Chapter 10 ~ I can't...

Hi! :)

Meghoztam a 10.fejezetet! Jó olvasást mindenkinek ;) xx alice. ~

~MELANIE~

-Hogy mi van? - bámult ránk elkerekedett szemekkel Liam. - Mégis hogyan?És mikor?

Nos, nem nehéz kitalálni, hogy miről is esett szó pontosan.Mivel a srácok ma viszonylag jó hangulatban voltak, ezt a napot tűztük ki, annak reményében, hogy bátyám nem borul ki annyira, mint normál esetben.Amikor Nancy belefogott a kirúgásunk rövid, de mégis összetett történetébe, a többi fiú diszkréten elhagyta a szobát, mondván "ebből nekik nem sok mindent kéne hallaniuk".Barátnőm dióhéjban összefoglalta az eseményeket, de hiába igyekezett kissé szépíteni a dolgon, nem igazán járt sikerrel.

-Jó, és akkor most hogyan tovább? - nézett végig rajtunk tanácstalanul Liam.

Mindannyian tisztában voltunk vele, mi a bizonytalanság oka.Tény, hogy nem egy fősulit találnánk magunknak itt, New Yorkban, ezzel eddig még semmi baj nincsen.Csakhogy ahova eddig jártunk, az nem egy átlagos főiskola.Magas képzés, tengernyi lehetőség.Keresve sem lelnénk ennél jobbra a közelben.Természetesen vannak hasonlóan sokszínűek, csak éppen a bökkenő az, hogy ezekbe iskolákba nem szívesen vesznek fel olyan diákokat, akiket már egyszer kirúgtak valahonnan, sőt.Nem is akármilyen helyről.Persze, normál, alacsonyabb szintű sulikba mehetnénk, de a szomorú igazság az, hogy nekünk eme döntés abszolút nem érné meg.Egészen általánostól kezdve, a középiskolán át, rengeteget tanultunk.Gyakran kipécéztek minket maguknak a többiek, de nem foglalkoztunk velük.Mert ugyan álma mindenkinek volt, csakis mi voltunk azok, akik tettünk is érte valamit.És tessék, itt élünk New Yorkban.Amire mindig is vágytunk, teljesült.És ami éppen hogy csak teljesült, most összeomlani látszik.Romokban hevernek a lábaink előtt az eddig oly' aprólékosan kidolgozott terveink.Minden.

-Aprilék bezzeg már le is rendezték - dünnyögött Nancy. - Csupán a szülőknek egy kicsit a zsebükbe kell nyúlniuk, és máris el van intézve a dolog.

Felháborodásával mindannyian tökéletesen egyetértettünk, hiszen elég bosszantó, hogy pénzzel bármit meg lehet oldani, akinek meg nem adatik meg az az érték, amire szükség lenne, az szívhat.

-Ha már itt tartunk - szólalt meg Heath. - Liam, nincs kedved szponzorálni minket? - érdeklődött szórakozottan.

-Kétlem, hogy ennyire vicces lenne a dolog - rázta a fejét a bátyám. - Egyébként meg nem, nincs.

-Kérlek! - könyörögtem, most már én is. - Visszafizetünk mindent, csak annyit tegyél meg, hogy kifizeted a sulit!

Ahogy végiggondoltam a helyzetünket, ráébredtem, hogy talán még nincs veszve minden.Egyedül Liam segítsége kéne hozzá, és kihúznánk magunkat egy másik jómódú iskolában, legalább az év végéig.Egyetlen probléma akadt csupán.Mégpedig, hogy bátyám abszolút nem híve a csalásnak, ami jelen esetben a megvesztegetés.

-Belegondolnál esetleg abba is, hogy mekkora következménye lehet ennek, legfőképpen a bandára nézve? - érvelt Liam. - Egy idő után ígyis-úgyis kiderülne, hogy nem éppen becsületes úton kerültetek oda, és akkor jönnének a találgatások, a megoldás pedig egyenesen hozzám vezetne.Szóval kizárt dolog, hogy ebbe én belemenjek!

-Te meg belegondolnál abba, hogy mi lenne, ha nem állandóan a saját érdekeid néznéd, hanem mondjuk figyelnél egy kicsit rám is? - kontráztam.

-Ne tereld a témát, most egyáltalán nem erről van szó! - emelte fel a hangját.

Ekkor volt az a pont, ahol betelt pohár, és minden eddigi sérelmem kikívánkozott belőlem.Minden, ami az elmúlt 3 hónapban egyre csak gyűlt, de sosem eresztettem ki őket.

-Mit is mondtál te nekem, amikor újra találkoztunk? - kezdtem. - Mert én úgy emlékszem, valami olyasmit, hogy mostantól úgy fogsz bánni velem, ahogy az előtte eltelt 4 évben nem volt lehetőséged.Hogy bármit kérhetek, te megteszed nekem.Ahhoz képest, most itt állok előtted, egy nem egészen kicsinek mondható bajban, és a segítségedért könyörgöm, ami valami érthetetlen módon elmarad.Szabad tudnom, hogy miért is? - fontam keresztbe a karjaim.

-Az előbb azt hiszem, világosan elmondtam - szűrte a fogai között.

-Értem - bólintottam sértetten. - Köszönöm.Igazán köszönöm.

Ezzel sarkon fordultam, és idegesen távoztam Niall házából, amiben eddig tartózkodtunk.Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a fiúk kérdéseit, csodálkozó pillantásait.Teljesen tisztán láttam magam előtt, hogy hova akarok menni.Haza.

                                                               ********

-Biztos vagy ebben, Melanie? - kérdezte Nancy, aki aggodalmas tekintettel figyelte, ahogy beszórom a cuccaim a bőröndömbe.

-Egészen biztos - húztam be utolsó mozdulatként a cipzárt. - Kikísértek?

Barátnőim természetesen beleegyeztek, így együtt mentünk ki a reptérre.Mikor már a kis kézitáskámon kívül semmi nem volt nálam, és az indulásig csupán pár perc volt, könnyes szemmel végigmértem a lányokat.

-Hiányozni fogtok.

Talán hibáztam.Előfordul, hogy elhamarkodottan cselekedtem, hogy jobb lett volna, ha inkább rendezzük minden konfliktusunkat a bátyámmal.De nem is ez a lényeg.Hanem, hogy ez a két személy, aki most előttem áll, ők az életem.Akik, ha nem lennének, valószínűleg én sem tartanék ott, ahol.És, ha más miatt nem is, miattuk érdemes lesz néha visszalátogatni ide.

Egy hatalmas sóhaj kíséretében huppantam le az egyik szabad ülésre.Az ablaküvegen keresztül még egy gyors pillantást vetettem a lányokra, majd kényelmesen hátradőltem a székben, és lehunytam a szemeim.Viszlát, New York.Igazán örültem a találkozásnak.