbeesetten jeleztem Heathernek, hogy segítsen, mire megbökte a lány vállát, aki kérdőn felé fordult.Kihasználtam az alkalmat és meglendítettem a kezem.Öklöm lendületesen tántorította őt oldalra, a fejénél fogva.A csajszi lába megrogyott a cipőjében, de nem esett össze, hanem hirtelen felém dőlt és erőteljesen hasba vágott.Erre begörnyedtem, előrebicsaklott fejemmel pedig orbitálisan megfejeltem őt.Megfordult velem a világ, miközben erőtlenül a földre estem, szememmel Heathert kerestem.Nos, őt nem találtam, viszont az igazgatót igen.Huppsz.
-Lányok!Mindketten az irodámba. - dörrent ránk, majd körbenézett. - A bámészkodók pedig segítenek nekik.
Barátnőm rögtön mögém ugrott, és felsegített engem előző helyzetemből.
-Mit műveltél? - suttogta ijedten.
-Mindegy. - ráztam a fejem, közben pedig igyekezetem stabilan megállni a lábamon.
-Ha dőlsz, szólj! - nézett rám Heather.
-Oké. - bólintottam.Az igazgatói iroda előtt még egyszer megveregette a vállam, én pedig beléptem.Miután mindketten helyet foglaltunk egy-egy székben, az igazgató megszólalt.
-Szóval. - kezdte. - Nancy King és Lucille Parker, ha jól tudom.
Mi csak kelletlenül bólogattunk, ő pedig folytatta.-Nem vagyok kíváncsi a dolog miértjére, sőt arra sem, hogy pontosan mi történt. - magyarázta. - De arra, igen, hogy ráérnek-e délután. - nézett fel ránk, mire értetlenül összenéztünk (különleges és egyszeri alkalom), majd bizonytalanul bólintottunk.
-Nagyszerű.Akkor Mrs.Tonkin tárt karokkal várja a két hölgyet a 102-es teremben a büntetésen.Távozhatnak. - fejezte be mondandóját, mi pedig elhagytuk a helyiséget.Büntetés.Szuper.
Két lány várakozott aggodalmasan a folyosón.Heath, és Lucille barátnője.Előbbi hozzám sietett oda, utóbbi pedig "bajtársamhoz".
-Minden oké? - szegezte nekem a kérdést Heather.
-Aha. - rántottam meg a vállam. - Csak délután jöhetek büntetésre.Ennyi.
-Figyi, a sztorihoz képest az igazgató tényleg elég kegyes volt.
-Az. - helyeseltem.Erre a szöszi csaj, Lucille csatlósa szikrázó szemekkel felénk fordult.
-Ezt még nagyon megkeserülitek. - fenyegetőzött.
-Először is, nem érdekel. - vágtam vissza. - Másodszor pedig, Heatherről sürgősen szállj le, nem csinált semmit!
-Igaza van, April! - lépett mellé keresztbe font karral Lucille, mire kissé hátrahőköltem.
-Mi van?Jól vagy? - vontam fel a szemöldököm. - Nagy ütés lehetett.
-Nem hagyod, hogy befejezzem. - csóválta a fejét. - Azt akartam mondani, hogy igazad van, hiszen ennek a tündéri kislánynak biztosan semmi köze nincs hozzá, mert biztos vagyok benne, hogy egyedül semmire nem képes, megvédeni sem tudná magát.Mindig az árnyékodban élt, te fényezted őt kicsit, így tűnt oly' nagyon jófejnek. Nyugi, ismerek pár hasonló angyalkát.És kifejezetten szeretem őket, ugyanis velük bármit csinálhatok, a világért sem köpne be.Mert gyáva.Mert fél! - nézett jelentőségteljesen Heatherre, aki nagyot nyelt mellettem. - És még könnyen sebezhető is.
Elfordítottam a fejem.Barátnőm arcán lassan csorogtak végig a könnyek.Ritkán sír, nehéz őt megbántani, nincs igaza Lucillnek.Csak vannak gyenge pontjai, ennyi.
-Befejeznéd? - förmedtem az elégedetten mosolygó szőkeségre.
-Talán beletrafáltam? - billentette oldalra a fejét.
-Jó, most fejeztük be! - ragadtam meg Heath kezét és elhúztam a lányok közeléből.
-Ne foglalkozz velük, túl sokat hisznek magukról! - nyugtattam, és őszintén mondtam.Most komolyan?Ilyen csajok szólják le Heathert?Hihetetlen.
Hamar összeszedtük magunkat és elköszöntem tőle, mivel az én utam a 102-es terembe vezetett.
-Sietek haza! - ígértem meg neki.
-Megvárlak. - közölte. - Majd leülök valahová.
-Komolyan? - néztem rá hálásan.Nem túl sok kedvem volt egyedül gyalogolni. - De rendes vagy! - ugrottam a nyakába.
-Szívesen. - mosolygott.
Megkerestem a büntetés helyszínét, és sóhajtva kopogtam, majd benyitottam.
-Jó napot, ez a büntetés, igaz? - kérdeztem.
-Igen. - bólintottam a tanárnő. - Mrs.Tonkin vagyok.
-Nancy King, örvendek.
-Én kevésbé. - csóválta a fejét apró mosollyal. - Ülj csak le valahová.
Körbenéztem. Lucille már ott ült az első padban, és unottan firkált valamit.Na nem, semmiképpen nem ülök mellé.Még a közelébe sem.Szememmel találtam is egy szimpatikus helyet.Táskámmal együtt elindultam és lehuppantam a leghátsó padba.
-Öhmm...Nancy, előrébb is van hely, ha érdekel. - fürkészett a tanárnő.
-Nem, köszönöm. - ráztam a fejem. - Nekem ez tökéletes.
-Én kérek elnézést! - emelte maga elé a kezeit szórakozottan.Hmm.Bírom ezt a tanárt.
Unottan felkönyököltem az asztalra, és magam mellett lóbáltam a lábam.Így elvoltam egy darabig, de egyik ilyen mozdulatnál valamit sikerült két paddal előrébb rúgnom.
-Elnézést! - álltam fel, és elszaladtam, hogy felvegyem a "valamit".A tenyerembe zártam, és visszasiettem a helyemre.Leültem a székbe, közben pedig az asztalra tettem a szerzeményem.Egy karkötőt.Ismerős volt.Meg nem tudtam mondani, hogy honnan, de simán le mertem volna fogadni, hogy már láttam valahol.Mindegy, holnap visszahozom, és odaadom a lánynak.
Az 1 óra büntetés viszonylag hamar eltelt, és mindhárman elhagytuk a termet.
-Remélem, nem kell többet találkoznunk.Vagy legalább a büntetésen nem. - jegyezte meg kedvesen Mrs.Tonkin.Én visszamosolyogtam, Lucille azonban hamar elhúzott.
-Na, letelt? - vigyorgott rám Heather, mikor az aulába értem.Úgy tűnik sikerült összeszednie magát.
-Ja. - bólintottam, aztán elindultunk.
-Az micsoda? - bökött a kezemben tartott karkötőre.
-A teremben találtam a földön, reggel visszahozom a csajszinak. - vontam meg a vállam. - De most mondd, hogy nem ismerős!
-Egy kicsit. - értett egyet rövid gondolkozás után.
2013. január 6., vasárnap
New blog!! :)
Sziasztook!
Már régebb óta gondolkoztam ezen a témán, de valamiért sosem sikerült összehozni.Most viszont megcsináltam a blogot és megírtam a prológust is, meglátom még, mi lesz belőle...
Nagyon szépen kérlek titeket, nézzetek be és írjatok véleményt!Nagyon sokat jelentene nekem :) És ha tetszik, iratkozzatok fel! :))
Btw.:Az előszót mindenképpen olvassátok el, fontos! ;)
A blog: http://ordinaryprincesss.blogspot.hu/
Előre is köszönöm :)) <3 alice. ~
Már régebb óta gondolkoztam ezen a témán, de valamiért sosem sikerült összehozni.Most viszont megcsináltam a blogot és megírtam a prológust is, meglátom még, mi lesz belőle...
Nagyon szépen kérlek titeket, nézzetek be és írjatok véleményt!Nagyon sokat jelentene nekem :) És ha tetszik, iratkozzatok fel! :))
Btw.:Az előszót mindenképpen olvassátok el, fontos! ;)
A blog: http://ordinaryprincesss.blogspot.hu/
Előre is köszönöm :)) <3 alice. ~
2013. január 5., szombat
Chapter 4 ~ Count on me
Hello!
Meghoztam a 4.fejezetet.Ez inkább egy nyugisabb rész, mint az eddigiek, remélem tetszeni fog :))
Amúgy sajnálom, hogy ilyen rövid, de ígérem a következők hosszabbak lesznek. ;)
Meghoztam a 4.fejezetet.Ez inkább egy nyugisabb rész, mint az eddigiek, remélem tetszeni fog :))
Amúgy sajnálom, hogy ilyen rövid, de ígérem a következők hosszabbak lesznek. ;)
~NANCY~
Utálom ezt.Utálom anyuék munkáját.Jó, persze, megvannak az előnyei is ennek az utazgatásnak, például, hogy már 2 évesen Párizsban élveztem az életet.No meg persze, soha semmiből nem szenvedtem hiányt, mindenem megvolt.És nem!Ez nem azt jelenti, hogy el vagyok kényeztetve.Sajnos sokan összetévesztik, emiatt kaptam is felsőben eleget.De, mint mindennek, ennek is vannak hátrányai, amit mondjuk most is tapasztalok.Anyuék Monte Carlóban dolgoznak, engem pedig egyedül hagytak itthon.Ami persze jogos, hiszen 18 évesen már illene vigyáznom magamra.Jelenleg itt kuporgok az ágyamban és reménykedek, hogy megélem a reggelt.Oké, ez lehet, hogy szánalmasan hangzik, sőt biztos.De nem tehetek róla!Világéletemben ijedős voltam, ami a szüleim üzleti útjait tekintve nem túl jó jel.Kényelmesen elhelyezkedtem, és lehunytam a szemem, igyekeztem elaludni.Már majdnem sikerült is, viszonylag elszállt a félelmem, amikor valami kattanás ütötte meg a fülem.Egy kicsit összerezzentem, majd betudtam az üldözési mániámnak.Nem, nem az volt, ugyanis egy kis idő múlva egy hangosan reccsenést hallottam.Azon nyomban felpattantak a szemeim, a szívem a torkomba ugrott és ülő helyzetbe tornáztam fel magam.Megismertem a hangot.Fentről a második lépcsőfok nyikorog így.Emlékszem, eleget bosszankodtam már miatta.Te jó ég, valaki van a házban.Mégis hogy jutott be?Az illető a szobám felé közeledett, teljesen ledermedtem.Mikor láttam, ahogy a kilincs megmozdul, a lehető leghülyébben reagáltam.A takarót a fejemre rántottam, és igyekeztem nem elsírni magam. Végülis, ha bent van egy gyilkos a házban, nem tök mindegy, hogy most nyír ki, vagy megkeres és pár perccel később?Levegőt venni is alig mertem, szerintem még sosem rettegtem ennyire.A következő pillanatban a valaki megszólalt.
-Nancy? - kérdezte halkan, mire megkönnyebbülten ejtettem a kezeim az ölembe, egy hatalmas kő gördült le a szívemről.
-Basszus, Liam, normális vagy? - szólítottam meg "támadóm". - Azt hittem, valami pszichopata az.
-Az is simán lehetett volna. - vigyorgott.
-Ezt hogy érted?
-Úgy értem, hogy nem túl szerencsés a pótkulcsot a lábtörlő kellős közepén hagyni. - világosított fel.
-Jesszus. - túrtam bele még mindig remegő kezemmel a hajamba.Mekkora hülye vagyok.Kétszer körbementem a lakásban és ellenőriztem, hogy minden ablak be van-e csukva, elektromos cuccok kihúzva, stb., az ajtóra meg nem figyelek.Szerintem a pótkulcsot kiránthattam a mobilommal együtt a táskámból, mikor hazajöttem.
-Nyugi, bezártam.
-Kösz. - suttogtam hálásan, majd érdeklődve oldalra billentettem a fejem. - Miért jöttél?
-Bunkó voltam. - ült le sóhajtva az ágyam szélére. - Nem gondoltam komolyan amit mondtam.Nem vagytok beképzeltek meg semmi, csak mérges voltam...
-Tudom. - szóltam közbe. - Bocs, hogy kiabáltam veled.És persze, hogy majdnem nekimentem Niallnek.
-Mit csináltál? - kapta fel a fejét.
-Ja, nem mondta?
-Nem. - ráncolta a szemöldökét, majd megenyhültek a vonásai. - Mit művelt?
-Igazából csak érted aggódott, de én meg ideges voltam.Heather kapott el. - magyaráztam, mire csak mosolyogva megcsóválta a fejét.
-Szerencse, hogy ott van neked ő.Már rég a sitten ülnél. - mondta, mire elnevettem magam.
-Azért annyira nem. - ellenkeztem.
-Akkor talán Heathert vitték az igazgatóhoz az első napon kilencedikben? - kérdezte.
-Az nem az én hibám volt! - keltem vitába, majd eltűnődtem. - Bár lehet, hogy én ütöttem először, de az egyik csaj akkor is provokált.
Liam hitetlenül nevetett mellettem, mire elmosolyodtam.Úgy tűnik, már nem haragszik.
-Most komolyan, van kedved ezen vitatkozni az éjszaka kellős közepén? - nézett rám.
-Nem igazán. - vontam meg a vállam. - Csak hát, valaki megzavart abban amit tennem kéne, vagy nem? - vontam fel a fél szemöldököm.
-Az alvásra vagy a "paranoiás módon kapkodom a fejem" című műveletre gondoltál?
-Jó, oké, nem aludtam volna. - adtam meg magam. - Amúgy, ha már ennyire az éjszaka kellős közepénél tartunk, miért is most jöttél?
-Bűntudatom volt. - vallotta be. - Amióta anyuék és Melanie meghaltak...
-Ne beszéljünk erről! - szakítottam félbe, de nem hagyta magát.
-Hiányoznak, és nehéz volt hozzászokni, hogy nincsenek.És most majdnem elveszítettelek titeket is.Te, Heather, Annie, Danielle és srácok vagytok nekem.Ti vagytok a családom. - mondta elcsukló hangon.Istenem, annyira sajnáltam.Nekem is olyan, mintha a bátyám lenne, nem hagyhatjuk, hogy tönkremenjen ez egy vita miatt.Gondolkodás nélkül hajoltam felé és öleltem át.Pár percig nem szóltunk egy szót sem, majd tompa hangon megtörte a csendet.
-Minden az én hibám. - erre a kijelentésére eltoltam magamtól és a szemébe néztem.
-Dehogy a te hibád! - nem hagyhattam, hogy magát hibáztassa. - Nem tehetsz róla.Még csak ott sem voltál.
-Egyszer próbáltam vele jót tenni, és kimondhatatlanul jó érzés volt látni, hogy örül. - nosztalgiázott. - Nekem ez sosem ment eddig.Mindig csak hazalátogattam egy-két napra, majd visszamentem egy hónapra.De soha, egyszer sem hozta ezt fel, viszont ami még jobban fájt, hogy ezt láttam rajta.Szörnyű érzés volt, de nem tudtam mit csinálni, nem hagyhattam ott a bandát... - hadarta könnyes szemmel.
-Liam! - szakítottam félbe ismét, viszont most elhallgatott. - Hidd el, hogy Melanie jól van.És a szüleid is.Sokkal jobban, mint valaha.Tényleg azt szeretnéd, hogy így lássanak?Szerinted mit csinálna mondjuk Mel?
-A haját tépné, hogy mekkora idióta vagyok. - adta meg a húgára legjobban jellemző lehetőséget.
-Igen, valószínű. - értettem egyet. - Szóval?
-Jó, igazad van, befejeztem. - törölte meg a szemét, majd arcára mutatott. - Bocs, csak kiborultam...
-Ugyan.Ez a legkevesebb. - vontam meg a vállam.
-Én szerintem megyek is. - állt fel az ágyamról. - És..köszi, hogy meghallgattál.
-Bármikor. - mosolyogtam rá. - Akkor szent a béke?
-Ja. - bólintott. - Amúgy kiengedsz?
-Aha, persze. - indultam utána.
Kilépett az ajtón, és a kezembe nyomta a pótkulcsot.
-Jól tedd el! - vigyorgott.
-Meglesz. - ígértem meg neki.
-Hát, jó éjt! - köszönt el, és már indult is volna, amikor visszafordult. - Ha arra kelsz, hogy valami pszichopata mászkál a házban, hívj! - viccelődött.
-Honnan veszed, hogy fogok aludni? - kérdeztem vissza reflexből.
-A lényeget fogod meg. - jegyezte meg, majd intett és otthagyott.Na, akkor folytatódjon a "Túlélés egyedül" című történet.Hurrá.
********
-Vigyázzatok magatokra!Óvatosan mászkáljatok New York-ban, nehogy valami bajotok essen!Hívjatok, ha odaértetek!És bármi baj van, szóljatok! - hadarta idegesen Liam.
-Liam, nagyon szeretünk, és örülünk, hogy így aggódsz értünk, de el fogunk késni. - kopogtatta meg órája számlapját Heather.Na, igen.Ha "pótapánkon" múlik el sem indulunk innen.
-Jó, jó, oké. - bólogatott Liam. - De el ne felejtsétek, hogy...
-Nem, nem fogjuk. - ígértem meg mosolyogva.Szegény.Családja balesete után érthető, hogy ideges, ha repülésről van szó. - De most mennünk kell, mert itt hagy a gép.
-Oké, persze, menjetek. - helyeselt. - De...
-Hallod! - röhögött Niall. - Ha így folytatod, vissza sem fognak jönni.
-Beszélünk.Telefon.SMS.Skype. - sorolta Heather. - És fogunk találkozni.
Liam bólintott, úgy tűnt, végre letett arról, hogy még több tanáccsal lásson el minket.Csak odalépett hozzánk, és mindkettőnket szorosan megölelt, majd ránk mosolygott.
-Mindig számíthattok rám.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)